Berta Sándor

Fehér Ház - legális a mobilok kikódolása

Több mint 114 000 amerikai felhasználó szeretné elérni, hogy a mobil készülékek függetlenítése újra legyen legális dolog. A kezdeményezést támogatja a Fehér Ház is.

R. David Edelman, az amerikai elnök internet-, innovációs és magánszféra-ügyi tanácsadója közölte, hogy egyetértenek azzal a több mint 140 000 emberrel, akik online petíciójukban azt követelik, hogy töröljék el azt a nemrég hozott törvényt, amely illegális cselekedetnek minősíti a mobilok kikódolását. Edelman szerint fontos, hogy a felhasználók ezt a dolgot minden fajta büntetőjogi következmény vagy más büntetés nélkül megtehessék. Ráadásul lehetővé kell tenni, hogy ha valaki egyszer megvásárolta az adott készüléket és nem köti semmilyen előfizetői szerződés vagy más kötelezettségvállalás, akkor azt bármilyen hálózatban használhassa. A mobil- és az okostelefonok mellett ugyanezt a lehetőséget biztosítani kell a táblagépek esetében is.


A mobil eszközök kikódolása január 26-ig számított legálisnak, mindezt a Digital Millennium Copyright Act (DMCA) nevű szerzői jogi törvényben elhelyezett külön cikkely tette lehetővé. A cikkely hatálya tavaly októberben járt el, azonban akkor nem hosszabbították meg, így 90 nappal később végleg érvényét vesztette. Ez azt jelenti, hogy minden idén január 27. után vásárolt telefon esetében a szolgáltatók megakadályozhatják azt, hogy a terméket más hálózatban is használni lehessen. Aki a szabály ellen vét, az a legsúlyosabb esetben akár 5 év börtönt vagy 5 millió dollárig terjedő pénzbüntetést is kaphat.

Az Obama-kabinet jelezte, hogy minden megoldást támogat, ezek között lehet a jogszabály módosítása is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoltan21 #3
    +kismilló!
    Ha a hűségidő alatt korlátozva vagyok, arra azt mondom, hogy oké, legyen, ez még el is várható. Utána, nehogy már, ne tudjam egy másik szolgáltató kártyájával használni.
  • harmi2009 #2
    Azt kellene inkább törvénybe vagy jogszabályba foglalni, hogy ha lejárt a hűségidő
    akkor a szolgáltató minden akadékoskodás nélkül oldja fel a telefont.
    Pl ha van egy használtan vett telóm akkor én nem tudom ezt megtenni csak az eredeti tulaj. Ki a fene tudja ki volt az ha nem közvetlenül az elődtől vette.
    Tételezzük, hogy nem lopott a készülék.
  • Nabateus #1
    Nem inkabb "ujra legalis dolog legyen"?
    De amugy en egyetertek. Viszont innentol kezdve (Leven a legtobb keszulek fuggetlenitese kelloen jol dukomentalt a neten ahhoz, hogy nagyjabol barki altal elvegezheto elgyen) akar szolgaltato-fuggetlenkent is forgalmazhatnak oket. Miert ne? Attol meg a havi szamlat kikuldik a szerzodes ideje alatt, de a felhasznalo annal a szolgaltatonal hasznalja a keszuleket, amelyiknel akarja.