MTI

Továbbra sem vesznek PC-ket az emberek

A tavalyi 3,7 százalék után az idén további 1,3 százalékkal csökken a személyi számítógépek világpiaci értékesítése az International Data Corporation (IDC) informatikai piackutató vállalat előrejelzése szerint.

Tavaly a negyedik negyedévben a kiábrándító karácsonyi eladások, a Windows 8 új Microsoft operációs rendszertől várt "értékesítési húzóerő" elmaradása, a világgazdasági helyzet bizonytalanságai miatt elmaradó vállalati eszközbeszerzések miatt éves összevetésben a valaha regisztrált legnagyobb mértékben, globális szinten 8,8 százalékkal csökkentek a személyi számítógép eladások. A 2012-es volt az első olyan év, amikor a feltörekvő piacokon is csökkentek a személyi számítógép eladások. Az idén ugyan ismét megindul a növekedés, de nem éri el az egy százalékot sem és 2017-ig is csak egyszámjegyű százalékos növekedésre lehet számítani.

A fejlett térségek számára pedig az idei lesz sorban a harmadik év, amikor a személyi számítógép eladások csökkenésére kell számítani. Az IDC azonban 2014-re és 2015-re mérsékelt növekedést vár a fejlődő térségekben, majd az elkövetkező években újabb visszaesést. A személyi számítógép iparnak a Windows 8 operációs rendszerhez és az új, vékony kivitelű ultrabook kategória elterjedéséhez fűzött reményei nem valósultak meg. A Windows 8 terjedését elsősorban az érintőképernyős technológia előnyeinek kiaknázására alkalmas készülékek hiánya hátráltatta.


"A személyi számítógépek piacán hiányoznak azok a fejlett modellek, amelyek meg tudnák adni az erősen kompetitív környezetben a forgalom növekedésének megindulásához szükséges lökést" - mutatott rá Loren Loverde, az IDC Worldwide PC Trackers programvezető alelnöke. "A feltörekvő térségekben jelentősen lelassult a növekedés, de emellett a személyi számítógépek iránti keresletet a mobilitási és kényelmi igényeknek jobban megfelelő modellek iránti vásárlói preferencia is gyengíti. A táblagépeket továbbra sem tekintjük a személyi számítógépek közvetlen funkcionális konkurensének, mobilitásuk és fogyasztói vonzerejük azonban mindenképpen elcsábítja a fizetőképes keresletet a személyi számítógépektől" - tette hozzá.

Globálisan a személyi számítógép eladások a 2012-es 350 millióról az idén 345,8 millióra esnek vissza, 2017-re azonban 382,0 millióra emelkednek. Ezen belül az asztali személyi számítógépek értékesítése a 2012-es 148,4 millióról az idén 142,1 millióra, 2017-ben pedig 141,0 millióra csökken. A hordozható eszközök eladása a tavalyi 202,0 millióról az idén 203,8 millióra, 2017-re pedig 241,0 millióra emelkedik. A feltörekvő piacokon a személyi számítógép eladások a tavalyi 205,9 millióról az idén 207,1 millióra, 2017-re pedig 240,2 millióra emelkednek. Ezen belül az asztali gépek forgalma a tavaly 95,0 millióról az idén 91,6 millióra csökken, de 2017-re 92,2 millióra emelkedik vissza. A hordozható gépek eladása a tavalyi 110,9 millióról az idén 115,5 millióra, 2017-re pedig 148,0 millióra emelkedik.

A fejlett térségekben a személyi számítógép eladások az idén 138,7 millióra csökkennek a tavalyi 144,5 millióról, de 141,8 millióra emelkednek 2017-re. Asztali gépekből a tavalyi 53,4 millió után az idén 50,4 milliót, 2017-ben pedig 48,8 milliót adnak el. A hordozható kivitelű gépek eladása a tavalyi 91,1 millióról az idén 88,3 millióra csökken, majd 2017-re 93,0 millióra emelkedik - jelzi előre az IDC.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #89
    Szerintem ha tudsz magyarul, és esetleg olvasni is, akkor rájöttél, hogy mit írtam. (igen, azt...)
  • Jakuza1 #88
    Wow a throatbadger most megmondta. LOL
    A fu meg zold, es te meg mindig egy szerencsetlen vagy, aki szerint a Tablet nem szemelyi szamitogep. :P
  • Papichulo #87
    Igen... es az eg kek!

    Amugy nem en neveztem a smartphone-t PC-nek... vagy te itt most megprobaltal egyeterteni velem? :)
  • wraithLord #86
    Mindenki tudja, hogy az amcsi média PC-n az anno IBM által kifejlesztett, "IBM-féle PC"-t érti. És ez terjedt el.

    Ettől függetlenül a PC személyi számítógépet jelent, és a definíció alapján ide tartozik minden általános célú* számítógép, amelynek mérete, képességei és eladási ára lehetővé teszi azt közvetlen egyéni felhasználásra.

    (*nem specializált számítógép (célhardver), mint pl. egy konzol, okostévé, okostelefon stb.)
  • narumon #85
    Pedig azokon még elérhető egy-két jó játék... :(
    Legalábbis az x exkluzívokat több élménnyel nyomtam végig mint mostanában bármelyik PC játékot. Az a gond, hogy a PC-n lehetne kurvajó manager meg stratégiai játékokat csinálni - régen millió volt alig győzött az ember válogatni. Most meg 1 évben megjelenik néhány ilyen játék és általában azok is szarrá vannak butítva, a nehézségi szint abban merül ki, hogy mennyire gyors a játék és mennyire csak az AI. Azt pl meg nem tudnám mondani, hogy a CIV5 miben fejlődött az elsőhöz képest, gyanítom azt lehetne sorolni, hogy miben egyszerűsödött, de ezt már sokszor sok helyen megbeszéltük nem kezdem újra - nekem az, hogy kijön a Crysis 3 (egyre rosszabbak pedig már az első is egy unalmas szar volt), vagy megjeleneik a Call of Duty 450 az már inkább hidegrázás mint öröm :(
  • Jakuza1 #84
    Pontosan, csak ennek a kretennek es a 8 altalanos vegzettsegenek, ez kisse magas. :D
    Azt hiszi, ha most belekeveri a TV-ket,akkor felreviheti a temat es bebizonyithatja, hogy a tablet pc az nem PC, mikor a neve is magaban foglalja. :P
  • Papichulo #83
    Whoa, elokerult a sockpuppet! Miert nem a sajat nickeden irsz Jakuza1?

    BTW: Soha nem allitottam, hogy egy tablet az nem PC kategoria. En azt mondtam, hogy a PC, mint magaban elnevezes az manapsag a wintel desktop gepeket jeloli a koznyelvben.

    Amugy szerinted a smartphone is PC ("Pontosan az okostelefon egy kombinalt telefon,szamitogep.") holott az nem szerepel a wikipedia oldalon? Akkor most mi van? Mote in God's eye? :)
  • hagyimiklos #82
    Javaslom művelődj kicsit.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Personal_computer

    Nemhogy a Tablet PC, de még a Pocket PC és a Laptop is személyi számítógép.
  • Papichulo #81
    "nem veletlenul hivjak Tablet "PC"-nek."

    Pontosan... ahogy a tv-t sem hivjak veletlenul tv-nek es nem PC-nek, ahogy a smartphone is smartphone, nem PC!

    Amugy mi a te allaspontod? Mit probalsz bizonygatni? Hogy manapsag ha valaki PC-rol beszel, akkor nem egy wintel desktop gepet ert alatta? Vagy ha egy uzletbe kozlod, hogy PC-t szeretnel venni, akkor telefonokat kezdenek el neked mutogatni? Esetleg megkerdezi toled, hogy PC alatt most tv-t, tablet-et, telefont vagy mosogepet ertesz?
  • Jakuza1 #80
    Te szerencsetlen, a TV-k kozel sem rendelkeznek olyan funkciokkal, mint a szamitogepek, mert van bennuk menu rendszer es lehet hozza USB-n keresztul kulso eszkozoket csatlakoztatni hozzajuk.
    De azokbol is szamitogep lesz elobb vagy utobb, TV funkcioval kiegeszitve.
    Tudod te szerencsetlen a Junoszt TV-t se hivtak monitornak azert mert osszelehetett kotni a C64-el, ettol fuggetlenul ugyanugy a megjelenitok csoportjaba tartozott, mint a monitor.
    Mint ahogy a szamitogepek csoportjaba tartozik a tablet is, nem veletlenul hivjak Tablet "PC"-nek.