Ötvös Tibor

Bemutatkozott a Nintendo Switch

A Nintendo bemutatta következő konzolját, mely a Switch nevet kapta és márciusban meg is jelenik.

A Nintendo a Wii U bukása után kénytelen valami ütőssel és letaglózóval előállni idén, ha vissza akarja szerezni a presztízsét. Az azonban, hogy erre a Switch nevet kapott új gép mennyire lesz alkalmas nehéz megmondani. A konzolt pénteken mutatta be a közönségének az ázsiai cég és eléggé megoszlottak a vélemények a gép kapcsán. Mindenesetre lássuk, mit is kínál közel 100 ezer forintért a március 3-án megjelenő Nintendo Switch.

Az első és legfontosabb, hogy a Switch nem lesz régiózáras, azaz a világ bármely részén megvásárolt játékot futtathatunk bármely gépen. Kapunk egy online szolgáltatást is, mely leginkább a Live vagy a PS Plus rendszerekre hasonlít. Az első fél évben ingyenes lesz eme rész, ám ősz környékén már fizetni kell ugyanezért a szolgáltatásért. Túl sokat nem tudunk, de az biztos, hogy ez szükséges lesz az online harcokhoz. A Switch akkumulátora játéktól függően 2-6 órát bír majd, a lokális multihoz pedig egyszerre 8 gépet köthetünk össze.


A kontrollerek a Joy-Con nevet kapták és bár kettőt kapunk, de az irányítás megoldható az egyikkel is. Így a másikat odaadhatjuk egy barátunknak. A Wii-hez hasonlóan a kontroller rendelkezik beépített giroszkóppal és gyorsulásmérővel is, így a mozgásérzékelős játékokat ismét kamera nélkül is irányíthatjuk. A Joy-Con kapott egy HD Rumble nevű funkciót is illetve a kontrollerekhez jár egy külön eszköz, mellyel a csuklónkhoz rögzíthetjük azt. Ez kimondottan jól jön majd a mozgásérzékelős játékok irányításánál.

És akkor nézzük a játékokat, hiszen úgyis ez határozza majd meg a Switch sikerét. Azt kell mondanom, hogy ezen a téren nem lehet panasz, hiszen a Nintendo belsős és már szokásosnak mondható fejlesztései mellett a külsős csapatok is ráhajtottak a gépre. A konzolhoz egyből csatolják majd az 1-2 Switch nevet kapott alkotást, mely kimondottan a mozgásérzékelős játékmenetre koncentrál és még a monitorokat sem kell figyelni hozzá.


Természetesen kedvenc vízvezeték-szerelőnk is visszatér, ám ezúttal teljesen új környezetben. A Super Mario Odyssey kimondottan merész vállalkozásnak tűnik, melyben Mario valódi városokba jut el és továbbra is hercegnőjét kell, hogy megmentse. Kalapunk mint fegyver jelenik meg és a megvalósítás is átlép a 3D-be. Kíváncsian várjuk, mit hoz ki belőle a cég. Ideje még van a fejlesztésre, hiszen csak az év végén jelenik meg a program.


A belsős fejlesztések közül mindenképpen meg kell még említeni a The Legend of Zelda: Breath of the Wild-ot, mely igazi platform-seller cím lesz. A Switch megjelenésének napjától kapható lesz és bizonyára több millió rajongó csak ezért a programért veszi majd meg a konzolt. A premier napján még elérhető lesz a Super Bomberman R, a Skylanders Imaginators és a Just Dance 2017 is. A külsős fejlesztések közül mindenképpen érdemes még kiemelni az ősszel érkező The Elder Scrolls 5: Skyrim-et, a Minecraft Switch portját és az EA Sports FIFA-t is. De a Syberia 3, a Steep és az Ultra Street Fighter 2 The Final Challenge is kimondottan jól szerepelhet az eladási listákon. Kíváncsian várjuk, hogyan szerepel majd a gép és természetesen mindenképpen kipróbáljuk mi is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hemmis #17
    azt lehet tudni hogy filmeket le tud majd játszani és ha igen milyen formátumban?
  • Szefmester #16
    Kérlek nézd már meg mennyibe kerül még ma is a wii u...azért a pénzért boltban ps4-et is vehetsz már.
  • zola2000 #15
    Ha a ds-wii-3ds bukását nem vetítettétek volna előre, akkor hihetőbb lenne.


    Egy söröm nekem is van rá, hogy legalább 3ds szinten fog majd menni a switch, aztán meglátjuk.
  • ugh #14
    Egy kocka sorom van ra, hogy akkora bukta lesz mint ide lachaza.
    Es de.
    Kurva draga es a nintendo nem igen szokot olyan arcsokkenteseket csinalni mint a sony, mert sokkal nagyobb gorenyek mint a sony ami azert elegge nagy szo.
    Szoval ez a cucc bukta.
    A wii u bukasat is elorevetitettuk paranes mi voltunk a troll g€¢ik.
    Aztan zakozott is.

    Utoljára szerkesztette: ugh, 2017.01.20. 18:06:54
  • zola2000 #13
    Én azon is elgondolkodtam hogy mennyire is magas ez a 300euro/dollár ár, a gpd win például 350 dollár, és inkább régebbi játékokra ajánlják, de több a hátulütője mint a switchnek (de legalább sokoldalúbb) az nvidia shield is jóval drágább volt (ma sem olcsóbb) aztán android játékok mellett 2-3 játékot portoltak direkt shieldre életciklusa alatt (és egy másik fórumban valaki szidta hogy a 6os androiddal elszúrták)
  • asgh #12
    A kezdeti magas ár azért van, hogy tudják tartani az előrendelések gyártási ütemét. Ezt minden gyártó alkalmazza, aztán vagy leáraz, vagy kiad egy új verziót, amit kicsit átdesignolnak meg kijavítják benne a kezdeti hibákat (pl. aksiidő) és odaadják jóval olcsóbban, hogy a nem mario fanokat is behúzzák.
    A switch sikere azon fog múlni, hogy az eladások az idei karácsonyi szezon végéig elérik-e a kritikus tömeget, hogy a nintendo-n kívül másnak is megérje fejleszteni rá. Mivel jelentősen megkönnyítették a mobilos játékok portolását és már most sok fejlesztő bejelentette, hogy ki fogja adni a cuccait switch-re, szerintem ezt meg fogja ugrani és onnantól már nem nagyon tud megbukni: lesz rá játék, a játékok miatt venni fogják, mivel sokan veszik, még több játék lesz rá, és így tovább.
  • ugh #11
    200 "aero" az ertelmes ar lenne.
    De annyi sose lesz.
    Ismerjuk a nintendot annyira, hogy akkor fog csokkenteni ha mocskos nagy buko.
    De akkor se egy 100-ast.
    A magyar embernek keves a penze ezert elgondolkodik es nem esz nelkul vasarol.
    Legalabbis egy resze, igy nehezebb rasozni baromsagokat.
    A nyugatiak legtobbje meg a japok nagy resze agyalagyult.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2017.01.18. 17:17:26
  • zola2000 #10
    Igen, de magyar oldalakon mindennel kapcsolatban nagy volt eddiga szkepticizmus ami Nintendo, ebből csak a wiiu jött be, a 3ds ma is fogy. (mondjuk ha a magyar piacot nézzük, itt tényleg nem sikeres az N , 'jó' hogy a magyar piacot a világ cégek nagy ívben... : )


    Én azt jósolom, hogyha 200 euró alá megy akkor lesz siker ami szerintem év vége pont mint a 3ds ... aztán majd meglátjuk.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2017.01.17. 08:29:58
  • ugh #9
    A wii u val kapcsolatban is szkeptikus voltam aztan mekkora siker lett.
    Ja nem.
    De nem csak magyar oldalakon megy ez.
    A prezentaciot kovetoen par ora alatt jo nagyott zuhantak a nintendo reszvenyarak.
    Es kulfoldi oldalakon is megy "fikker".

    Az hogy az ujabb gepeken jobb lesz az uzemido nem vigasztalja azt aki az elso szeriakbol vasarol mivel szet kell szedni ezt a szart a cserehez.
    Aki szerelt mar tapis berendezest az tudja, hogy nem leanyalom szetszedni oket.

    A 6 oras uzemido szerintem fals vagy max a tehenfejos szarsagra ertetendo.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2017.01.16. 13:52:28
  • zola2000 #8
    Játéktól függően 3-6 órát mondanak

    Usb töltője van, az usb külső akksi egyrészt olcsó, másrészt nagyon sok embernek van. A 3ds üzemideje is gáz volt kezdetben úgy emlékszem, aztán a new gépeken javult.

    Azért gondolom hogy nem fog bukni, mert talán nem csak szerintem szar mobiltelefonon tapiképernyőn játszani, Bluetooth gamepadot is vettem, de alig valami támogatja, nem is elegáns megoldás (egyébként a 3DS bejelentésekor is ugyanilyen szkepticizmus volt magyar oldalakon, aztán... )