Gyurkity Péter

Jönnek a Nokia és az Amazon új táblái

Mind a Nokia, mind pedig az Amazon új fejlesztésekkel készül, bár ezeket egyelőre csak külső források említik meg. Erős hardverre számíthatunk.

A Nokia esetleges belépéséről már számos alkalommal olvashattunk, egy saját tábla megjelenése ugyanis hónapok óta visszatérő témának számít a sajtóban. Most végre néhány hardveres részlet is napvilágot látott, ezek alapján pedig következtethetünk a végleges változat jellemzőire.

Az egyelőre RX-114 kódnéven futó tábla PC a jelek szerint 1920 x 1080 pixel felbontást támogat, a processzor feladatait pedig egy új négymagos Snapdragon 800 chip látná el, amelyet az Adreno 330 grafikus vezérlő egészít ki. A cég több más gyártóhoz hasonlóan távolodik a Windows RT támogatásától, így arra számíthatunk, hogy Windows 8.1 fut majd a végleges példányon, amely még az év vége előtt megjelenne.

Az Amazon szintén készül saját újdonságaival, amelyekről néhány hete szintén megtudhattunk pár részletet. A friss információk szerint ez utóbbi cég egyszerre három eltérő példányt dobna piacra, amelyek közül az egyik az olcsóbb Kindle Fire, a másik kettő pedig a Kindle Fire HD frissített változata lenne. Utóbbiak közül a 7 hüvelykes tábla 1920 x 1200 pixel felbontást támogatna, a Nokia megoldásához hasonlóan szintén egy új, 2 GHz-en futó Snapdragon 800 chipre támaszkodva, 2 GB RAM, elülső kamera, 3G-elérés, valamint 16/32/64 GB-os belső tároló társaságában.

A 8,9 hüvelykes példány hasonló jellemzőket vonultat majd fel, ám a felbontás itt már 2560 x 1600 pixel lenne, a szoftveres oldalon pedig mindhárom tábla esetében az Android 4.2.2 dolgozna, a cég néhány módosításával. A hírek szerint mindent megtesznek az árak leszorítása érdekében, a megjelenésre pedig már szeptemberben sor kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!