MTI

Győrben is elindította LTE-szolgáltatását a T-Mobile

Győrben is elindította negyedik generációs szolgáltatását a T-Mobile - jelentette be Keszég Attila, a Magyar Telekom értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese Győrben, sajtótájékoztatón.

A cég közlése szerint a korábbinál többszörösen gyorsabb le- és feltöltési lehetőséget kínáló LTE-szolgáltatás jelenlegi kültéri lefedettsége 88 százalékos, de a beltéri elérhetőség is hatvan százalék fölötti. Arra törekszenek, hogy az idén elérjék a megyeszékhelyen a százszázalékos kültéri lefedettséget, és építik a hálózatot az agglomerációban is. Megjegyezte: a harmadik generációs letöltési sebesség többszörösét - így nagyfelbontású mozgókép letöltését - kínáló LTE olyan "jövőtálló technológia, amely akár egy évtizedre meghatározhatja a mobilvilágot".

Utalva arra, hogy a főváros mellett az idei fejlesztési tervekben a Balaton térsége, Debrecen, Kecskemét és Szombathely szerepel, arról beszélt: Győr az első megyeszékhelyek között van, ahol meghonosították a negyedik generációs mobiltechnológiát. Győr mellett két dolog szólt: a rendkívül magas mobilinternet-affinitás és a rendkívül erős vállalkozói szektor, amelyet a társaság szeretne kiszolgálni - közölte Keszég Attila. Jelezte, az engedélyek beszerzése is befolyásolja, hogy a nagyobb településeken milyen sorrendben jelenhetnek meg a szolgáltatással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!