Berta Sándor

Játékkonzolt készít az Amazon

A kereskedelmi óriáscég már eddig is számos projektbe vágott bele és úgy tűnik, hogy hamarosan a konzolok piacán is megjelenhet.

Már tavaly augusztusban felbukkant egy olyan hír, hogy játékkonzolt dobhat piacra az Amazon. Az eszközt a Lab 126 nevű leányvállalat alkotta volna meg és még 2013-ban kellett volna debütálnia. Ugyan végül ebből nem lett semmi, de a tervet nem jegelte a társaság. Ezt támasztják alá a VG24/7 játékmagazinban megjelent és több bennfentestől származó információk, melyekből világosan kiderül, hogy a programot nem törölték.

Az új konzol nem csupán játékok futtatására lesz alkalmas, hanem beltéri egységként vagy multimédiás központként is szolgál majd. Képes lesz lejátszani a zenéket, a filmeket és a televíziós tartalmakat. Az Amazon vezetői már találkoztak a tartalomipar vezető képviselőivel, hogy bemutassák nekik a készülékben rejlő lehetőségeket. A prototípusra Android-, illetve iOS-kompatibilis játékokat telepítettek fel. Az iOS említése azt valószínűsíti, hogy egy olyan platformról lenne szó, ami több operációs rendszerrel kompatibilis vagy legalábbis átjárhatóságot biztosít közöttük.

Az említett prototípus egy átdolgozott vagy újratervezett PSone lehet, de még további módosítások várhatók. Az Amazon ugyanakkor nem az Ouya konzolhoz akarja mérni az új terméket, hanem a három nagy gyártót (Microsoft, Sony, Nintendo) támadná. Érdekesség továbbá, hogy a társaság játékfejlesztőket is keres.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Evoluti0N #8
    De be ám.
  • nondesolator #7
    Szerintem most rendesen beszarhatott az MS meg a Sony...
  • Vol Jin #6
    Ez kábé olyan komoly konzol lehet, mint az a műholdvevő, amin lehet teriszezni, meg amőbázni a távirányítóval. Gyakorlatilag alapítanak egy kábeltévé platformot, aminek a setup-boxában van DVD lejátszó, és lehet vele egy picit játszani is. Szóval ez baromira nem egy konzol.
  • nextman #5
    Az en olvasatomban ez nem androidos vagy IOS-es konzol lesz csak azokat is lehet rajta futtatni.
    De ez csak egy plusz funkcio, attol meg lesznek kifejezetten ra irt programok.
    Nem mintha az android boltban minden sw mobilra irodna, az a tobbseg, de nem igy van.
  • stoppos #4
    Milyen vicces lesz már, mkor a nagy lövöldözés kellős közepébe beúszik a bébipelenka reklám. :)
  • NEXUS6 #3
    Sok értelme van egy olyan desktop eszköznek, amin jóformán csak mobilokra írt játékprogramokat lehet futtatni.

    Kb mint egy szobakerékpár versenynek. Rengeteg nézőre lehet számítani!
    XD
  • Evoluti0N #2
    Biztos nagy siker lesz... Az OUYA is az lett. Nagyszerű ötlet Android alapú konzolt gyártani...
  • zola2000 #1
    Mostanában divat értelmetlen "konzolokat" készíteni, az ouyát sem értem miért hallani róla ennyiszer, egy mk802-808 android minipc + gamepad ugyanaz csak olcsóbb, a steabox csak egy pc a tvn, ami azt tudja mint a konzolok csak drágábban exkluzívok nélkül (az olcsó roszabbnak van értelme, de a drágább roszabbnak?)