SG.hu·

A felhasználók készítették az új finn szerzői jogi törvény tervezetét

A finn aktivisták részsikert arattak, ugyanis az általuk készített szerzői jogi jogszabálytervezetet több mint 50 000 ember támogatta. A finn alkotmány értelmében a helyi parlament köteles szavazni a kérdésben.

A petíciót január közepén indították el, azóta az állampolgároknak volt lehetőségük a támogatásukról biztosítani. Ezt végül több mint 50 ezren tették meg hat hónap alatt. A finn alkotmány korábbi módosítása értelmében így lehetőség nyílik a törvénytervezet benyújtására és arról a parlament a jövő év elején köteles vitatkozni és szavazni.

A dokumentum egyik legfontosabb pontja az, hogy mérsékelni kell a szerzői jogsértések miatt kiszabandó büntetéseket, továbbá alkalmazni kell az úgynevezett fair használat elvét, valamint el kell távolítani a jogvédő társaságok szerződéseiben szereplő tisztességtelen pontokat. Lehetővé tennék a már létező adatokról és másolatokról a kópiák készítését. Mindezek a változtatások azt eredményezhetik, hogy kevesebb lesz a szerzői jogsértések miatti házkutatás és online megfigyelés. Így kerülnék el a tavaly novemberihez hasonló eseteket. Akkor - szerzői jogsértésre hivatkozva - egy 9 éves "kalóz" kislány laptopját foglalták le.

Az OpenMinistry.info nevű blog ugyanakkor úgy vélte, hogy ennek az eljárásnak a keretében mégis kivételt tehetnek bizonyos esetekben és ilyenkor az előterjesztésekről nem a parlament, hanem egy biztosság dönt, ami elutasíthatja a tervezetet. A blog az Avoin ministeriö, vagyis a nyitott minisztérium nevű nonprofit szervezethez tartozik, amely Finnországban az állampolgárok által készített jogszabálytervezetek benyújtását és megvitatását koordinálja.

A TorrentFreak azt írta, hogy Finnország történelmet ír a tömegek által írt szerzői jogi törvény segítségével. Amennyiben elfogadják a tervezetet, akkor Finnország lesz az első állam, amelyben a szerzői jogi szabályozást az állampolgárok dolgozták ki.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TokraFan2013. 07. 26.. 02:24||#6
Naivitás lenne azt hinni, hogy a milliárdos cégek ellen bárkinek van esélye. Itt már régen nem országok vannak, hanem csak cégek és milliárdos személyek. Õk diktálnak, a politikusok már csak bábuk bárhol a világban.
A filmipar milliárdosai nyilván meg fogják szépen venni kilóra akit kell, aztán mehet a tervezet a kukába. Cserébe lesz helyette újabb CISPA...csak ki kell várni, már nyilván készül.
© niof2013. 07. 25.. 12:04||#5
Mindenesetre több vodkát isznak...
© csimmasz2013. 07. 25.. 10:30||#4
Ja ez meg bõven azt jelenti, hogy a döntes joga ugyan annak a korrupt szar csürhének a kezibe van, persze az ottani viszonyokat nem ismerem de gondolom a politika ott is hasonló mint itt abszurdisztanban.
-1
© hypno2013. 07. 25.. 10:29||#3
A finnek nem feltétlenül mûködnek úgy mint mi.
© Magiszter2013. 07. 25.. 10:12||#2
Egy kis pénz ide, egy kis pénz oda és úgy elkaszálják a beadványt mintha sose létezett volna.
Bár titkon remélem ez nem így lesz. :)
© Sajátvéleményem2013. 07. 25.. 09:38||#1
Nagyon helyes... Mindenben az állampolgárnak kellene döntenie. Mert ugyanis az Õ"bõrére" megy.