Napi Online

Kétezer alkalmazottal tervez a hazai Siemens

Nem a gyors növekedés a cél, hanem az, hogy a magyarországi Siemens fokozatosan megerősítse pozícióját a régióban és a vállalaton belül - mondta Dale A. Martin, a Siemens Zrt. nyáron kinevezett elnök-vezérigazgatója.

Az ipari, egészségügyi, informatikai szolgáltatásokat értékesítő, turbinarészegységeket és transzformátorokat gyártó, valamint különböző fejlesztéseket végző magyarországi Siemens jelenleg több mint 1800 főt alkalmaz, s a vezérigazgató célja, hogy ezt a számot középtávon kétezer fölé emeljék. A cég új ipari szolgáltatásba kezd, s részben e téren akar új munkatársakat alkalmazni.

A transzformátorgyár bővítése is igényel új munkaerőt, s emellett a turbinagyártás is fölszív majd néhány tucat új munkatársat. A Siemens AG nemzetközi stratégiájának megfelelően Magyarországon is integrálják a termelő vállalatokat: ennek megfelelően a Siemens Erőműtechnika Kft. és a Siemens Transzformátor Kft. egyesül a Siemens Zrt.-vel.

A csoport arra számít, hogy az októberben kezdődött 2010-2011-es üzleti évben elindulhatnak azok a nagy állami fejlesztési projektek, amelyekben a Siemens hagyományosan fontos szereplő. A vezérigazgató a Napi Gazdaság érdeklődésére elmondta, hogy az egészségügy és a közlekedés terén számítanak állami beruházásokra a jövő év elejétől. Ezek ráadásul nem is odázhatók el, hisz akkor veszélybe kerülhetnek a hozzájuk kapcsolódó uniós támogatások.

A forgalom nőtt, az eredmény csökkent A szeptember végén véget ért üzleti évben a Siemens-csoport forgalma 89,7 milliárd forint, adózott eredménye pedig 4,04 milliárd forint volt. Egy évvel korábban a bevétel 84,7 milliárd forintot, az eredmény pedig 4,75 milliárd forintot tett ki. Az új megrendelések állománya a 2009-2010-es üzleti évben 79,3 milliárd forintot ért el, míg egy évvel korábban ez 89,6 milliárd forint volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!