SG.hu·

3 megawattot fog fogyasztani a Wigner Adatközpont

Elkészült az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) együttműködésében Csillebércen megvalósuló Wigner Adatközpont első gépterme. t. A létesítmény a következő két évtizedben alapvető fontosságú lesz hazánknak a nemzetközi kutatási és kutatás-fejlesztési projektekben való részvétele szempontjából.

Tíz hónappal a CERN TIER0 számítógépközpontjának Genfen kívüli elhelyezésére kiírt nemzetközi tender eredményhirdetése után megindulhat az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban megépült új adatközpont felszerelése. A csillebérci kampusz egyik régi épületegyüttesének teljes körű átalakításával a legmodernebb IT-technológia befogadására alkalmas komplexum létesül. Az összesen 2000 négyzetméteres, 4 teremből álló adatközpont első, 300 négyzetméteres egysége tavaly december végére készült el. Az informatikai háttérrendszer és gépészeti kiszolgáló egységek sikeres üzempróbái után avatták fel a termet.

Az adatközpontban a CERN és a Wigner FK szakemberei ma kezdik meg az IT-egységek beüzemelését. Ehhez már rendelkezésükre áll a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF), valamint az európai kutatói informatikai hálózatot működtető DANTE (Delivery of Advanced Network Technology to Europe) által Genf és Csillebérc között létesített 100 Gbit/sec (ultranagy) sávszélességű információs kapcsolat. Várhatóan februárban érkeznek az újabb számítógépek, nyár elejére pedig a többi gépterem is elkészül. A tervek szerint az idén körülbelül 600 kW összfogyasztású számítógépet installálnak a szakemberek, a következő három esztendőben pedig az újabb berendezésekkel együtt már a 3 MW-ot is meghaladhatja az eszközök energiafogyasztása.

A Wigner Adatközpontban elhelyezett számítógépekkel a következő néhány évben a természettudomány egyik legizgalmasabb és legintenzívebben kutatott témáját, az elemi részecskék tömegéért felelős, korábban megjósolt és immár szinte teljes bizonyossággal kimutatott Higgs-bozon tulajdonságait vizsgálják a kutatók. A későbbiekben pedig az elméletileg megjósolt szuperszimmetrikus részecskék kereséséhez járul majd hozzá az adatközpont. A genfi szervezettel való együttműködést a jövőben kiegészíti az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontja által vállalt misszió is, miszerint további, nagy számításigényű, nemzetközi kutatásokhoz szükséges számításokat is elvégeznek majd az idetelepített számítógépeken.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© blitzkrieg12013. 01. 23.. 06:09||#6
Tipikus magyar hozzaallas. Ha valami jo tortenik, meg akkor is probaljuk rosszkent beallitani.
© blitzkrieg12013. 01. 23.. 06:08||#5
Most ugye csak poenkodsz? 😊
© lambda52013. 01. 22.. 12:02||#4
Azért telepítették kis hazánkba az adatközpontot, mert Mo.-n sok a megújuló/zöld energia + szinte 100% -ban ki is haszáljuk.. és a hulladékhõvel a közelben lévõ lakótelepektet szinte ingyen lehet fûteni télen..
Igazi szimbiozis... <#gonosz3>
© MANOWAR2013. 01. 22.. 02:42||#3
Legyunk optimistak: ez egy fillerebe sem fog kerulni a CERN-nek es a Wigner FK-nak, es munkahelyeket teremt.(+ reklam)<#taps><#falbav>
Legyunk pesszimistak: Na vajon mibol fogjak ezt kifizetni? Miert is jo ez nekunk? Hogy nekik milyen okokbol azt nem nehez kitalalni.

Egy megawatt egyenlõ egymillió wattal. A korszerû nagy dízel-elektromos mozdonyok csúcsteljesítménye 3–5 MW, egy átlagos atomerõmû csúcsteljesítménye 500–2000 MW.
© szombi2013. 01. 21.. 22:49||#2
Azért a milliókból biztos megcsinálták a fûtést (feleslegesen) hogy közgépsimics megint jól megszedje magát.
© dchard2013. 01. 21.. 18:52||#1
A cikk megint megragadja a lényeget.

Majdnem biztos vagyok benne, hogy a 3MW fogyasztás a légkondicionálással együtt jön ki. Mint ahogyan abban is, hogy ezek az adatközpontok nagyságrenddel jobb hatásfokkal dolgoznak, mint bármilyen otthoni számítógép.