MTI

Leváltották a Siemens vezérigazgatóját

Leváltották a legnagyobb német elektronikai konszern, a Siemens vezérigazgatóját a cég rossz eredményei miatt.

A társaság felügyelőbizottságának szerdai döntése alapján Peter Löscher helyét az eddigi pénzügyi igazgató, Joe Kaeser veszi át augusztus 1-jével. Peter Löscher közös megegyezéssel távozik a vezérigazgatói tisztségből - emelte ki közleményében a Siemens. Az osztrák menedzser 2007 óta vezette a céget, szerződése eredetileg 2017-ig szólt. Hivatali ideje alatt a 370 ezer embert foglalkoztató vállalat piaci értéke több mint 20 százalékkal csökkent és ötször kellett kiadni profitfigyelmeztetést. Az utóbbi három hónapban a Siemens kétszer tájékoztatta részvényeseit arról, hogy nem éri el a tervezett nyereséget. A felügyelőbizottság a legutóbbi - július 25-én kiadott - profitfigyelmeztetés után döntött a váltásról.

Joe Kaeser első nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Siemens nem szanálásra szoruló vállalkozás. Az utóbbi időszakban viszont "túl sokat foglalkoztunk saját magunkkal, és a bevétel dinamikája kissé elmaradt a versenytársakétól" - tette hozzá. Angela Merkel kancellár a napokban szóvivője útján tudatta, a német gazdaság zászlóshajójának tartja a céget, és úgy véli, fontos, hogy minél hamarabb "nyugodtabb vizekre evezzen". Joe Kaeser is a hajómetaforát használta nyilatkozatában, kiemelve, személyes célja az, hogy "nyugodtabb vizekre" kormányozza a 190 országban tevékenykedő vállalkozást.

A konszern legutóbbi profitfigyelmeztetése szerint a profitmarzs - a nettó nyereség aránya a bevételben - nem éri el a tervezett 12 százalékot. A 2011-2012-es üzleti évben ez az arányszám 9,5 százalék volt a Siemensénél, míg az amerikai General Electric 15 százalékos profitmarzsot produkált, a másik nagy versenytárs, a svájci központú ABB pedig 10,3 százalékot ért el. A társaság a tavalyi üzleti évben 78,3 milliárd euró bevétel mellett 4,59 milliárd euró - az egy évvel korábbinál 27 százalékkal kevesebb - nyereséget ért el.

Elemzők kiemelik, hogy Peter Löscher a megújuló energia felhasználását szolgáló berendezések vezető gyártójává kívánta formálni a céget, de az ágazat felfejlesztése nem járt eredménnyel, és elszívta a forrásokat más üzletágaktól. A napelempanel-gyártás például a kínai konkurencia és elhibázott cégfelvásárlások miatt több mint egymilliárd euró veszteséget okozott a Siemensnek. Közben a hagyományosan sikeres üzletágakban is több kudarc érte a céget. Például már 2011-ben le kellett volna szállítani a Deutsche Bahn német vasúttársaságnak az Inter-City Express (ICE) vasúti szerelvények új generációját, de a megrendelést még mindig nem sikerült teljesíteni.

A Siemens az orvosi műszerektől a gázturbinákon keresztül a vasúti szerelvényekig a fejlett technológia szinte valamennyi területén érdekelt. Magyarországon a 19. század vége óta tevékenykedik. A Magyar Siemens Műveket a második világháború után államosították, de a cég már 1974-ben újra megjelent az országban egy nyugatnémet-magyar vegyesvállalat tagjaként. A Siemens jelenleg több mint kétezer főt foglalkoztat Magyarországon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!