SG.hu·

Nyáron futnak be az utolsó Symbian telefonok

A Nokia a jelek szerint valamikor a nyár vége előtt dobja piacra utolsó Symbian készülékeit, hogy ezt követően a WP8-ra koncentráljanak. Júliusban jöhet a következő nagy durranás.

A Financial Times számolt be a napokban arról, hogy a Nokia készül az utolsó Symbian mobiltelefonok véglegesítésére és piacra dobására, hogy ezt követően végleg búcsút mondjon a hosszú időt megélt platformnak. A több mint másfél évtizedig piacon lévő szoftver mára szinte teljesen visszaszorult, bár eladási adatainak néhányan még mindig örülnének.


Régen még nem ugyanolyan volt minden telefon

A finn gyártó a nyár vége előtt mutatja majd be a sorban utolsó készülékeket, ezután minden erővel a Windows Phone 8-ra koncentrálnak - igaz, az Asha-vonal megmarad a belépő szinten. A döntést azzal indokolták, hogy míg a WP8 esetében alig 12 hónap elegendő a teljesen új okostelefonok kialakításához és bemutatásához, addig ez az ősöreg Symbian esetében 22 hónap munkát igényel. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a Microsoft szoftvere és az új Lumia család csak a tavalyi év végén haladta meg a Symbian eladási mutatóit, ez utóbbiból pedig idén még mindig több mint félmillió példány talált gazdára.

Eközben az illetékesek kiküldték a július 11-i bemutatóra szóló meghívókat, amelyből többen a sokat emlegetett EOS megjelenésére következtetnek. A Nokia a "Zoom Reinvented" névre keresztelte a rendezvényt, ami nyilván arra utal, hogy a kamerát helyezik majd előtérbe (ez várhatóan egy 41 megapixeles PureView példány lesz), néhány egyéb, az interneten elejtett információból pedig a Lumia család kibővítése következik.


Egy EOS nevű mobilról szólnak a pletykák

Egyes források szerint a készüléket az USA-ban már teszteli az AT&T, mégpedig Elvis kódnéven, nem kell azonban sokat várnunk, hogy igazolhassuk ezen értesülések valódiságát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Attilawap2013. 08. 09.. 21:10||#22
Kedves Nokiát és Symbian fikázó hozzászólók!
Ne szidjátok a Symbian-t. Erõforrás-takarékoskodás szempontjából simán veri az Android-ot vagy a IOS-t, csak egy baj van vele: valami barom kitalálta, hogy nem életképes, és a többi ember (birka módjára) ezt kezdte el hajtogatni és ezért szorult ki a piacról.

Tudom, hogy elavult a Symbian, de megvan az az elõnye, ha feltöltöm az aksiját, akár 1 hétig is mûködik 1 feltöltéssel. Nincs az a jelenség, hogy van egy töltõ otthon is meg a munkahelyen is, mert a telefon egy mûszakot sem bír ki egy töltéssel. De hát ha ti annyira imádjátok töltögetni a telefonjaitokat, ám legyen.
© ostoros2013. 06. 22.. 22:14||#21
Szerintem a dicséret a Nokiát illeti, nem a windows 8-at. Ha végre lecserélnék Elop-ot, és kijöhetne a Nokia többféle rendszerre is, akkor sokkal nagyobb esélye lenne a piacon. Az meg, hogy megszüntetik a symbian-t szintén az õ ostobaságának tudható be.
© RM0072013. 06. 19.. 11:13||#20
Jó hogy a cikk a Symbianról szól, inkább ahhoz kellene hozzászólni.

Szerintem is:" "A Nokia a jelek szerint valamikor a nyár vége elõtt dobja piacra utolsó WP készülékeit, hogy ezt követõen (végre) a Symbian-ra koncentráljanak."

Ferrer +1<#worship>
© booa2013. 06. 18.. 12:46||#19
pelenkagyár.
© ProgServ2013. 06. 17.. 18:19||#18
Kedves ostor! Értelmezési problémád lehet, nem mondtam, hogy az Apple szar.
Dodo55...csalnak, csalnak, de legalább nem idegesít!
Úgy érzem, hogy...na ez gyors!
Hiába az animáció 1 sec, vagy 1.5.
Wp fonnál szintén csalnak csempe rányomáskor, lefut egy halom alap animációs effekt...de mégsem érzem azt, hogy ez szar, vagy hogy erre várni kell.

Egy androidos telónál viszont mindíg ez az érzésem!
© Narxis2013. 06. 17.. 16:27||#17
Te már arra sem vagy érdemes, hogy beléd kössünk. Komolytalan a személyed és a hozzászólásod is. arrakistor WP-s kiadása vagy.
© Dodo552013. 06. 17.. 15:05||#16
Meg ha már Apple fejlesztõ vagy, akkor mesélhetnél arról a trükkrõl is, ami miatt iOS alatt úgy tûnik, mintha minden alkalmazás a legminimálisabb késés nélkül betöltene, azt közben ez közel sem áll a valósághoz 😊

Tudod, arra a splash screen-es dologra gondolok...
© Dodo552013. 06. 17.. 15:02||#15
Nem tudom mirõl beszélsz, a 30 ezer forintos, a maga korában is gyengének számító HW-re épülõ Galaxy Gio-m egy 4.2-es custom rommal, ami a Samsung szerint kizárt hogy fusson rajta (ráadásul így hivatalos driverek híján valóban gányolásról beszélhetünk) villámgyors és stabil. Az alkalmazások háttérben futó telepítésének esetétõl eltekintve egy pillanatra sem akad meg rajta semmi, századmásodpercek alatt reagál minden mozdulatra.

A kezelhetõségérõl meg csak annyit, hogy a legutolsó hivatalosan elérhetõ, 2.3-as rom sem számított már rossznak ilyen téren (akkoriban a natúr Android kiadásokból még valóban hiányzott 1-2 hasznos dolog, de a touchwiz framework ezeket sok helyen pótolta), a Jelly Bean 4.2.2 alapú CM10.1 romon ami most rajta van meg már olyannyira semmi fogást nem lehet találni ilyen téren, minden annyira a helyén van, hogy az Apple is nekiállt a megoldásait koppintani mostanság (iOS 7).
© OstOr2013. 06. 17.. 10:10||#14
A legelsõ fórumhozászolásról.
Emberek nem veszitek észre, hogy a semmit bizonygatjátok! Az elsõ fórumos fizetett hirdetés volt valójában.
Foglaljuk össze mit is mondott:
állítás -Ö egy fejlesztõ.
konklúzió: Ezzel nyilván ki is zárta a tévedés esélyét mert mi halandók, hogy szállhatnánk vitába egy ilyen profi fejlesztõvel aki összekeveri az SMS-t az Email-el 😛
állítás -Az android szar mert lassú!
Konklúzió: Most már csak ebbe lehet belekötni az Androidnál ez az érv maradt, ne vegyétek 😛
állítás: -Az IPhone szar mert szar!
Konklúzió: Ezt se vegyétek! Na vajon mit kellene akkor venni teszem fel a naiv kérdést? 😛
állítás: -VEGYETEK WP8 AS TELEFONT!!!
Konklúzió: persze-persze miért is? Miért venném meg a sereghajtó telefonját? Miért vennék olyan készüléket aminek a rendszere nem érte el a 10% sem!
Persze mellette megtudjuk, hogy minden telefonja volt már! Itt kérem nincs helye vitának 😛
ÉN ELHITTEM MINDEN SZAVÁT MERT HÜLYE VAGYOK 😄
© kvp2013. 06. 17.. 09:45||#13
"Neked nem a Google-el van a bajod, hanem a telefonod gyártójával."

Igen, nekem is ugy tunik. Megneztem a sajat telefonom (100 ezer huf alatti keszulek) es a kovetkezoket talaltam:
-fokepernyon kattintas a telefon ikonra: bejon a tarcsazo a contact list-nel megnyitva (1 mp-en belul)
-fokepernyon kattintas az uzenetek ikonra: bejon az uzenetkezelo egy listaban az osszes bejovo uzenetemmel, folul egy jo nagy 'uj uzenet' gombbal
-uzenet olvasasa eseten kapasbol alul a valasz mezoben villog a kurzor, csak gepelni kell (email-es kapcsolatnal email valasz megy, sms-nel sms, stb.)
-start menube (launcher) belepve a szokasos 4x3-as telefonos menu fogad: kapcsolatok, telefon, uzenetek, bongeszo, beallitasok, play aruhaz, terkep, naptar, zene, galleria, riasztasok, szamologep. (jobbra a kovetkezo kepernyon meg indul a telepitett alkalmazasok listaja, kategoriankent levalogatva)
-hivas felvetele es lerakasa: nagy zold gomb es nagy piros gomb, csak meg kell nyomni az egyiket

Ez egy sima olcso, kozepkategorias sony telefon, sima kozonseges androiddal. Most ehhez kepest egy jo draga, de vacak telefon nem tudom milyen. Egyebkent a back gombos vicc erdekes, mert egy sima bongeszos webmail kliensnel is igy szokas visszamenni a megnyitott email-bol a bejovo uzenetek listajaba.