SG.hu

A természettel együtt a Sony is megújul

A Sony budapesti eseményén teljes tavaszi termékkínálatát bemutatta, a mobiltelefonoktól kezdve a fényképezőgépeken át a tévékig mindent kiállítottak. Az NFC a sztár náluk.

Rab Sándor, a magyar részleg kereskedelmi vezetője felvezetésében elmondta, hogy a cég pénzügyi éve április elsején indult és a márka a természettel együtt megújuláson megy át. Az elmúlt időszak gyengélkedését kvázi elismerte azáltal, hogy örömmel számolt be arról, hogy ilyen erős termékválasztékkal évek óta nem jelentkeztek. Beszámolója szerint rendkívül elégedettek új mobiltelefonjuk hatásával, melynek farvízén próbálják május közepétől új táblagépüket, az Xperia Tablet Z-t is bevezetni. Kiemelte termékeik vezeték nélküli kapcsolódását, mely az egyszerű NFC párosítástól indul és egészen a videóátvitelig tart. Ezekből főként az NFC-re helyeznek nagy hangsúlyt, amit "egyérintéses technológia" néven szeretnének bevinni a köztudatba. A másik versenyelőnyt a triluminos fogalom elterjesztésétől remélik, melynek jelentőségét a máig mindenki által ismert trinitronhoz hasonlították.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ezt követően Kis Attila, a cég fotós oktatója próbálta meg a színpadon prezentálni az NFC egyszerűségét egy zenét lejátszó okostelefon és egy fülhallgató kapcsolódásával, de ahogy ez ilyen nyilvános eseményeken lenni szokott, a technika ördöge sajnos közbeszólt.

Klikk ide! Klikk ide!
A bal oldali a "versenytárs" tévé

Ezután két hatalmas tévét toltak be, egy "versenytárs tévét" és egy Sony gyártmányt, állítólag mindkettő felsőkategóriás típus. Monoszkóppal, majd egy saját demóvideóval mutattak rá arra, hogy a Sony megoldása mennyivel jobb; nem meglepő módon saját termékük látványosan szebb volt, színei sokkal gazdagabbak, fényereje sokkal erősebb volt annak ellenére, hogy mindkettőnél alap (default) beállítások voltak. "Mintha egy sima, normál tévén egy becsukott ablakon keresztül néznénk ki, a Triluminos pedig amikor valaki kinyitja az ablakot, és saját szemével látja a valóságot." - ecsetelte Kis Attila.

A technika révén a tévé minden tartományban több színárnyalatot tudnak megjeleníteni, amit egy a színtévesztők szűréséhez hasonló módszerrel demonstráltak: mindkettőn ugyanaz a rózsaszínes háttér volt, de csak a saját tévéjükön volt olvasható a Color Blind felirat. "Ugyanerre kékkel és zölddel is képes, csak meg kell keresni azokat az árnyalatokat, amikben gyengébbek a többiek." A bemutatót egy rövid táncos betéttel zárták le, amit szándékaik szerint egy tömeges Harlem Shake követett volna, de a több tucatnyi meghívott újságíró nem volt nyitott rá.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A két legkülönlegesebb termék a kivetítővel ellátott kézi kamera volt (ilyet persze korábban már más cég is készített) és a vállalat 4K tévéje, melyre azonban még annyi tartalom sincs, mint a 3D tévékre, így hiába a szupernagy felbontás, ha az kihasználhatatlan.

A japán ipar az utóbbi években igencsak harmatos teljesítményt nyújtott, vállalataik a pénzügyi válság mellett természeti katasztrófák miatt is szenvedtek. A helyzetet persze kihasználták riválisaik, főként a kínai és a dél-koreai vállalatok tudtak teret nyerni, ennek azonban a japán jegybank masszív jengyengítési stratégiája valószínűleg most gátat fog szabni, emiatt a szigetországban készülő termékek hatalmas áresése várható. Ezzel a hátszéllel, és saját fejlesztéseikkel a Sony szép jövő elé néz, hiszen gyakorlatilag minden szegmensben új termékekkel jelentkeztek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cloud.strife #40
    Ehhez csak gratulálni tudok.
  • cloud.strife #39
    "az ára miatt az emberek elégedettek vele."

    Sajnos ez a lényeg. A sok nagyonokos újgazdag meg örül az olcsón vett tévéjének és bizonyítgatja hogy a legjobb terméket vette meg de olcsóbban. Annyit mondja már el is hiszi.

    Az ár/érték arány hallatán speciel nálam nyílik a bicska. A legnagyobb ökörség. Megmagyarázhatatlan. Pláne egy tévénél.

    Egyébként a sok kamu tesztelőkkel, okosokkal ellentétben én mindig állok elébe egy egyszerű tesztnek. Tudjátok hol találtok. Bármikor lehet bizonyítani. Árulok LG-t, Samsung-ot, Sony-t. Panát ritkán. Lehet jelentkezni. (eddig még senki se jött......) LOL
  • coolbboy83 #38
    A Samsung hatalmas nyereséget könyvelhet el ez tény - és jönnek is felfelé. Jópár termékben sehol nincsenek a Sony-hoz képest és a Panasonichoz sem.... pl Videokamerák, Broadcast eszközök stb.... ezekben vagy jelen sincs, vagy amilye van az egy hulladék és kula a minősége...
  • coolbboy83 #37
    A TV egy tartósabb dolog kell legyen - a Samsung és az LG ár/érték arányban jó. a Legjobb TV a tesztek szerint is a Sharp - köztudottan neki van a világon a legfejlettebb LCD technológia a kezében, ennek utána is lehet nézni.

    A Sony, Panasonic, JVC, SHARP cuccok minősége a Samsung felett áll - de árban persze sokszor drágábbak is. (Japan Display közösség stb...)

    A Samsung ott nyeri meg, hogy közepes szinten kiválóan teljesít - az ára miatt az emberek elégedettek vele. Az LG is így van....
  • nismoka #36
    Milyen szolgáltatás kéne? Mi az a szolgáltatás ami olyan nagyon nagy szám és nincs a sony-ban? Most mindenki az nfc-re és a vezeték nélküli MHL-re (screen mirroring) megy rá nem csak a sony. Mindegy is, látom a koreai marketing bullshit sikeresen müködik nálad is. Azt meg hogy melyik az a gyártó ami szponzorál teszteket ne ragozzuk..
  • nismoka #35
    Akkor ne rakjanak rá gorilla üveget se, mert minek, úgy is kidobod... Amúgy kb évente cserélem a telefonokat, de nem szeretem a gusztustalanul kinézö müanyag szemetet, pláne ha az felsö kategória..
  • Komolytalan #34
    Már pedig az emberek boltban nézik meg a tv-ket. Roppant kevés az, aki sony szektás gyűlésre gyár, vagy akár csak sony szponzorált review-t olvas. Ha a boltban tetszik a képe megveszi, és szarabb úgyse lesz otthon. Viszont a plusz szolgáltatások - azt számon lehet kérni. Ebben meg a Sony nulla. Most az NFC-vel bohóckodik, pedig az kb halott technológia - senkit se érdekel.
  • Komolytalan #33
    Mert egy sz.ros telefonról beszélünk, amit 2 év múlva kukába KELL dobnod. Érted, KÖTELEZŐ. Legalábbis a világnak azon a részén, amit figyelembe vesznek a termék tervezésekor.
    Ez ugyanolyan gáz, hogy karcolásokat néztek a telefonon, mint aki gyászol egy karcolás vagy horpadás miatt az autóján. Használati cikk waze - azért van hogy elhasználd, dobd ki, és vegyél másikat. Ugyanaz a kategória mint a papírzsepi, csak zsepinél 1 fújás, autónál 5 év, telefonnál meg 2 év az, ameddig ki kell tartania.
  • Komolytalan #32
    Értem én hogy gyászolnak az eladók a sony boltban, csak lesz.rom...
  • nismoka #31
    Van SGS3 is a családban, de ahogy az kinézett 1 hónap után, az a fényes kényes karcolódós müanyag hátlap... Pedig vigyázva van rá, amúgy jó kis telefon, hogy valami jót is mondjak a samuról.. ;) De egy Xperia Z-t kézbe venni egész más, és jobban birja a karcokat is.