Berta Sándor

Havonta több millió tagot veszít a Facebook

Az elsőként belépő európai és amerikai felhasználók ráuntak, és az olyan modern szolgáltatások, mint az Instagram és a Path is gyengítik a közösségi portál pozícióját. A Facebook fokozatosan háttérbe szorulhat.

A legújabb adatok alapján a platform az Amerikai Egyesült Államokban és a nagyobb európai országokban minden hónapban több millió regisztrált tagot veszít el. Az USA esetében a csökkenés 4 százalékos, míg Nagy-Britanniában 4,5 százalékos. Az elmúlt hat hónapban a közösségi oldal havonta átlagosan 9 millió embert veszített el az USA-ban, s havonta kétmilliót Nagy-Britanniában. Emellett Kanadában, Spanyolországban, Franciaországban, Németországban és Japánban is egyre többen fordítanak hátat a Facebooknak.

Ian Maude, az Enders Analysis munkatársa szerint a folyamat hátterében az állhat, hogy az érintett országokban már minden olyan személynek van Facebook-profilja, akit érdekel a platform. Mindez azt jelenti, hogy a piac telítődött, ehhez társul még az is, hogy az emberek valami újat szeretnének kipróbálni. Ezért lesznek egyre népszerűbbek az alternatív, valamilyen szolgáltatásra épülő közösségi portálok, például az Instagram vagy a Path; utóbbi hetente egymillió új tagra tesz szert és nemrég érte el a 9 milliós határt. Ugyan Dél-Amerikában még gyorsan nő a Facebook tábora, de a fejlett országokban már csökkenés tapasztalható. Ugyanez mondható el a honlapon eltöltött idő esetében is. Megfigyelhető továbbá, hogy a felhasználók a PC-jük helyett inkább az okostelefonjukról vagy a táblagépükről csatlakoznak a szolgáltatáshoz.

A részvényeseket azért zavarhatja a dolog, mert a legfizetőképesebb tábor csökkenésével a reklámbevételek is kárt szenvedhetnek, így létkérdés, hogy milyen gyorsan növekszik a Facebook mobil tábora és hogy továbbra is aktívak maradnak-e a hirdetők. A mobil felhasználók száma 2012 decemberében elérte a 680 milliót, és a tavalyi év végén a mobil hirdetésekből befolyó összegek tették ki a platform bevételeinek egynegyedét. A cég azzal igyekezett reagálni az új kihívásra, hogy nemrég megjelentette a saját fejlesztésű mobil kezelőfelületét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #19
    fejleszteni kellene a fb-t, csak nem fejlesztik normálisan...így ez lesz, megunják.Pedig azért, a közösségnek sokat segít, ha baj van...vegyük például a mostani hóvihart is.
  • csimmasz #18
    Még mindenki az Iwiwen regisztrálgatott meg keresgette a régi cimbiket, amikor mindenki lehülyézett mert az addig alig ismert Facebookra akartam rávenni ismerőseimet, most ezek haragszanak rám mert már havonta jo ha egyszer kétszer fölnézek és nem commentelem avagy like olom a baromságokat.
    Kiváncsi leszek ők mikor unják meg.
    Asszem az a titka, hogy könyű látszat népszerűnek lenni, van néhány ismerősöm akik a mások alltal készített képeket megosztják és azt figyelik kik irnak rá vagy like olják, és akár hiszitek akár nem ez lehet életcél, fingom sincs hova csúszik le az emberiseg.
  • tomazin #17
    mindig is volt valami ami "trendi", ezután is lesz.
  • BoneDragon #16
    Várható volt. Mindig is utáltam a fosbúkot... Vajon a sok kis tizenéves szaros mit fog csinálni ha nem fogja senki se használni? Remélem eret vágnak.
  • AgentKis #15
    "netre meg facebookra"
    A neten a f@szbúk csak 1 szolgáltatás a többszázezerből...

    Pidza rendeléstől az időjáráson, a híreken át a pornóig, mindenre jó a tablet. Még a 2 említett konkurenciára "az Instagram és a Path" -ra is.

    A PC haldoklása inkább abban keresendő, hogy sokáig nem volt más eszköz az ember és az internet közé. De mostanra lett még pár (konzolok, tabletek, okostelók, TV-k, stb.). Lassan a micró kijelzője is netképes, minek venne PC-t akinek csak a net kell, billi és stívi fiú szép szemeiért?
  • ugh #14
    Pedig a hirek alapjan van.
    A lenyeg hogy az emberek nem vesznek pc-t mert csak netre meg facebookra kell nekik gep.
    Arra meg jo a tablet.
    Vagy megsem ?
  • ugh #13
    Csak engem emlekeztet a tulipan reszvenyekre?
    A szitu nem ugyanolyan, de valahogy meg is hasonlit nem ?
  • Nos #12
    Igen, elég gyanús volt ez a részvénykibocsátosdi egy ilyen felépítésű cégnél. Nem nagyon volt szüksége tőkére. Valószínűleg eleve az volt a szándék, hogy még az észrevehetően nagy zuhanás előtt behúzzanak egy nagy adag lóvét a hülyéktől, és ráadásul a későbbi veszteségeket is rájuk terítsék.
  • Vol Jin #11
    Nekem az a furcsa, hogy ezt sokan nem látták előre. Facebook részvényt vettek. Akkor itt sokan leírtuk, hogy összeomlás lesz a vége, de rengetegen hitték azt, hogy a facebook örök, és jó üzlet.
  • Armagedown #10
    nem fogok tudni ma éjjel annyira elszomorított ez a hír