Berta Sándor

Svájcban sem fizet adót a Google

A konszern az átlagosnál nagyobb befektetések és a nemzetközi offshore-stratégia miatt alig fizet társasági adót a kantonban, amelynek vezetői szeretnének ezen változtatni.

A Google svájci története igaz sikersztori. Kilenc évvel ezelőtt a cég még csupán egyetlen belvárosi irodával rendelkezett Zürichben, azóta viszont több mint 800 embert foglalkoztat az alpesi országban és a helyi kirendeltség a vállalat legnagyobb USA-n kívüli fejlesztési központja. S ez még csak a kezdet lehet, hiszen további 300 alkalmazottnak biztosítanának irodákat. A Google szinte hozzánőtt a svájci városhoz, amely ugyanakkor ebből anyagilag nem igazán profitál, ezen változtatnának a helyi vezetők.

A Tages Anzeiger megbízható forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Google Switzerland GmbH alig fizet társasági adót. Az összeg olyan kevés, hogy a kanton adóhivatala jelenleg is tárgyal a társaság illetékeseivel a befizetett járulékok megemeléséről. Az adóhivatal hivatalosan nem nyilatkozik azzal kapcsolatban, hogy milyen viszonyban van az egyes piaci szereplőkkel.


A kantonban a cégekre vonatkozó adó 18 százalék, de a svájci törvények lehetővé teszik, hogy a nemzetközi társaságok a nyereségüket más országokban bejegyzett leányvállalataikhoz továbbítsák, továbbá a nyereségből leírhatók a befektetések is. Az új irodák bérleti díjait és más ehhez kapcsolódó költségeket összesen 25-35 millió svájci frankra becsülték. Svájcban egy új IT-munkahely átlagos költsége 2500 frank.

A Google abból is profitálhatott, hogy tíz évre adókedvezményt kapott a kantontól. Ezt általában minden olyan cégnek megadják, amely új munkahelyeket hoz létre. Az adókedvezményt kapó vállalkozások listája titkos, és a Google Switzerland GmbH sem árult el semmit adózási gyakorlatáról. "A jövedelem- és a társasági adókon keresztül jelentős hozzájárulást nyújtunk (a városnak) és minden svájci adózási előírást betartunk" - közölte Matthias Meyer, a Google szóvivője. Zürich egyébként persze örül az amerikai konszern jelenlétének, ráadásul ez kiválóan beleillik a település stratégiájába is, hogy idővel vezető informatikai központtá váljon. A Google helyi alkalmazottait el is nevezték Zooglereknek és gyakran mennek kerékpárral munkába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • flashpointer #3
    Akkor rugjanak ki 720 embert, és örülhet a tartomány szabályos lett a működés. Nem hogy örülnének hogy annyi az adófizető.Vajon mire nem jut ott most még pénz amire annyira kéne? Ötcsillgos szállodára a teheneknek?
  • mad mind #2
    Pontosabban.
    Sziasztok nincs adó a 80 emberes cégetekre. De most hogy megnőttetek már lenne adó és ezt megtárgyalnánk veletek.
  • Zoli007 #1
    Sziasztok, gyertek ide, nem kell adót fizetni. Na, most, hogy itt vagytok, perkáljatok gecik. Tiszta hányinger, ha egyszer belementek a feltételekbe, akkor kuss!