SG.hu

Megerősítené márkanevét a Huawei

A Huawei a barcelonai Mobile World Congressen (MWC) rendezett sajtótájékoztatóján mutatta be új globális márkastratégiáját.

A Huawei Device az eseményen 2012-es eladási adatait is ismertette, amelyek szerint az előző évhez képest 10 százalékkal több, azaz 7,5 milliárd dollár éves bevételt realizált, és több mint 127 millió készüléket gyártott világszerte. Ezekre a sikerekre építkezik a vállalat új, "Make it possible" elnevezésű márkastratégiája, amely egyértelműen kijelöli az irányt a vállalat számára ahhoz, hogy a Huawei világszerte elismert fogyasztói márkává váljon.


2012-ben a Huawei 52 millió mobiltelefont, ezen belül 32 millió okostelefont gyártott, ami 60 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A vállalat gyáraiból emellett 50 millió mobil szélessávú készülék és 25 millió otthoni kommunikációs eszköz került ki az elmúlt évben. A Huawei 2012 negyedik negyedévében érte el a legnagyobb, eddig nem tapasztalt növekedést: 10,8 millió készüléket szállított a boltokba, ami 89,5 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest. A vállalat így harmadik helyre lépett előre a nemzetközi okostelefon-gyártók hivatalos listáján.

"A tavalyi Mobile World Congressen bemutattuk az Ascend termékcsaládot, ma ugyanezen az eseményen indítjuk el új kampányunkat, amely tovább erősíti márkanevünket. Új stratégiánk hívószava "Make it possible" (Nincs lehetetlen), amely kijelöli a Huawei számára az irányt ahhoz, hogy az elkövetkező években a vezető okostelefon-márkák egyike legyen. Új jelmondatunk nem csupán meghatározza, hogy kik vagyunk, hanem egyben a különféle felhasználók egyedi igényeit is képviseli - mondta Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezérigazgatója.


A "Make it possible" stratégia testesíti meg a Huawei azon törekvését, hogy a tapasztalatot és a kreativitást ötvözve lehetségessé tegye a lehetetlent. A kampány a 2013-as MWC-n indul, majd többek között az értékesítési hálózatot, az online jelenlétet, valamint médiaaktivitást magában foglaló elemekre építkezve az év folyamán további célpiacokat érint. Az új stratégia kidolgozását nemzetközi szintű, átfogó fogyasztói felmérések előzték meg, amelyek során körvonalazódtak a felhasználók elérhető és megfizethető, élvonalbeli Huawei termékek iránti igényei. A barcelonai eseményen a Huawei a kategóriájában eddig legnagyobb alkotással, egy 90 centiméter oldalú, tömör, lebegő kockainstallációval szemléltette, hogy valóban nincs lehetetlen.

A Huawei 2012-ben világszerte 5.000 viszonteladói pontot létesített 45 országban. Nemrég zárult továbbá a vállalat legnagyobb szabású termékmarketing-kampánya, amely 15 régió 45 piacának több millió felhasználóját érintette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!