Gyurkity Péter

Saját telefont készítenek a Nokiától távozók

Jolla néven rajtolt el a Nokia által kirúgott, illetve a cégtől menekülő alkalmazottak egyik új kezdeményezése, amelynek célja egy saját okostelefon piacra dobása, a MeeGo platformra építve.

Az elmúlt hetekben több alkalommal is beszámoltunk a Nokia nehézségeiről, az újabb leépítésekről és gyárbezárásokról, amelyek többek között a magyarországi telepet is érintették. Arról már kevesebb szó esett, hogy a cég igyekszik támogatni a távozók új kezdeményezéseit, mégpedig a Nokia Bridge Program keretében, amelynek révén ezen távozók kezdőtőkéhez jutnak, valamint fontos licencekhez férhetnek hozzá.

Ezen kezdeményezések egyike a Jolla, amelyet egykori alkalmazottak és cégvezetők alapítottak, céljuk pedig egy saját okostelefon elkészítése és piacra dobása, hogy betömjék az itt-ott még mindig megtalálható réseket, megtalálva azon vásárlói rétegeket, amelyek szerintük nem sok figyelmet kapnak az olyan nagyok részéről, mint a Google és az Apple. A saját weboldallal még nem rendelkező projekt az illetékesek elmondása szerint már tárgyal bizonyos hardvergyártókkal és chipbeszállítókkal, az elkövetkező hat hónapban pedig mindenképpen megjelenik saját megoldásuk, már amennyiben sikerül meggyőzniük a kiszemelt magánbefektetőket a szükséges 10 millió euró biztosításáról.


A hardveres részletekről egyelőre semmit nem tudni, az viszont biztos, hogy a szoftveres oldalon a MeeGo dolgozik majd. A platformot a Nokia és az Intel 2010-ben helyezte előtérbe, mint az addig zászlóshajóként futó Symbian házon belüli vetélytársát, esetleges utódját, a Microsofttal kötött megállapodás, valamint a Windows Phone átvétele után azonban a Nokia kiszállt a projektből (miután piacra dobta saját egyetlen ilyen megoldását, az N9 okostelefont). Az Intel Tizen néven folytatta a programot, a Nokia viszont már egyáltalán nem érdeklődött iránta, így minden veszni látszott.

A Jolla alapítói szerint azonban nagyon hatékony és gyors rendszerről van szó, amelyet egy saját készítésű felülettel kiegészítve felfuttathatnak. 50 és 100 ezer példány között kellene eladniuk saját fejlesztésüket, hogy veszteség nélkül jöjjenek ki a buliból, először azonban el kell majd indítaniuk a gyártást - az elkövetkező hónapokban meglátjuk mire mennek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • John Wayne #28
    Nem volna rossz ez a Meego, meg állítólag a Qt is szuper mint C++-os keretrendszer, de ennek talán már kicsit késő. Az Android - iOS tarol mindent. Ha pedig nincsenek alkalmazások, nem sokan veszik majd meg. De bízzunk benne hogy kisül ebből valami.
    A Nokia meg sajnos túl sokat ült a babérjain, és túl kényelmesre vette a figurát. Aztán szépen letarolták.
  • caius marius #27
    Köszi!
  • Sir Ny #26
    pl ez: http://www.slashgear.com/nokia-gifts-meego-patents-to-jolla-startup-10237812/
  • caius marius #25
    Honan van az info?
  • Sir Ny #24
    időközben kiderült, hogy tényleg elég komoly támogatás áll a projekt mögött, sőt, úgy tűnik, hogy az egész nokia - elop nélkül. ebből még lehet is valami jó
  • caius marius #23
    Ez nagyon gyenge riposzt volt.
    Ha a symbian is sikeres lett volna, akkor arra is lettek volna vìrusok.
  • Zoliz #22
    A virusmentes appok, az Androidos szemetek helyett.
  • cateran #21
    "A Symbian-ról is csak a marketing és az újdonság varázsa miatt vándoroltak el az emberek!"
    Aztan valami miatt nem is mentek vissza...ki erti?:D Birom, amikor valaki ugy alaz valamit, mintha dicserne:P
    Amugy erdekelne, hogy mi az a "telefonját értelmesen is használni " Ertsd telefonalni, sms, email, net, zene, film, jatek? Erre csak kismillio telefon kepes ma mar tokeletesen. #szoval mi is az, ami miatt a Symbian odabasz?
  • zpe #20
    Szerintem várjuk még ki a win fejlesztéseit !
    Nem nagyon akarom védeni őket, de szerintem baromi gyors a rendszerük.
    Ha stabil marad és gyors, akkor jó lessz ez, főleg ha növelik a testteszabhatóságát is.
  • MaXiMkA #19
    Aham. Szóval a Symbian jó. Igen, ez így van, csak 10 év alatt semmit sem fejlesztettek rajta. Nekem ez a véleményem. 6 éve van telefonom, kettő is párhuzamosan : Egy Nokia, ami az idők során változott, cserélgettem és egy Sony Ericsson. Mind a kettő középkategória, s kb ugyanarra használtam. Össze sem lehet hasonlítani. A Sony rendszere sokkal inkább felhasználó-barát. Csomó beállítás van, ami alapvető. Nem azt mondom, hogy a Symbian szar, de nem elég. Mert megvolt a hírnév, a 70%os piaci részesedés és nem fejlesztettek semmit. Amikor beindult az Apple, még mindig ültek a seggükön. Jött az Android és marha gyorsan marha nagyon hódított. Na, a végére már kezdtek ébredezni. Sztem baromság volt az Intel-t hátbaszúrni és abbahagyni a MeeGo-t. Nekem nagyon tetszik. Éppen ezért örülök, hogy a Jolla folytatja és nem marad annyiban, ráadásul az Intel részéről a Tizen megjelenését is nagyon várom. Még tesztelik meg írogatják, de véleményem szerint jó lesz mind a kettő. S ha egyszer megjelennek, jobbak lesznek, mint a WP. Ez szinte biztos.