SG.hu·

Dél-Afrikában nincs digitális tartalompiac

A dél-afrikai Copyright Review Commission legújabb jelentésében kiemelte, hogy az országban jelenleg gyakorlatilag nem létezik digitális tartalompiac.

A dokumentum készítői rámutattak, hogy a jelenségért nem csak az emberek tehetők felelőssé, hanem a különböző zenei cégek is. A felhasználók jelentős része egyszerűen letölti a dalokat a világhálóról, nem is érdeklik őket a legális ajánlatok, viszont ennél is komolyabb probléma, hogy a licencdíjak fizetésére kötelezett internetes zenei platformok gyakorlatilag évek óta megtagadják a megállapított összegek átutalását. A testület éppen ezért azt javasolta a kormánynak, hogy rendkívül gyorsan avatkozzon közbe, míg a jogvédőket arra ösztönzi, hogy pereljék be a renitens cégeket.

A Copyrigth Review Commission tagjai emellett azt is javasolták, hogy a kabinet vezesse be a Franciaországban kidolgozott három csapásos rendszert. Az illegális tartalmakat letöltők az első két alkalommal csak figyelmeztetést kapnának, míg a harmadik esetben feljelentenék őket szerzői jogsértés miatt. A szakértők hozzátették, hogy mindez csak az internetezők ellen jelenthetne megoldást. A licencdíj-fizetési kötelezettséget megtagadó portálokat egyértelműen felelősségre kell vonni a jogsértéseikért.

Jelenleg csupán az internetes zenei szolgáltatók mindössze 14 százaléka tesz eleget a fizetési kötelezettségének, a mobil szolgáltatók közül pedig mindössze egyetlen cég hajlandó fizetni. Mindez különösen azért érdekes, mert a világ más országaival ellentétben Dél-Afrikában rendkívül alacsonyak a szerzői jogdíjak. A probléma az, hogy a vállalatoknak egész egyszerűen nincs kedvük fizetni, mert nem akarják a digitális zenei üzlet elterjedését elősegíteni. Jelenleg ugyanis alig kereshetnek valamit a digitális zenei eladásokon. A kialakult helyzetet súlyosbítja, hogy a CD-eladások 2014-ig várhatóan több mint 10 százalékkal fognak csökkenni.

A teljes dél-afrikai szerzői jogi rendszer reformra szorul, mivel jelenleg ismeretlen fogalomnak számítanak a streaming-ajánlatok és a webcastok. Amennyiben nem sikerült megváltoztatni a helyzetet, úgy félő, hogy a Spotify és a többi szolgáltató kivonul a helyi piacról. Az illegális letöltések miatt Dél-Afrika évente több mint 50 millió dolláros bevételtől esik el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2012. 09. 14.. 00:24||#10
Ez teny, de azert nem lennek a helyukben. Eleg durva a rasszizmus arrafele.
A feketek gyakran hordakban betornek egy-egy gazdagabb csaladhoz es ritualis csonkitasokat vegeznek rajtuk, eroszakoljak oket stb.
-1
© Cat2012. 09. 13.. 21:02||#9
valamibõl csak megrendeztek pár éve egy fociVB-t.
© caius marius2012. 09. 13.. 19:12||#8
"Jogvédõknek" bármennyi pénzt is adsz, az ablakon kidobott pénz. Kb. olyan, mintha otthon a csótányokat etetnéd.
© hungi2012. 09. 13.. 16:08||#7
Csak ne higgyétek, hogy a dél-afrikai internetezõk nádkunyhóban élõ fekák.
Maradtak ott fehérek elég sokan, jól mennek a bányák, apuka kicsi fiának meg abból a pénzbõl futná rá...
-1
© nextman2012. 09. 13.. 16:05||#6
MAsreszt az igy nem elkoltott penzt elkoltik masra, meg lehet tobb is lesz az allam bevetele. Pl. vesznek belole egy helyi keszitesu pulcsit, abbol a pulcsiarus vesz kajat, a pulcsi szovo hazat, etc.
© Lazarus2012. 09. 13.. 10:44||#5
"Az illegális letöltések miatt Dél-Afrika évente több mint 50 millió dolláros bevételtõl esik el."
Teljesen hibás következtetés, ha nem lehet ingyen letölteni senki sem fog pénzt adni érte
© ozdimorgo2012. 09. 13.. 08:59||#4
Pl.idõ, villany, számítógép,
hordozó (lemez, pendrivestb.)stb.
Na ezekkel már ki is fizetted a jogdíjat, ha tetszik, ha nem...
© Reparamorf2012. 09. 13.. 08:23||#3
Ha így van, akkor valóban követendõ példa.
Itt Európában és Amerikában fejõstehénnek nézik az állampolgárt.
Minden árú annyit ér amennyit hajlandóak adni érte az emberek,
a letöltésnél (ingyenes) is vannak kiadások, Pl.idõ, villany, számítógép,
hordozó (lemez, pendrivestb.)stb.
© senki6872012. 09. 13.. 08:18||#2
Készítesz 1 autót és eladod 1 embernek. Készítesz egy számot és eladod 1 milliárd embrnek. Na ezt nem értik meg Dél-Afrikában.
© asgh2012. 09. 13.. 01:10||#1
Más szemszögbõl nézve meg a nyugati zenei lobbik által erõltetett, nyilvánvalóan mûködésképtelen szerzõi jogi szabályozás szorul reformra és a dél-afrikai a követendõ példa. <#mf1>