Gyurkity Péter

Samsung-Nokia-Apple hármas a 2012-es mobillista élén

A címben szereplő három gyártó vezeti a tavalyi év mobiltelefonos ranglistáját, ám míg az első és a harmadik helyezett jobban, a második kifejezetten rosszabbul szerepelt. A Huawei már harmadik az okostelefonoknál.

A Gartner piackutató cég most tette közzé a 2012-es év, valamint annak utolsó negyedére vonatkozó összefoglaló adatait, amelyből jól kivehető a mobiltelefonos, illetve azon belül az okostelefonos szegmens erősorrendje. Nagy meglepetés nem ér bennünket, hiszen az eddigi trend folytatódott, bár a kínai gyártó előretörése mindenképpen látványos.

Mindkét táblázaton jól látszik a Nokia gyors visszaesése, ők súlyos százalékokat veszítettek mind az éves, mind pedig a negyedéves viszonylatban. Többek között ennek, illetve a Samsung folyamatosan jó eredményének köszönhető a helycsere a két cég között, a dél-koreai gyártó immár a teljes mobiltelefonos piac 22 százalékát uralja, míg finn riválisa 23 helyett kénytelen beérni 18-19 százalékkal (az újonnan leszállított készülékeket tekintve). Az Apple a harmadik helyre futott be, ők ugyan kizárólag okostelefonokat értékesítenek, ez azonban mégis elég volt a teljes szegmens 7-9 százalékára, attól függően, hogy a teljes évet, avagy annak utolsó három hónapját nézzük. A többiek a futottak még kategóriába tartoznak, 4 százalék alatti befolyásukkal nem igazán hatnak a főbb trendekre.


A Huawei nem is tűnik fontos szereplőnek ezen adatok alapján, ám az okostelefonok területén jóval egyértelműbb a kínai versenyző felzárkózása. A tavalyi évben több mint 27 millió ilyen készüléket adtak el, ezzel csaknem megduplázták az egy évvel korábbi számot, így első alkalommal értek fel a dobogóra (annak is harmadik fokára az okosok szegmensén belül). Idén a nemzetközi piacok lesznek majd különösen fontosak számukra, annak ellenére, hogy a hazai már a méretéből adódóan is nagy lehetőségeket rejt magában.


A Nokia az olcsóbb Asha telefonok, valamint a legújabb Lumia változatok révén javított picit az utolsó negyedévben, ez azonban nem volt elég a visszaesés megállításához. Hozzájuk hasonlóan a RIM (immár BlackBerry) is sokat veszített befolyásából, ők a teljes mobilpiac alig 2 százalékát mondhatják magukénak, az operációs rendszerek terén pedig várhatóan a Windows Phone platformmal lesznek versenyben a harmadik helyért, 3-4 százalék körüli részesedéssel. Az Android itt már 70 százaléknál tart, míg az iOS 20 százalék körüli eredményével a második.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uniu77 #15
    jah. meg mondjuk ezt legalább ki tudtad fizetni..
  • sanyicks #14
    meg az androidból bejövő nem egyszeri, reklámbevételekre sem, mert akkor már más lenne a helyzet :)
  • M2 #13
    Ez olyan mint az Állatkert: megnézed a majmot, rácsodálkozol milyen hüje, örülsz hogy otthon nincs belőle, néha kicsit megbökdösöd, hogy mozogjon, aztán ennyi... :-)

    Én ezért járok ide.
  • Dynamic #12
    Manapság ritkán olvasok mobilos cikkeket. Néha benézek, de úgy látom évek óta minden ugyanaz: ostoba emberek, még ostobább kommentekkel.
  • Zoliz #11
    Azt ne feledd, hogy az Android egy virusos xar, igy sok abbol zombigep!
    Igaz, most vettem egy Galaxyt, de inkabb ez mint egy Steve Jobs szutyok.
  • laziga5 #10
    és a volt világ első NOKIA? még mindig második? Akkor lehet nem is kell annyira leírni még őket sem. Szerintem aki most fog majd jelentőset villantani az megint beton első helyre tesz majd szert. A kínai is indiai piac most fog begyorsulni, ezek a piacok önmagukban nagyobbak mint amin most marakodnak :D
  • Skyline #9
    Én sem értem pedig minőségben jócskán az LG és HTC fölött áll az androidok között... A mobilkamerákról nem beszélve...
    Zte-t pedig még egy lapon se lenne pofám említeni a Sony telefonjaival....
  • M2 #8
    A Nokia meg két és félszer jobban áll!
  • Cat #7
    "a huawei melyik listán harmadik?"

    Szövegértés elégtelen. Írja a cikk, hogy az okostelefonoknál (tehát a mobiltelefonok egy szűk, de nagy profitot hozó, drága szegmensében.)
  • Linkout #6
    Ez mókás :) A Barátok körtöt többen nézik, mint amennyien Samsung TVt vesznek Magyarországon! A Barátok Közt jobb, mint a Samsung.