Gyurkity Péter

Nokia: olcsó hármas, csúcskategóriás páros

A Nokia egyszerre három olcsó készülékről rántotta le a leplet, ezeket azonban további két példány követheti majd a hónap közepén esedékes hivatalos rendezvényen.

A napokban olvashattunk arról, hogy a cég kivásárolja a Siemens részesedését az egykori közös leányvállalatból, miközben már források a Lumia 1020 névre hallgató telefonról osztottak meg újabb részleteket. Az illetékesek ezt követően három, kifejezetten a fejlődő országoknak szánt változatról rántották le a leplet.



A hivatalos oldalon tekinthetjük meg a három új jövevény fontosabb jellemzőit. A készülékek sorrendben a Nokia 207, 208, illetve 208 Dual Sim névre hallgatnak, ebből is jól látszik, hogy ez utóbbi egyszerre két SIM-kártyát kezel. Lekerekített külső, cserélhető hátlap, illetve élénk színek jellemzik őket, egy 2,4 hüvelykes, QVGA-felbontást támogató kijelzővel, 256 MB RAM, valamint egy 1020 mAh-s akkumulátor kíséretében - a cég 12 óra beszélgetést és 1 hónap készenléti időt ígér. A listán 3G-elérés, microUSB, microSD, a Nokia 208 esetében pedig egy 1,2 megapixeles kamera található még, koszolódásmentes billentyűzettel és néhány előre telepített alkalmazással, 68 dolláros induló áron.

A Nokia Lumia 1020 kapcsán eközben újabb kép szivárgott ki a világhálóra, ez minden bizonnyal a korábban csak EOS kódnéven emlegetett telefon. Az előlapot ábrázoló képen sajnos nem látszik a hátoldali kamera, ám ez a jól értesültek szerint egy 41 megapixeles PureView változat lesz, igaz, a végleges információkat csak a július 11-én esedékes hivatalos bemutatón ismerhetjük majd meg.

A német O2 szolgáltató állítólagos listáján két további Nokia okostelefon szerepel, ezek Eros és Mars kódnéven csatlakoztak a kínálathoz. Egyesek szerint az Eros valójában az EOS, ám pontos adatok még nem állnak rendelkezésünkre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ProgServ #12
    A társadalomnak jó ha sokat fogyaszt mindenki, de így a kollektívát szolgálja a jómunkás ember, miközben önmagát degradálja.

    Viszont ha minden ember így cselekszik, akkor mégis az történik, hogy mindenki elszegényedik, mert az "osztalék" nagy tömegek között oszlik szét kis mértékben.

    Ergo, munkahelyet nem teremt, a társadalmat nem viszi előrébb, csak a fenntartást szolgálja.
  • end3 #11
    Alapjaiban egyetértek veled ProgServ, de kicsit ez ennél azért bonyolultabb. Vannak meleg fanatikusok, techno-fanatikusok és még időnként fel is vonulnak, peddig benne van a pakliban, hogy néha konzervatívnak is nevezhető palik, az erkölcs nevében megzuholják őket. Vannak technika (kütyü-autó, stb.) őrültek, akik képesek hónapokig-évekig zsíroskenyéren élni, hogy az imádott legszuperebb cucc a birtokukba kerülhessen.

    Ez mellett, ha részt vettek vagy megszerezték, utánna boldogan élik mindennapjaikat, teszik a társadalom számára hasznos dolgaikat. Vannak sznobok is természetesen, de mindenkit nem tekinthetünk sznobnak, akinek iPhone, Galaxy S IV., stb. van a kezében olcsó telefon helyett. Önmagában nem érték, az sem, ha mindig mindenből a legolcsóbbat vesszük, bár anyagilag megtehetnék, hogy drágábbat válasszunk. Erre is van a magyar nyelvben számos kifejezés.

    A modern magyar világban, - mivel az adófizetés súlypontja áthelyeződött a fogyasztási adókra, - össztársadalmi szinten kívánatos, hogy minnél többen vásároljanak többet és minnél drágább dolgokat... Valamint beszéljenek, sms-ezzenek, internetezzenek, "éljenek", stb. minnél többet, mert ezzel sok adót fizetnek és munkahelyek tömegeit tartják fenn.

    uff..., én beszéltem :-)
  • MsUser #10
    Van abban valami amit írsz ProgServ de nekem is volt ilyen tapasztalatom de egyből megváltozott amikor a Lenovo A820 belépő szintű 4magos telefont vettem 43000.-Ftért full Magyar, és itthoni teljes-körű szerviz.
    Bármelyik 3szor drágább gyártó készülékével vetekedik, ha nem lehagyja teljesítményben! És nem akadozik semmilyen körülmények között sem a billentyűzet sem a SIM kezelése!
  • ProgServ #9
    Hát ja. Nagyon gázak ezek az emberek! :D
  • M0RN1NGST4R #8
    minek több százezres telefon?

    "ha van ájónod, akkor úgy tekintenek rád, hogy van ájfónod; de hogyha nincs akkor meg egy egész más"

    a több százezres telefonok előnyei
  • M2 #7
    Tisztelgünk előtted, ó Nagy Varázsló, ki fejekbe és pénztárcákba látol bele!
  • ProgServ #6
    Még egy fura kérdést feltennék.

    Miért vásárolnak itthon az emberek 100 000, vagy sok 100 000Ft-os telefont akkor, amikor a fizeésük lehet, pont ezt a küszöböt éri el?!

    Miért kell ennyit költeni egy olyan eszközre ami nem szükséges?
    Miért kell ennyit költeni egy ilyen eszközre, ha a csekkeket se tudják kifizetni?

    Nagyon álságos dolognak tartom, hogy megveszi anyu/apu az iPhone-t egy ezresért, és fizeti a 20 000Ft-os díjat 2 évig, és lehet, hogy ételre is alig tellik!

    Nincs ez így jól! Itthon a drága fonok (nem csak az iPhone) a presztizst szolgálják, de én speciel az ilyen embereket telibe röhögöm, ugyanúgy azokat mint akik zakóba járnak....emberek, nem a láttszat számít!!!!!!!

    Több haverom ismerősöm is nagyon jól keres, és én sem keresek rosszul...de szándékosan nem vásárolnak márkás ruhákat, sok 100 000ft-os telefonokat, hogy kideríték, mennyit ér az ember, ha nincs márkás göncökbe csavarva...és tudjátok mit?!
    Jó érzés!
    Jó érzés látni, mikor odamész valahova egy szakadt (ok..ilyen fajta) farmerban, egy laza ingben, és azt mondják, hogy hú basszus...ez az ember mit tud..ez hihetetlen!

    Sokkal jobb mintha öltönyben kéne feszengni egy iAkármivel a kezemben. :)

    No ez csak egy kósza gondolat volt, ne tessék bedőlni a marketing gépezetnek, mielőtt valamit vásárlunk, gondoljunk bele, hogy...na ez most nekem tényleg kell, megéri-e, van rá keret..stb. :)
  • ProgServ #5
    Sziasztok!
    LG L9-em volt, de az android rendszer halálra idegesített. A fene tudja miért, de a telefonnal elsősorban telefonálni, másodsorban levelezni szoktam.
    Na most az L) az nem egy alsókategóriás telefon, viszont ha a tárcsázóta nyomtam sokszor nem jött elő csak másodpercek múlva.
    5 hónap használat után ezeket az "apró" bugokat annyira megútáltam, hogy feltettem vaterára és eladtam, de elötte bementem a levelső benzinkútra és vettem egy 3000Ft-os Nokiát...még a típusát se tudom, hogy mi.
    Viszont 1 hétig...vagy akár 2 hétig is elvan töltés nélkül, és bármikor tudok vele telefonálni, mert azonnal reagál!

    Nagyon megszerettem, pedig egy olcsó vacak.

    Aztán vettem egy Lumia 620-at esélyt adva a Nokiának...és nem rossz, sokkal sokkal gyorsabb mint az androidos telók bármelyike!

    Kezdem azt hinni, hogy az androidot az emberek azééééé veszik meeee android...foggalmuk sincs mi van mögötte, hogy mit tud és mit nem...csak megveszik mert androidos.

    Ezt a kis történetet azért írtam le, mert igenis van helye egy ilyen olcsó nyomógombos kategóriának is, pl akkor ha az embert kiidegelte a tapicskolós drága fonok tömege.

    Ezeket azonnal lehet használni, ezeket nem kell naponta tölteni, és ha összetöröd..hát istenem...mégse egy 100 000+ Ft-os telót harcoltál le.
  • Gauge #4
    Ha szerinted céges telefonnak ez tökéletes, akkor valszeg bányában dolgozol és nagyon ritkán vagy neten, hogy hülyeségeket írjál...
  • M0RN1NGST4R #3
    és ráadásul még ocsmányak is