HENT hírlevél

Választásra készül a holland Kalózpárt

A közvélemény-kutatások szerint lehetséges, hogy a holland Kalózpárt elegendő szavazatot szerez a jövő héten esedékes választásokon ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe.

A 2006-ban alakult kalózpárti mozgalom számos kisebb-nagyobb eredményt tudott elérni világszerte az évek során. A legjelentősebb, hogy a 2009-es voksolás során a svéd választók két kalózpárti képviselőt is beszavaztak az Európai Parlamentbe, míg idén a német szavazók a tartományi választások során juttattak be tucatnyi kalóz képviselőt a tartományi parlamentekbe. Ami eddig egyetlen nemzeti kalózpártnak sem sikerült viszont az az, hogy országos választások során közvetlenül küldjön képviselőt a nemzeti parlamentbe. A holland Kalózpárt azonban reméli, hogy most ez sikerülhet neki.

A holland szervezet a szeptember második hetében esedékes országos választásokra készül, és bár 2010-ben a szavazatoknak csupán 0,1 százalékát kapta meg, most úgy tűnik, már nem esélytelen. A közvélemény-kutatások ugyan eltérő adatokat mutatnak, de 1, illetve 2 helyet is prognosztizálnak a Kalózpártnak. A párt vezetője, Dirk Poot a TorrentFreak kérdésére elmondta, már egyetlen képviselői hellyel is elégedettek lennének. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nem a kormányzati rendszeren kívülről, hanem belülről tehetnék fel azokat a kérdéseket, amelyek megválaszolását szükségesnek tartják.

A holland Kalózpárt az internet szabadságának, a szerzői jogi és szabadalmi reformok szükségességének, a kormányzás átláthatóságának jelszavaival kampányol.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!