SG.hu

Korlátlan mobilcsomagot vezet be a Vodafone

A Vodafone korlátlan belföldi beszélgetést és üzenetküldést kínál több új csomagban, de az adatforgalmat sajnos mindegyikben szűken méri.

A budapesti sajtótájékoztató elején Beck György elnök elmondta, hogy a Vodafone piacra lépésekor, illetve 2003-ban, a mobilos internetezés bevezetésekor is felforgatta a piacot, és most is erre készül. Az elmúlt másfél évben nagyszabású hálózatmodernizációt hajtottak végre, aminek eredményeképpen a korábbi 600 település helyett már 2500-ban érhető el szélessávon az internet, olyan területeken is, ahol korábban semmilyen szolgáltatás nem volt elérhető. Ezután Diego Massidda vezérigazgató kapott szót, aki büszkén jelentette be, hogy négy nappal a T-Mobile után, ma délután három órától kapható náluk is az iPhone 5.


Richard Sherwood lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy nem elég kiváló hálózatot fenntartani, de átlátható és egyszerű tarifákat is kell kínálni, és most ezt sikerült elérniük. Csomagjukban nincsenek sávosan változó percdíjak, hálózatonként eltérő árú sms-ek, túlforgalmazási díj, kapcsolási díj vagy tízperces hívásegységek. A RED szolgáltatáscsomag korlátlan mennyiségű beszélgetést és sms-ezést nyújt bármely hálózatba, bármely időszakban, 2, illetve 4 GB adatforgalommal, egyedi készülékajánlatokkal, készülékbiztosítással, személyre szabott szolgáltatások mellett. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ezen ügyfelek soron kívüli kiszolgálásra számíthatnak mind a boltokban, mind a telefonos ügyfélszolgálaton, telefonjaikat a márkaüzletekben dolgozó szakértők díjmentesen állítják be, átmentik az előző készüléken tárolt adatokat és egyéb tartalmakat, valamint a későbbiekben is segítenek igény esetén.

Persze ezen szolgáltatásoknak rendesen meg is kérik az árát:

 

Vodafone RED Standard

Vodafone RED Super

Beszélgetés és üzenetküldés bármely belföldi hálózatba

Korlátlan

Korlátlan

Mobilinternet

2 GB

4 GB + 500 MB egy második SIM-kártyán

Készülékbiztosítás

Alap

Prémium

Roaming

-

RED Roaming Hetijegy

Szakértői támogatás

Ingyenes az előfizetés teljes időtartama alatt

Ingyenes az előfizetés teljes időtartama alatt

Havidíj

15 990 Ft

Csak SIM-kártya: 13 990 Ft

21 990 Ft


A második SIM-kártyát egyéb mobil eszközbe, például táblagépbe ajánlják, a prémium készülékbiztosítás lopás esetén is megtéríti az eltűnt telefon árát, a RED Roaming Hetijegy pedig napi 50 MB mobilinternet mellett az EU országaiból, Horvátországból és Törökországból kínál korlátlan és ingyenes hívásindítást és -fogadást hazánkba. A RED-et csak lakossági ügyfeleknek szánják, de persze ha akarnak, a vállalati szféra is áttérhet ezekre a csomagokra.

A cégvezetők ezeket a csomagokat azoknak szánják, akik maximálisan ki akarják használni okostelefonjukat. Arra az újságírói felvetésre, hogy miért éri meg őket választani a konkurencia hasonló csomagja helyett Richard Sherwood egy táblánál összehasonlította a T-mobile XL csomagját saját ajánlatukkal, és bebizonyította, hogy az ő ajánlatuk jobb.


"A T-Mobile XL drágább"

A kérdésre, hogy jelenleg hány ügyfelük fizet ennyit, vagy többet a cégnek havonta csupán annyit közöltek, hogy elég sok, és hogy nem csak őket, hanem a jelenleg kevesebbet fizetők felfelé váltását is várják. A cég egyébként nem itthon vezeti be először ezt a márkanevet, mivel Nagy Britanniában is van hasonló korlátlan csomagjuk, 29, illetve 34 fontért, azaz a hazainál jóval olcsóbb. A frekvencia-árverést érintő bírósági döntést firtató kérdésre válaszolva Diego Massidda hangsúlyozta, hogy a hatóságnak és a kormánynak is érdeke, hogy a lakosság ne legyen megfosztható ettől a szolgáltatástól. Újdonság még, hogy a korábbi készülékeket visszavásárolja a szolgáltató.

A cég a 16 GB-os iPhone 5-öt 39 990, míg a 32 GB-os modellt 79 990 forintért kínálja. Az iPhone 4S 16, és az iPhone 4 8 GB-os is kapható, előbbi 29 990 forinttól, utóbbi már 990 forinttól az ügyfeleké lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nonix #22
    angliaban elek, korlatlan net, 300 perc es 3000 sms, 30 napra 15 font (5250 ft).
    Minimalber 6.2 font/ora (2170 ft). Mocsok nagy lehuzas megy magyarorszagon es nem tudom meddig tudjak fokozni a szart...
  • szgege #21
    Azért az eléggé gáz,hogy itt lazán a képünkbe szarnak és jóval drágábban kapom meg ugyanazt vagy gyengébb csomagot. Csak tudnám mi a frásznak vagyunk benne ez EU nevű állatfajban,ha egyszer ránk más szabályok érvényesek,mint másokra.
    Jó lenne azt a 4. szolgáltatót beengedni a piacra,hogy legyen valami mozgás. Egyébként Romániában már némileg jobb a helyzet mint itthon,pedig ott is vannak anyagi gondok.
  • Palinko #20
    nem mert a nemzeti banknak semmi köze a kamathoz ugye.... ha nem értesz hozzá miért szólsz bele.
  • Linkout #19
    Teljesne hülyeség külföldhöz hasonlítani az árazást. az OTP ugye Országos Takarék Pénztár, az ember azt hinné, hogy idehaza azért kedvező lehet a bank, és nem. ROMÁNIÁBAN a személyi kölcsön 14%-os kamattal van, itthon 28% ugyanez, plusz szintén romániában teljesen ingyenes a MAGYAR OPT bankban nyitott számlavezetés. itthon nem.

    Sajnos megszokták, hogy itt le lehet húzni az embereket és kész.

    Kollégám haverja a managementnek vett telefont a T-nél a megjelenés napján 6db iPhone5-öt, mert kellett...
  • hunkenny #18
    Ezt a pofatlansagot. 16000Ft kb 45£. Angliaban Vodafone red 25£/honap es Samsung GALAXY S2 adnak hozza. Es ugyan az a Vodafone... Mennyire jo fejek.
  • ProgServ #17
    Mert tobben vannak
  • Skill #16
    ami durva, hogy anyukám cége olyan szerződést kötött , hogy 4000ft körüli havidíjért annyit beszél belföldön amennyit akar . persze nagy cég , meg telefonálásból él , de akkor is 4k/hó?!
    mondjuk ami fun az ami a tesconál van díjcsomag. 64ft/perc XD ok ok megduplázzák a feltöltésed de akkor is.
  • Wlanseraf #15
    Szaros Aldinál 2000!!! perc vagy sms +500mb internet 19.90:DDDDDD erről ennyit:D
  • Tetsuo #14
    En nem tudom, hogy ti mit vartok? Azt hitted hogy 2012-ben jobb lesz, mint elotte? Hat nem es ezutan pedig meg rosszabb lesz.
    A rendszervaltas ota az allamadossag (nagyjabol) folyamatosan no amellett, hogy az orszag vagyona folyamatosan csokken, szerinted ebbol barmi jo kisulhet?!
    Ha nem tudtok rendszervaltast csinalni, marpedig nem tudtok mar sok-sok evtizede, akkor vedd a kabatodat es a kalapodat aztan tunes az orszagbol!

    Azt gondoltad, hogy egy ceg olyan dontest hoz, ami neki kevesebb bevetelt eredmenyez? Vagy azt, hogy a torvenyeket azert alkotjak, hogy teged, mint fogyasztot (mert mar csak ez vagy, semmi tobb) megvedjen? :) Pont ezek ellenkezoje folyik.
  • shenmuedc #13
    Régen egy wellness szállodában dolgoztam, és hihetetlen bratyizások voltak a szolgáltatók között. Először csak a t és a pannon utána már mindhárom. És nem csak mobilszolgáltatók hanem más konkurensek is. Röhej ez az egész világ.