Ötvös Tibor

Rise of the Tomb Raider - Lara legendává válik!

Az előző Tomb Raiderben Lara Croft első kalandját láthattuk, a Rise of the Tomb Raider-ben pedig már egy legenda születésének leszünk szemtanúi.

A Crystal Dynamics 2013-ban nagyon parádésan hozta vissza a köztudatba a Tomb Raider-franchiset, mely talán még jobban sikerült, mint az amúgy is remek negyedik rész (nekem az volt a személyes kedvencem). Lara Croft elesettnek és sebezhetőnek tűnt és ez remekül működött. A történet végére pedig azzá a sírrablóvá, kalandorrá vált, akit anno mi is megismertünk.

A Rise of the Tomb Raider tovább halad eme úton és most azt tudhatjuk meg, hogyan vált legendássá Lara Croft neve. A Microsoft E3-as konferenciáján kaptunk is egy igen látványos és hangulatos trailert, melyben elég nagy kettősség figyelhető meg. Az egyik részében Lara átfagyva, magányosan támolyog a havas tájakon, a másikban pedig kőkeményen, mérgezett íjával írtja az ellenfeleket.

A játszható változat, mely nagyjából 35-40 percnyi kalandot kínált éppen eme trailer után veszi fel a fonalat. Lara elszakadva a csapatától egyedül tér magához Szibéria havas vidékein és így adott az első feladat: a túlélés. Ezúttal ez a rész jóval komolyabb szerepet kap a játékmenetben ahogy a craftolás is. Az elhalt tetemekből, különböző növényekből élelmet és fegyvereket nyerhetünk.


Ráadásul az íjakat a különböző mérgező növényekkel kombinálva még erősebbé tehetjük a fegyverünket. Ez jól jön majd, hiszen a demóban rögtön egy hatalmas medve kerül az utunkba és szerencsére a készítők ezúttal sem spóroltak a vérrel. Ahol kell, ott nagyon brutális a játék ahol nem ott visszafogták magukat a fejlesztők.

Szerencsére azonban a program ezúttal komolyabban veszi a nevét és számos sírba (Tomb) jutunk le. A játszható verzió végén is elkerültünk egy ilyen helyre, mely számos olyan elemet alkalmazott, amik kellemes kis nosztalgikus emlékeket idéztek fel bennünk. A Rise of the Tomb Raider eddig is az év egyik legjobbjának tűnt, de a bemutatott változat alapján talán minden idők legjobb Tomb Raider rész lesz. A megjelenés november 10-én esedékes, első körben azonban csak Xbox One-ra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • culas25hc #11
    Én az utóbbi 5-6 évben lemaradtam az aktuális Tomb Raider-ekről, de ezekben is vannak még logikai feladványok, vagy itt már csak ugrálni kell ide-oda?
  • Ender Wiggin #10
    már leírtam többször, hogy mennyire fos az új tomb raider, most csak annyit jegyeznék meg, hogy attól, hogy konzolprioritású lett a program, még nem kellett volna konzol mentalitásúra is csinálniuk. pont a korai TR-ek a példa. eltekinte a mentéstől, az esszencia azonos volt az összes platformon, és lefogadom, hogy a klasszikus TR-recept nagyon bejött a konzol-játékosoknak is. ez a mostani semmit sem tett hozzá a mítoszhoz, egy nagy szemfényvesztés az egész, amit a marketing bullshit tett sikerré. és ahogy írták korábban, ha én Unchartedet akarok játszani, akkor azt játszom, ha meg TR-t, akkor ne Unchartedet adjanak már el nekem (amiben ráadásul a játéktörténelem leellenszenveseb, legidegesítőbb főszereplője van).
  • Hoz_Hun #9
    Tudtommal XBox360-ra is jön.

    Platform
    Xbox One, Xbox 360
    (http://www.xbox.com/en-GB/games/rise-of-the-tomb-raider)
  • TBTPumpa #8
    Csak az X konzol élvez előnyt a PS4 nem. Amúgy ezzel csak annyi a baj, hogy Lara már akkor PC-n meg PS-en futott, amikor az Xbox még csak tervezőasztalon volt. Most pedig pont ez a két "ősplatform" nem kapja meg/később kapja meg a játékipar egyik legrégebbi címét, mert a Micro$$$$$oftnak már nem hoz elég bevételt a Halo/Forza/Gears hármasfogat. Ha egy totál új IP lenne, nem menne a rinya, de sajnos nem az. És a reboot is multiplatform cím volt, így ebből adódóan ennek is annak kellene lennie...
  • WRT54GL #7
    Miért gond, hogy a konzolok előnyt élveznek? Ez a fos amúgy is konzoljátékok szörnyű klónja csupán. Uncharted főleg meg a hülye fedezékrendszer (már az, hogy ilyesmire szükség van egy kalandjátékban, amiben inkább a mászkálás, meg a logikai feladványoknak kéne túlsúlyban lennie) a Gears of Warból, fűszerezve némi AC-vel meg FarCry-jal (bár, lehet, hogy az utóbbi is csak egy buta klón)...
    Vígasznak elég annyi, hogy a grafika biztos más lesz PC-n, mint konzolokon, ha az első részből indulunk ki.
    Utoljára szerkesztette: WRT54GL, 2015.06.21. 19:44:24
  • TBTPumpa #6
    Annyira ebben nem lennék biztos... Persze lehet csak én vagyok pesszimista. De, ha jönni is fog, akkor is mikor? Talán 2016. október 25-én? (Ekkor lesz kereken 20 éves az első rész!)

    De addigra meg már boldog-boldogtalan végignyomja valamelyik X konzolon, aztán szépen el is lesz szpojlerezve az egész.
    Ha valami csoda folytán jönne is PC-re belátható időn belül, nem hinném, hogy megvenném azonnal. Majd valamilyen akcióban vagy bundliban, addig marad a wrz. Ennek a csürhe bandának már nem fizetek teljes árat. Nem érdemlik meg, amiért így kicsesztek a széria rajongóival. Emellett csak remélni merem, hogy megbukik az elképzelésük és, hogy szétcsapnak a fejlesztők között (Square Enix szélnek ereszti őket). Ilyen pénzéhes bandától többet semmit se!
    Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2015.06.21. 17:51:44
  • alyr2 #5
    Remelem AMD jatek lesz es most nem lesz jofej az nvidiaval:D Alavaag ahogy a zold cegszokta a jatekaiban:D
  • Tinman #4
    Timed exclu.

    100%, hogy jönni fog.
  • Tinman #3
    Mi a gond?

    Az X1 lúzerek lebétatesztelik, kifizetik a pre-ordert, kifizetik a DLC + SP kombót, PC-re meg jön a bugmentes teljes élmény.
  • Krisztiam #2
    remélem jönni fog pc-re...