Ötvös Tibor

Bemutatkozott a Tomb Raider multis része

Ahogy azt már korábban - pontosabban tavaly - elárultuk, hogy a legújabb Tomb Raider epizódban lesz mutiplayer is, melyről a kiadó a héten le is rántotta a leplet.

Ahogy az várható volt, a Team Deathmatch természetesen elérhető lesz. A módban két csapat közül választhatunk. Az egyiket a hajószerencsétlenség túlélői alkotják, a másikat pedig a szigeten mindenre vadászó bennszülöttek. Az előzetesek szerint a pályák nem lesznek hatalmasak, tehát nem fogunk percekig zavartalanul sétálgatni rajtuk, viszont cserébe minden rombolható lesz.

A legjobb példa erre a prezentáción egy összetákolt függőhíd volt, melyet simán felgyújthattunk vagy levághattuk és az azon található ellenfelek (és baráti erők is) a mélybe zuhantak. A második bemutatott mód a Rescue nevet viseli.



Ebben szintén a feljebb megemlített két csoport közül választhatunk, ám itt eltérő feladatokat kapunk. A túlélők elsősegélycsomagokat gyűjtögetnek össze a pályán, melyeket a különböző leszállóhelyekre kell vinni. A bennszülötteknek pedig ezt kell megakadályozni, hogy győztesen kerüljenek ki a harcból.

Ebben a módban figyelni kell a pályán megszerzett sérüléseinkre is, hiszen egy karcolásba is belehalhatunk, hiszen elvérezhetünk. Ráadásul lesznek kivégzések is, melyek nagyon látványosnak tűnnek.

Karl Stewart brand menedzser szerint még lesznek további módok, ám azokról majd csak később rántják le a leplet. A multis részt egyébként a remek Deus Ex: Human Revolution fejlesztőgárdája, az Eidos Montreal készíti. A játék márciusban jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    egy karcolásba is belehalhatunk? ez zseniális! ezek szerint lara vérzékeny vagy mi a szar?