Gyurkity Péter

Érkezőben a Nokia Lumia 1020

A jól értesültek szerint az eddig többnyire csak az EOS kódnéven emlegetett okostelefon a Lumia 1000 sorozat előtt nyitná meg az utat, remélhetőleg szélesebb tömegek érdeklődését keltve ezzel fel.

Az elmúlt néhány hét alatt több alkalommal olvashattunk a Nokia újabb nagy dobásáról, annak vélt részleteiről. A finn gyártó azonban csak a július 11-én esedékes rendezvényén kívánja lerántani a leplet az új készülékről, amely eddig általában az EOS kódnév alatt bukkant fel a sajtóban, így addig csak külső források jóvoltából szemezgethetünk a rendelkezésre álló információkból.

Most két fontosabb hír jelent meg a világhálón, amelyek egyrészt a hivatalos névre, valamint a kinézetre vonatkozóan szolgálnak új részletekkel. Az evleaks például arról számolt be, hogy az EOS tulajdonképpen a Lumia 1020 név alatt jelenik majd meg a piacon, vagyis az okostelefon egy új sorozat első példánya lesz. Amennyiben ez valóban így lesz, a cég minden bizonnyal azt reméli a lépéstől, hogy a Lumia 900 sorozatba tartozó példányokhoz képest sokkal inkább fel tudják majd kelteni a csúcskategóriás megoldások iránt rajongók érdeklődését, ezen a területen ugyanis van mit bepótolniuk.


Ezzel egy időben több fénykép is napvilágot látott, ezekből pedig következtethetünk a külsőre. Műanyag, a Lumia 920 és 928 okostelefonra erősen emlékeztető burkolatot látunk a képeken, azt azonban még nem tudni, hogy ez alatt milyen komponensek kaptak helyet. Valószínűnek tűnik, hogy itt a Qualcomm új Snapdragon 600 vagy 800 chipje teljesít majd szolgálatot, ezek ugyanis az előző generációhoz képest nagyobb felbontású kamerákat is támogatnak - mivel azonban négymagos processzorokról van szó, a Windows Phone 8 csak a harmadik nagyobb frissítéssel birkózna meg velük, amely GDR3 néven az év második felében futhat be.

A kamera a már sokat emlegetett 41 megapixeles PureView változat lenne, Carl Zeiss optikával. A cég ettől reméli, hogy az eddigieknél nagyobb sikert arathat majd a fejlesztéssel, amely egyben a WP8 felhasználói táborát is kiszélesítheti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DrFantastikus #20
    kb.Igen.

    Neztem olvastam amit linkeltel, de nem gyozott meg.
  • Pukkka #19
    Ahogyan azt sejtettem, nem ment a lényeg megértése. Szóval számodra létezik a 20k-s kompakt, meg a 150k+ os DSLR-ek.
  • asysoft #18
    Persze, bizonyos szempontokból le is körözi: pl elfér a farmerem zsebében.

    Legyél már reális, és ne egy DSLR képminőségét kérd számon egy kis vacaktól. Nem is annak kiváltásának céljából született. Viszont ez már családi fotózásra is megfelel, ha minden mobilban ilyen kamera lenne, kb csak DSLR-t tudnának eladni a gyártók, vagy hasonló rétegtermékeket...
  • DrFantastikus #17
    '' Nem csupán a 20k-s kompaktot váltja '' ..

    Hat mit még ezenkivul ?? tan felér egy 12 Megapixeles DSLR-vel ? ?
  • Pukkka #16
    Egy kis olvasnivaló.
    http://mobilarena.hu/hir/nokia_pureview_optikai_zoom_helyett_41_megapixel.html

    Nem csupán a 20k-s kompaktot váltja ki. Bár lehet neked nem fog menni a lényeg megértése.
  • coolbboy83 #15
    Kurvajók ezek a Nokia telók, jól vannak összerakva - vennék is, de ez a windows elég ratyi - így nem lesz Lumiám az biztos.
  • DrFantastikus #14
    jaa, szoval a 42 Megapixeles parasztvakitoval nagy nehezen kivaltod a 20ezer forintos kompaktot ... ertem.
    Joo buli !? ugye? csak el ne dicsekedj senkinek !
  • asysoft #13
    42 megapixelt a digitális zoom kiváltása miatt tette bele a Nokia a 808 PV-be, amelynek korántsem ez volt az egyetlen fejlesztése, a szenzorméret is nagyobb, mint a mobiltelefonok többségében, és az optikára is figyeltek. Nézzetek meg 1-2 felhasználók által készített fotót, szerintem messze a legjobb mobiltelefonos fényképezőgépet sikerült összehozniuk, ezzel már ki lehet váltani az olcsó kompaktokat.
  • god25 #12
    A műanyag tokozást meg a WP-t kellene elfelejteniük, ha igényes, felsőkategóriás okostelefont akarnak.
  • Linkout #11
    Miért nem lesz használható?