Ötvös Tibor

Kína saját, nemzeti konzolt kap

Miután Kína megnyitotta határait a konzolok előtt bejelentették, hogy Fun Box névvel saját gépet állítanak elő.

A mobilpiac egyik szereplője, a kínai ZTE Corp. valamint a szintén az ázsiai országban székelő és online játékokat készítő The9 Ltd. közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy elkészítik Kína első, nemzeti konzolját, mely a Fun Box hivatalos elnevezést kapta. Nem húzzák az időt, hiszen már márciusban meg is jelenik a gép, természetesen csak a saját piacukon - legalábbis ezt mondta Qin Yina, a ZTE szóvivője.

A ZTE9 Fun Box egy kocka alakú konzol lesz 2 GB RAM-mal, USB és mikro-USB portokkal. A kontroller Bluetoothon csatlakozik majd a géphez és természetesen Wi-Fi antenna is lesz benne. A konzollal képesek leszünk online videók streamelésére és az USB csatlakoztatott eszközöket is felismerni a gép. Yina lezárásként hozzátette, hogy jelenleg is tárgyalnak Kína és a világ szinte összes kiadójával, hogy meggyőzzék őket: érdemes a Fun Box-ra fejleszteni.

A gép tehát nem jelenik meg Kínán kívül, ám ettől függetlenül érdemes lesz figyelni a sorsát és a fogadtatását, hiszen ez már nem az első próbálkozás lesz a "nemzeti" vonalnak. Évtizedek óta készülnek ugyanis az Xboksz, PlaySrasion vagy éppen Nintyendo névvel ellátott, leginkább a tévéjátékok színvonalát elérő masinák, így tapasztalatot bőven szerezhettek.

Persze ez csak rosszmájú kiszólás, de a nemzetközi sajtó is hasonló következtetést vont le a bejelentést követően. Az egész egyébként elég nehezen érthető, hiszen még három hónap sem telt el a blokád megszüntetése óta és most a semmiből felbukkan a Fun Box. Az még érdekes lesz, ki fejleszt majd a gépre a nyugati csapatok közül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vamp17 #6
    Milyen kinai fejlesztok? Most csak viccelni tetszik ugye?? :D:D

    - Perfect Wolrd
    - Shanda Games
    - Snail Games
    - Tencent

    .... és ez még a jeghely csucsa.... a kissebbekrol ne is beszeljunk.

    Nem hallottal meg a ChinaJoy-ról? Az nem csak Kina, de a Azsia legnagyobb es a vilag 2. legnagyobb (az E3 utan) jatekshow-ja... Szoval igen, vannak jatekfejlesztok Kinaban...

    Meg egy aprosag. A Tencent nem csak Kina es a vilag legnagyobb mediaoriasa, de a legutobbi Activision Blizzard - Vivendi kivasarlasban is benne volt (eredetileg olyan tervei is voltak, h egy az egyben megveszi a Blizz-t) Jo par szazalek tulajdonresze van jelenleg a Blizzard-ban, bar azt allitja az igazgato h a Tencent csak "csendestars" azert biztos van sulya azoknak a dollarmillioknak, amit a Tencent kiperkalt...:)
  • NEXUS6 #5
    Nemzeti konzol?
    Hiszen a többit is ott gyártják!
    XD
  • kjhun #4
    És, vajon mekkora warez lesz erre a vasra. :D Hiszen, ott alig van eredeti játék/program a lakosság birtokában.
  • zola2000 #3
    Ja meg a fun box is rém eredeti név ^^
  • zola2000 #2
    Inkább azt nem tudom, hogy milyen kínai fejlesztők léteznek egyáltalán.

    Konzolra inkább Japánban fejlesztenek a térségben mobilon a térségből inkább dél koreai, Tajvani, Hong kongi fejlesztőkről hallok (com2us, gamevil) de a szárazföldi Kínából... Mintha nem is lenne kultúra, a mai kínai filmgyártás is a Hongkongi filmesek megtámogatását jelenti.
  • #1
    Igazi NEMZETI konzolt itthon is lehetne már akkor csinálni a nemzeti dohánybolt mellé :D