MTI

A ZTE veszteséggel, a Huawei nyereséggel zárta az évet

Míg a kínai Huawei a korábbi évhez képest növekvő nyereséggel zárta az elmúlt évet, a ZTE veszteséget volt kénytelen elkönyvelni - derül ki a vállalatok jelentéseiből.

A világ második legnagyobb telekommunikációs felszerelésgyártójaként számon tartott Huawei nettó profitja 33 százalékkal nőtt a 2011-es adatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy egész év során a cég mintegy 15,4 milliárd jüan (539 milliárd forint) nyereségre tett szert, miközben forgalma 8 százalékkal 220,2 milliárd jüanra (7,7 ezer milliárd forint) nőtt. A jó eredményeket elsősorban új telekommunikációs projektjeivel és okostelefonjainak növekvő eladásával magyarázza a vállalat. A Huawei jövőt illetően is optimista, a következő évekre is forgalmának és profitjának növekedését jósolja. Ahogy Meng Cseng-fej, a vállalat alapítójának lánya az egyelőre nem auditált eredmények közlésekor fogalmazott, jövőre a forgalom 10-12 százalékos bővülésére számítanak.

A Huawei után a második legnagyobb kínai telekommunikációs felszereléseket gyártó cég, a ZTE vasárnap a hongkongi tőzsdén közzétett közleménye szerint 2012-ben az előzetes becslések alapján mintegy 2,5-2,9 milliárd jüanos (87,5 milliárd - 101,5 milliárd forint) nettó veszteséget valószínűsít. A rossz eredményért elsősorban az exportpiacok szűkülés és a világgazdasági válság következtében visszaeső bevételnövekedés okolható, ugyanígy a mobiltelefonok árának csökkenése is rosszul érintette a céget. Az első negyedévben már nyereséget vár a cég, ahogyan a Morgan Stanley is ezt valószínűsítette legutóbbi jelentésében.

A két kínai távközlési céget tavaly az amerikai képviselőház titkosszolgálati bizottsága nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította, annak ellenére, hogy - mint utóbb kiderült - semmilyen konkrét kémtevékenységre utaló bizonyítékot nem tudtak felmutatni. A vállalatok ezután máshol is heves kereszttűzbe kerültek: Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Királyságban is vizsgálták a kínai kormányhoz fűződő kapcsolataikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Persze, rég volt már a ZTE blade, a Huawei ideos, és ascend sorozata meg elég korrekt lett.