MTI

Mindenki bővítené a bankkártya-használatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) három, plusz egy elemből álló javaslatcsomagot dolgozott ki a hazai bankkártya-használat fellendítésére, a bankkártya-piac bővítésére - mondta Varga Lóránt, az MNB pénzforgalmi tanácsadója.

A jegybank szakértője szerint a kártyás fizetések bővítéséhez egyrészt szükség lenne a belföldi tranzakciók után felszámított bankközi jutalék csökkentésére, másrészt a bankkártyás fizetési terminálok, szaknyelven a POS-ek elterjesztésének állami támogatására úgy, hogy nagyjából biztosítható legyen a kártyalehúzókat tekintve az országos lefedettség. Ezen túl a gazdasági élet bizonyos szektoraiban be lehetne vezetni a bankkártyák kötelező elfogadását. Negyedik elemként a jegybank szerint alkalmazni lehetne azt az egyes uniós országokban már ismert előírást, hogy bizonyos összeghatár felett kötelező legyen a bankkártyás fizetés - mondta a jegybanki szakértő.

Varga Lóránt kiemelte: a javaslatcsomag alapvető célja az, hogy Magyarországon jelentősen visszaszorítsák a készpénz-használatot, mert annak jelentősek az össztársadalmi költségei. A POS-ek elterjesztéséhez 2-4 milliárd forint állami támogatást kellene adni a kereskedőknek, lehetőleg uniós forrásból, mivel a hazai bankkártya-piacon az elfogadói hálózat nem eléggé fejlett. Elmondta továbbá: a jegybanki szakértők szerint a mostani bankközi jutalékszintet egyharmadára kellene mérsékelni, el kellene érni, hogy a belföldi bankközi jutalék ne legyen nagyobb, mint a mostani, határon átnyúló szolgáltatások után fizetett bankközi jutalék, szaknyelven interchange díj. Hozzátette: a javaslatcsomagról egyeztetnek a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a nemzeti fejlesztési tárcával is.


A javaslatokat a pódiumbeszélgetés résztvevői eltérően ítélték meg. Hemberger András, a MasterCard Europe igazgatója szerint 2008 óta csökkennek az interchange díjak, napjainkra megfeleződtek, így nem időszerű a díjak további mérséklése, a bankközi jutalék alakulását egyébként is a piacra kellene bízni. Kiss Ede, a Visa Europe Magyarországért felelős igazgatója amellett érvelt, hogy versenysemleges helyzet alakuljon ki Magyarországon. Elmondta: a bankközi jutalékok közötti különbség miatt a Visa magyarországi piaci részesedése jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, így a díjak tervezett csökkentése miatt többségében támogatta a javaslatokat.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: az egyik legnagyobb probléma, hogy a kereskedők számára egy ezer forintos fizetésnél a készpénz elfogadása lényegesen kevesebbe kerül, mint a kártyaelfogadás. Kiemelte: mintegy 8-10-szeres költsége is lehet a kártyaelfogadásnak a készpénzzel szemben, így a kereskedelmi cégek nem érdekeltek a kártyás fizetések növelésében. Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség területi vezetője elmondta: meg kellene várni a bankközi jutalékokkal kapcsolatban az Európai Bizottság jogalkotási tervezetét, amely júniusban várhatóan napvilágra kerül és amely iránymutatás lesz az országhatáron belüli és a határokon átnyúló viszonylatban is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #4
    A lényeg: a nyakunkra telepedő (bár SENKI se kérte őket erre) mocskos disznók a HATALMUK ÉS BEFOLYÁSUK további kiterjeszése mellett szavaztak!
    Amíg bennem szusz lesz, addig készpénzzel fogok fizetni, és dögöljenek meg ezek!

    A lényeg a cikkben bennevan, csak eldugva: "bizonyos összeghatár felett kötelező legyen a bankkártyás fizetés"
    Vagyis KÖTELEZŐ. NEM ÖNKÉNTES! Aki készpénzzel szeretne fizetni, azt is KÖTELEZIK -- a hazug fosdemokrácia nevében -- hogy az őáltaluk előállított, és nekünk kamatos kamatos hitelpénz formában KIKÖLCSÖNZÖTT pénzeszközt, az elektronikus pénzt használjuk.
    Azt a pénzt, ami FIZIKAILAG NINCS A BIRTOKUNKBAN, ez pedig KISZOLGÁLTATOTTÁ tesz minket. Olyan "emberek" (emberformájú gátlásnélküli szemetek) felé, akik már ezerszer és ezerszer BIZONYÍTOTTÁK, hoyg számukra belső fékek nem léteznek, olyan emberformájúak felé, akiknek az aljasság mint fogalom nem jelent semmit, és akik mindig addig mennek el, ameddig csak lehet!
    Olyan emberformájúak felé, akiknek a cselekedeteik határát NEM A SAJÁT BELSŐ FÉKJEIK, HANEM AZ ELTAPOSOTTAK, KIFOSZTOTTAK ELLENÁLLÁSA, LÁZONGÁSA JELENTI!
    A lázongás megfékezésére pedig egyre újabb és durvább módszereket dolgoznak ki.
    Mert ez nekik üzletileg rentábilis.

    A ciprusiak már megéreztek pár KEZDETI, APRÓ momentumot EZEKNEK az új világából, amikor a bankban levő pénzüket szépen lefejezték.
    Most még NEM MERTEK durvulni a világ pénzurai, de LESZ EZ MÉG SOKKAL ROSSZABB IS! Valahogy úgy, ahogyan a "rendszerváltás" nevű BIRODALMI-FÜGGŐSÉG-VÁLTÁS környékén az addig emberarcú kapitalizmus (a "szociális piacgazdaság") nagyhirtelen átalakult a leggyalázatosabb, legaljasabb, leg szennyesebb rabló-vadkapitalizmusba!
    MÁR NEM VOLT SZÜKSÉGÜK A NÉP JÓINDULATÁRA, mert már nem kellett félniük a Szovjet tankoktól.

    Ha az egész világon elterjed ez az irtózatos gyilkos szennyrendszer, akkor az embereket elektronikus eszközökkel lehet majd megsemmisíteni! Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a rendswzernek nem tetsző emberek még egy zsemlét se tudnak venni, mert készpénz nincs, az ELEKTRONIKUS EGYÉNISÉGÜK pedig törölve van. Még az ajtók se nyílnak ki előttük, hogy egy bármilyen helyiségbe be tudjanak lépni!

    Ezt a világot építgatik kifelé a fenti emberformájúak. Jöhetne már egy csoda, hogy ezek irtózatos kínok kzött dögöljenek meg!
  • hypno #3
    Én elhiszem, hogy az állam, meg a bankok számára olcsóbbak a bankkártyás tranzakciók, de én sem állam, sem bank nem vagyok.

  • MrGer #2
    de jó, hogy nincs már 7 éve kártyám, nem is hiányzik....
  • Solmenir #1
    Vicces ez így, hogy nemrég kivetették a tranzakciós adót. Ez olyan, mint arról beszélni, hogy növeljük a diplomások számát, miközben megnehezítik a felsőoktatásba való bejutást.