Gyurkity Péter

Lumia 1020 és Optimus G2

Szépen szaporodnak a napvilágra kerülő részletek a címben szereplő két készülékről, amely még e hónapban, illetve augusztusban mutatkozik be a nagyközönség előtt.

A Nokia terveiről több alkalommal is beszámoltunk az elmúlt hetekben, legutóbb például arról írtunk, hogy a cég egyszerre 5 okostelefont dobna piacra, amelyek közül három kifejezetten olcsóbb, a másik kettő pedig valamivel drágább változat lenne. Immár biztosnak tűnik, hogy a hivatalosan csütörtökön debütáló csúcskategóriás példány Lumia 1020 néven jelenik meg.



A most kiszivárgott hír szerint ugyanis a Nokia ezen a néven mutatná be az új családfőt, amely a sokak által várt PureView kamerával fut majd be. Ez utóbbi révén egyszerre több opció áll majd rendelkezésünkre, készíthetünk például 38 megapixeles képeket, illetve egy 32 és egy 5 megapixeles példányt egyazon időben, amiből egy 5 megapixeles "sűrített" változat jön létre - ezen 7 pixelből állna össze minden egyes képpont, úgynevezett szuperpixel. Exkluzív Pro Camera app lesz a készüléken, amelynek segítségével több fontos funkciót (ISO, kézi fókusz, flash mód, stb.) módosíthatunk majd menet közben, emellett pedig képstabilizálás is elérhető lesz.

A forrás tudni véli, hogy a sárga, fehér és fekete színben megjelenő Lumia 1020 teljes hardveres listáján 2 GB RAM, valamint 32 GB-os belső tároló lesz megtalálható, ám microSD nélkül. A szoftveres oldalon a Windows Phone 8 GDR 2 (8.0.10322.71) szerepel majd, mégpedig a Nokia legújabb, Amber kódnéven futó firmware frissítésével. A kijelző minden bizonnyal OLED lesz, ám erről pontos adatokat még nem ismerünk - az akkumulátor és az üzemidő kapcsán is készülnek valamivel, ezt szintén a csütörtökön esedékes hivatalos bemutatón ismerhetjük majd meg.

Az LG szintén készül saját újításával, amely az Optimus G közvetlen utódaként mutatkozik majd be augusztus 7-én. Egyelőre egy rövid teaser videót vehetünk szemügyre ennek kapcsán, ám a részleteket továbbra is csak külső források szállítják. Eszerint Snapdragon 800 processzor hajtja majd az androidos telefont.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gladiator #19
    Hacsak nem egy bizonyos piacra lett gyártva, akkor hozzánk is elér pár héten de nagyon-nagyon max 2 hónapon belül. Egyébként én megfogadtam, hogy soha nem veszek többet Mo-n telefont, mert hihetetlen, hogy mennyivel drágább. Inkább hozatok valakivel, aki épp amcsiban van.

    Az 1020 eddig úgy néz ki, hogy 602 dollár lesz függetlenül. Az kb. 135e ft. Itthon minimum 220e lesz. Hát anyátok:D
  • Johnny Woo #18
    Remélem leesik még kicsit a 920-as ára.
    Az a bajuk ezeknek a telefonoknak hogy kb. fél év amíg kaphatóak lesznek nálunk.

    Kíváncsi leszek a többi típusra is.
  • asysoft #17
    Jónak tűnik ez a 1020, már csak a Microsoftnak kéne végre gatyába ráznia a WP-t.
  • torreadorz #16
    Ennek az az oka, hogy szerintem a legtöbb ember simán elvan 2-4 GB külső sd kártyával.

    Persze nem mérvadó de például az én ismerőseim többsége az okostelójával alapvetően facebookozik, netezik, meg zenét hallgat, ebből a zenetárolásnak van némi tárköltsége a többinek szinte semmi.
  • woy #15
    1020
    tényleg nagyon zajos a kép, most néztük mikroszkóp alatt!
  • OstOr #14
    Érdekes a sok winphone fanatikus kezd elmenni alma irányába. Ha a csempés fostalicskáról valaki negatív véleményt mond akkor már csak okoskodhat?!
    Alap vélemény:
    - Hogy a retek bazári gicsförmedvénybe néz ez már ki!
    "okoskodtam tudom, de engedtessék már meg a magán vélemény a szuper játéktelefonról :D"
  • zola2000 #13
    " 32 GB-os belső tároló, nincs SD
    bővítési lehetőség!!!"

    Sajnos egyre több android telefon ás tábla is ilyen irányba mennek a dolgok ... ami 32 gigánál még nem is gond, de 8-16os nexus 7 nél már azért ... érdekes hogy soha senkit nem hallottam szidni még emiatt a googlet :)
  • zola2000 #12
    Marketing.

    Egyszer volt egy olyan mobil kamera, ami valami 4 megapixeles képeket készitett jó minőségben, jól meg is bukott, most gondolom ugyanígy lesz, hogy 5 megapixel kép jó minőségben, de az agyon zajozott sok tíz megapixelt is tudnia kell!
  • Narxis #11
    Ezzel a sárga csempés sárga burkolatú förmedvénnyel komoly alhasi panaszokat lehet indukálni.
  • Pukkka #10
    Olvass már utána, mégis mi ennek az egésznek az alapja. Ne okoskodj ide tudatlanul...
    http://en.wikipedia.org/wiki/Nokia_808_PureView