Berta Sándor

Segíthetnek a diszlexiásoknak az e-könyvolvasók

Kutatók megállapították, hogy a nehezen olvasó diákok jobban boldogulnak az elektronikus könyvolvasókon megjelenített, mint a hagyományos, nyomtatott szövegekkel.

A Harvard Egyetem munkatársai kiderítették, hogy mindez nem véletlen. A rövid sorok ugyanis megkönnyítik az olvasást, az e-könyvolvasókon pedig beállítható a sorok hossza. A szakemberek összesen 103 diszlexiás tanulót vontak be a tesztbe, mindegyiküknek nyomtatott és elektronikusan megjelenített szövegeket is kellett olvasniuk. Ezután összegezték a tapasztalatokat. A dr. Matthew Schneps által vezetett csoport tagjai közölték: a diákok olvasási sebessége és szövegértése jelentős mértékben javult az elektronikus könyvolvasók használatakor. Azok a fiatalok, akiknek korábban nehézséget okozott a szavak felismerése, gyorsabban olvastak, míg a korlátozott vizuális figyelési képességgel rendelkező társaik sokkal többet megértettek a szövegekből.


Schneps hangsúlyozta: a siker kulcsa a sorok hossza volt. Ez a könyvekben adott volt, míg a készülékeken be lehetett állítani. Ez utóbbinak köszönhetően a tesztelők könnyebben tudtak olvasni és mindig csak arra a néhány szóra összpontosítottak, ami az adott sorban szerepelt. A kutató azt tanácsolta, hogy amikor az embereknek nehézséget okoz olvasás, akkor egyszerűen meg kell próbálniuk a szövegeket egy számítógép által támogatott olvasóeszközön megjeleníteni. Emellett az is segíthet, ha a megjelenített sorokban csak pár szó van, ezáltal ugyanis az olvasás gördülékenyebb, könnyebb és gyorsabb lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • heist #4
    Hát nem tudom nézed-e az e-book rakat de én mintha azt vélném felfedezni, hogy az e-book árak lassan beérik a könyvárakat, ami persze előre borítékolható volt. Miért adjuk olcsóbban azt, amiért majdnem ugyanannyit kérhetünk? Mert még így is rá tudjuk fogni a hatékonyságot.
  • AgentKis #3
    Nem tudom miért ragaszkodnak a drága és környezetszennyező papír alapú könyvekhez, éppen az oktatásban (bár hogyne tudnám, hiszen micsoda "üzlet" a tankönyvmutyi ezreknek). Már 10 éve ilyesmikkel kellene nyomulni. Egy akkori 32 megás(!!!) olcsó flash-re is ráfért volna egy-egy osztálynyi tankönyv simán...
  • kjhun #2
    ....Schneps hangsúlyozta: a siker kulcsa a sorok hossza volt.

    Szerintem, meg nem egészen. A fontkészlettől, a karakterek megjelenítésétől/méretétől is függ. (Pláne, ha rossz a látása is.)
  • kvp #1
    A cikkhez mellekelt kepen a kerdesek kozott az ertelmetlen valasz szandekos vagy a teszt keszitoje is diszlexias, esetleg diszgrafias volt?