Ötvös Tibor

Bemutatkozott a Borderlands: The Pre-Sequel!

A 2K Australia meglepő lépésre szánta el magát, mikor nekifogtak a Borderlands előzmény-folytatásának.

A Borderlands franchise népszerűsége továbbra is töretlen és már nem csupán a Gearbox Software foglalkozik vele, hanem a TellTale Games és mostantól a 2K Australia is. Utóbbi a héten jelentette be meglepő projektjét, mely a Borderlands: The Pre-Sequel! címet kapta. A furcsa nevezés azért alakult így, mert a program az első rész után, ám a második rész előtt játszódik.

A játék a Borderlands 2 legismertebb gonosztevője, Handsome Jack karakterét helyezi a középpontba, aki itt azonban még nem rossz, inkább teljesen semleges, ám teljesen megbízhatónak tűnik. Éppen ezért nagyon érdekes lesz végigkövetni azt a fejlődést, mely végül azzá a diktátorrá teszi, amit megismerhettünk.

A játékban négy karaktert kapunk, akik Handsome Jack alá tartoznak és éppen ezért eleinte az ő kéréseit, küldetéseit hajtják végre. A helyszín a Pandora holdja, az Elpis lesz és ezért jelentős változások állnak be a játékmenetben is. A legfontosabb, hogy az oxigén lételeme lesz a karaktereinknek, hiszen az Elpisen folyamatosan pótolnunk kell majd azt. Éppen ezért jó stratégia, ha meglőjük az ellenségek sisakját és ők simán megfulladnak. A másik fontos elem a gravitáció alacsony szintje.



Ez egyébként egy bemutatott változatban is nagyon jól látható volt, hiszen egy jól elhelyezett gránáttal simán kilökhetjük az űrbe az ellenfeleinket, akik aztán George Clooney-val pörögnek életük végéig. Hőseink közül eddig kettőt láthattunk akcióban is. Athena a gyengébbik nemet képviseli... legalábbis papíron, a játékban ugyanis ő lesz a "tank", az igazi pusztító, aki azonban képes lesz gyógyítani önmagát és társait is. Ő nem ismeretlen a rajongóknak, hiszen már a Borderlands: The Secret Armory of General Knoxx DLC-ben is felbukkant.

Wilhelm szintén ismerős, hiszen a Borderlands 2 egyik gonosztevője, akit itt azonban még mi irányítunk. Ott ő már erőteljesen átalakult, Handsome Jack egyik legfontosabb testőreként tevékenykedik, ám itt még egy teljesen normális felépítésű emberi lény. Azonban minél jobban fejlesztjük őt, annál több kibernetikus eszközt csatolhatunk rá.



A Borderlands: The Pre-Sequel! természetesen nem a trilógia záró darabja, az még várat magára (állítólag a Gearbox dolgozik már rajta) ettől függetlenül igen érdekesnek tűnik. Főleg a vérbeli rajongók számára, hiszen ez a fejezet amolyan összekötő kapocs lesz a két rész között. Hivatalos megjelenési dátumot még nem kapott a program, de elméletileg az idén elérhetővé válik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!