Berta Sándor

A független művészek számára nem kifizetődő a Spotify

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az alkotások értékesítésére nem a streaming-szolgáltatás a legjobb megoldás. A független zenészek keveslik az eladások után kapott pénzt.

Zoë Keating csellóművész aligha így képzelte a Spotify streamplatformmal folytatott együttműködését. Tény, hogy az előadó műveit tavaly október és idén március között összesen 72 800 alkalommal hallgatták meg a felhasználók, azonban ezért cserébe mindössze 281,87 dollárt kapott, ráadásul az összeg egy része a digitális terjesztésért cserébe a CD Babyhez kerül. Mindez azt jelenti, hogy a Spotify minden egyes dal meghallgatása után 0,00389 dollárt fizet a kaliforniai csellóművésznek.

Keating érthetően csalódott és úgy vélte: az oldal az ismert művészeknek jóval többet fizet. "Nekünk, független előadóknak a portál jóval kevesebbet fizet, mint a nagy kiadóknak. Az utóbbiak a Spotify résztulajdonosai és a velük kötött szerződések titkosak. Pedig nekem fontos lenne, hogy betekinthessek a dokumentumokba, azonban úgy tűnik, hogy sok embert ez egyáltalán nem érdekel" - hangsúlyozta Keating.


A csellóművész állítását alátámasztja az a korábbi információ, amit az IDG.se hozott nyilvánosságra még 2009 augusztusában. A Spotify tulajdonosai között valóban szerepel a Sony BMG (5,8%), a Universal Music (4,8%), a Warner Music (3,8%) és az EMI (1,9%). A jelenségről a The Guardian már tavaly februárban beszámolt. A csellista 2003 óta zenél, rendszeresen részt vesz világkörüli turnékon és a debütáló zenei albuma több, mint 45 000 példányban kelt el. Nem ő az egyetlen, aki elégedetlen a jelenlegi gyakorlattal.

Az Uniform Motion nevű brit banda szintén az egyenlőtlen bevételelosztásra panaszkodott 2011 szeptemberében. Az együttes az új albumának egyetlen meghallgatásáért mindössze 0,029 eurót kapott, tehát az egyes dalokra vetítve ez az összeg alig 0,0032 euró. A The Layaways nevű chicagói zenekar képviseletében David Harrell arról írt, hogy a Spotify 2009 augusztusa és 2011 márciusa között streamenként átlagosan 0,2865 centet adott nekik.

A független előadók háttérbe szorulása alapvetően kihat a platform sikerére. Zoë Keating ugyanabban a hat hónapban átszámítva 37 000 eurót keresett az iTunes szerződött partnereként. Ezek a különbségek pedig hosszú távon megpecsételhetik a Spotify sorsát, hiszen a zenészek bevételre számítanak és nem eurócentekben kifejezhető összegekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nextman #3
    Aki erre szerzodest alair, az valahol megerdemli...
  • Tetsuo #2
    Dehat milyen szerzodesek azok? Mennyi osszegben allapodtak meg vagy hogy szamoljak ki azt?
    A nepszerubb eloadoknak igy sajnos egyertelmu, hogy tobbet fizet a ceg, mert ok a reklam. Szvsz a nepszeru es az underground ill. a popularis es a retegzene nem nagyon fer meg egy csardaban. Mas-mas uzleti modellt igenyelnek.
  • gforce9 #1
    "A tapasztalatok azt mutatják, hogy az alkotások értékesítésére nem a streaming-szolgáltatás a legjobb megoldás."

    "Nekünk, független előadóknak a portál jóval kevesebbet fizet, mint a nagy kiadóknak."

    Na most akkor a streaming-el van baj vagy kifejezetten ezzel a céggel - portállal? Nem lenne rossz eldönteni a publikálás előtt :)