Berta Sándor

Németországban a szolgáltatók kötelesek kiadni a fájlcserélők adatait

A német legfelsőbb bíróság ítélete miatt az európai uniós tagállamban a jövőben az eddiginél sokkal nehezebbé válik a fájlcserélők helyzete.

A német legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy az internetszolgáltatók a jövőben kötelesek kiadni a zenei cégeknek előfizetőik neveit és címeit, függetlenül attól, hogy vállalatokról vagy magánszemélyekről van szó. Emellett az is lényegtelen lesz, hogy az illető egy vagy száz zenei videót töltött le. A kiadók és az érdekeiket képviselő ügyvédi irodák, szakmai és jogvédő szervezetek persze eddig is bármikor megszerezhették az IP-címeket, de az ISP-k nem voltak kötelesek kiadni ügyfeleik személyes adatait. Kivételt jelentettek azok az esetek, amikor egyértelmű volt, hogy az illető anyagi haszonszerzés céljából folytatta a tevékenységét. A helyzet annyiban változott, hogy a zenei vállalkozások és az érdekvédők az IP-cím birtokában kérvényezhetik az előfizetői adatok kiadását és a kérést az internetszolgáltatók nem tagadhatják meg. Mindez azt eredményezheti, hogy ismét felerősödhet a fájlcserélők elleni kampány.

Az ügyet először tárgyaló kölni tartományi bíróság még azzal az indokkal utasította el a felperes beadványát, hogy az alperes nem anyagi haszonszerzés céljából töltötte fel a tartalmakat. A jövőben erre egyetlen eljárás során sem hivatkozhat majd sem a bíróság, sem az alperes. A megszerzett személyes adatok birtokában a szerzői jogok tulajdonosai sokkal könnyebben indíthatnak kártérítési pereket a vétkező internetezők ellen.

A német internetszolgáltatók - a közelmúlt elmarasztaló bírósági ítéleteinek köszönhetően - eddig havonta (!) 300 000 online forgalmi információt adtak át kényszerből a zene- és a filmipar érdekeit védő szervezeteknek. Nem véletlen, hogy 576 000 ügyvédi követelést kézbesítettek a fájlcserélőknek. Az ügyvédek által meghatározott kártérítési igény meghaladta a 412 millió eurót. Thomas Kutschaty, Észak-Rajna-Vesztfália igazságügyi minisztere nemrég azt szorgalmazta, hogy le kell állítani a figyelmeztetési őrületet. A fájlcserélőknek egyébként nem csak az ügyvédektől kell tartaniuk, hiszen a távközlési társaságok korlátozzák a sávszélességüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • errorista #17
    a komcsi lesz az
  • kronosz1990 #16
    Amit Írtam egyébként nem lehetetlen,az hogy a jelenlegi lobbierő hol van korántsem tartós egyszerű közgazdaságtan:kereslet nyomásos vagy vagy húzásos a gazdaság éppen ....az egész ezen múlik semmi máson.
    Abban persze igazad,van,hogy a jelenlegi lobbierő miatt nem igen dobnak majd olyan platformot a piacra aminek egy egyszerű szervizelés megnöveli a felhasználhatósági időtartalmát.(pedig van pl Hp)
    És az is igaz, hogy nem miattunk fognak a gyártók leállni a felesleges technológia követelményeket támasztó termékek nyomatásával(persze értem ezt az allat,hogy ha van értelmesebb alternatíva a fejlődés kell)....lásd 3d tv.
    (ami azért jó példa mert bár még kegyetlen gyenge és kiforratlan,illetve kevés film vagy tv csatorna van rá de azért nyomatják holott a szakértők szerint nem lesz jó)
  • Stanlee #15
    Németországban csak a lúzerek torrenteznek. Sima cégeknek felhatalmazásuk van arra, hogy a szerzői jog tulajdonosa által megnevezett tartalmakat letöltsék, megbizonyosodjanak arról, hogy a szerzői jogokat megsértette az illető (megosztó), majd a letöltés jól dokumentált folyamata után az ügyvédhez megy az információ, aki írja a fizetési felszólítást. Vagy ugyanezen cégeknek pl. Rapidshare-hez olyan hozzáférésük avn, hogy a feltöltött anyagokat direktben törölhetik.

    Az extrém juzer viszont nem hülye. Megvannak azok a legálisan előfizethető szolgáltatások, amiket nem tud ellenőrizni a jogtulajdonos, nincs ip cím és felhasználó beazonosítás. A szerverek (sorry, szervertermek), amikről letölt az ember nem Németországban vannak. Publikus szolgáltatások, nem Rapidshare, meg a többi megosztó oldal. Teljesen más. A magyar smsweb-es figurák tárhelykapacitásai és letöltési sebességei semmik, ezekhez a szolgáltatókhoz képest.

    A megoldás tényleg az, amit a KabelDeutschland is bevezetett: napi 10 Gbyte adatforgalom, utána extrem usernek titulál, és megcsapja a 100 Mbites hozzáférés sebességét egy ISDN vonaléra. Ezzel lehet csak a letöltéseket akadáloyzni.
  • aaaaa #14
    Ez kb. annyira demokratikus, mint ha az autódat ellopná valaki, utána a tolvaj halálra gázolna vele egy tucat embert, bizonyítani is tudnád hogy nem Te voltál, mégis Téged ítélnek életfogytiglanra. Ha meg védekezni akarnál annyi lenne a válsz, hogy miért nem védted jobban a tolvajok elől, mindegy mi történt, Te vagy mindenért a felelős.
    Még nálunk is, a minden normális alkotmányos jognak ellentmondó "objektív felelősség" alól kivétel, ha valaki bizonyítani tudja, hogy valóban eltulajdonították a járművét.
    Hosszabb bírósági hercehurcával szerintem ott is megúszható a dolog, csak a többség nem mer szembe szállni az efféle nagyhatalmú jogi maffiózókkal, és inkább fizet. Aki internetezik amúgy is bűnös... Van egyáltalán olyan ember, aki soha sem kattintott még, akár véletlenül olyan helyre, ami nem teljesen legális ? Sőt lehet hogy nem tette, de egy felugró ablak már le is töltött valami illegálisnak minősíthető tartalmat, vagy hivatkozást.
  • Garou #13
    Aha persze, szerinted ilyen egyszerű mi? És ez persze senkinek nem jutott eszébe eddig ugye? :)

    Németországban adott internetkapcsolatért a tulajdonos teljes felelősséget vállal. Kutyát nem érdekli, hogy akár ténylegesen feltörték a wifidet, nem szórakoznak, oldjad meg, te vagy érte a felelős. Ennyi. Akármilyen szabálysértés történik adott netkapcsolaton keresztül, akkor téged vesznek elő, mert így szól a szabály. Ki van ez találva, nem véletlenül pörög ennyire ez a pénzcsináló gépezet.
  • who am I 7 #12
    Mármint az, hogy jóska pista személyes dolgait megfigyelik, majd felhasználják ellene és irreális kártérítést kérnek.
  • who am I 7 #11
    ettől függetlenül, alapvető személyes jogokat nem sért?Bár nyilván az új világban, nem lesznek személyes jogok.
  • nlght #10
    "Nem véletlen, hogy 576 000 ügyvédi követelést kézbesítettek a fájlcserélőknek."

    Rögtön egy 576 kbyte magazinos conteo jutott eszembe :D

    Egyébként mi van akkor, ha az alperes feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, hogy valszeg feltörték a wifit (mondjuk az 123456 jelszót, mert nem írja elő törvény h milyen passwordöt használj) és valszeg torrentezésre is használták. Na akkor nyit a rendőrség szépen egy hosszú ideig lezáratlan aktát és a jogvégők meg nem tudnak sikeresen beperelni. Ha a kocsidat ellopják és bejelented, akkor sem vesznek elő, ha 1 nappal később elütnek vele valakit... Szal csak annyit kell tenned, hogy minden hónapban elmondod a rendőrségnek, hogy valaki mindig kitalálja a jelszódat és megkéred őket, hogy a bejelentésről írjanak egy papírfecnit, amit később a jogvédők arcába nyomhatsz...
  • Hazugadmin #9
    A nácik látom újta toppon vannak.Heydrich legmerészebb 5lete öltött itt testet.
  • aaaaa #8
    Kit érdekel az, hogy most hibás a játék, vagy nem ? Ezzel hiába próbálsz védekezni, hogy azért nem fizetsz és töltöd le, mert nem tökéletes. Senkit nem fognak érdekelni játékos gyerekek petíciói, hogy nekik mi tetszene. Nehogy Te szabd meg, mi mennyibe kerülhet, sőt még azt is meghatározd a gyártónak, hogy köteles elavult szar gépeken is tökéletesen futó játékokat írni, hogy Neked ne kelljen új cuccokat vásárolni. A gépigény ott van, minden esetben. Ha nem tetszik, hogy ilyen a játék, nem kell megvenni, sőt játszani sem vagy köteles.
    Szerinted melyik politikus fog foglalkozni csóró tizenéves unatkozó gyerekek sirámaival ? A zeneipar , a filmesek kiadók lobbiereje jóval erősebb, mint a játékot töltögető gyerekeké. Az igazság mindig ott van, ahol a pénz van.
    Egész másról szól a cikk.
    Inkább arról kellene petíció, hogy nem kellene mindenki minden mozzanatát logolni, utána pedig alattomos módon felhasználni ellene. Pár zeneszám letöltése a normálisan gondolkodó emberek szerint nem bűn, mindenesetre mélységesen felháborító lehúzás mindezért milliókra meglopni az embereket kártérítésnek nevezve a nyílt rablást.
    Emberek milliói nap mint nap zenéket filmeket töltögetnek, sokaknak erről szól az internet. Ezt kriminalizálni súlyos hiba és bűn.
    Mindenki tudja, hogy az okozott kárért a jogvédők által követelt irreális pénzösszegek köszönőviszonyban sincsenek a valós elmaradt bevételtől, de érdekes módon ez senkit sem zavar.
    Azon kéne elgondolkodni, hogy miért is van az, hogy ha Józsi bácsinak ellopják a 20 éves bringáját, és azt állítja hogy az 5 milliót ért, kiröhögik, de ha egy kiadó kitalálja, hogy valaki letöltött egy nulla szemét albumot, azonnal elfogadják a több milliós "kártérítési" igényeiket.