Gyurkity Péter

Mentőövet fabrikál magának a Nokia

Bár a cég vezetése biztosra veszi a Windows Phone 8, és ezzel együtt saját új fejlesztéseik sikeres bemutatkozását, a biztonság kedvéért másodlagos elképzelésekkel is készülnek, ha ez mégsem következne be.

A Nokia májusban kinevezett új elnöke a napokban beszélt először nyilvánosan egy televíziós műsorban, ebben pedig többek között a cég még mindig meglévő erősségeiről, valamint a jövőre vonatkozó elképzelésekről is értekezett. Érdekes módon bár a cégvezető kifejezte szilárd hitét a következő generáció várható sikerével kapcsolatban, azért arra is készülnek, ha ez esetleg elmaradna, és mégis eltérő úton kellene elérniük a versenyben maradást.

Risto Siilasmaa elmondta, hogy továbbra is helyes döntésnek tartják a Windows Phone platformra történő átállást, ezzel együtt pedig a korábbi vezető szoftver, a Symbian kukázását. Biztos abban, hogy a WP8 sikeres rajtot vesz, ez pedig megadja majd a kellő lökést a cég készülőben lévő új telefonjainak is, így nem lesz gondjuk a fennmaradással, nem fognak mindent elveszíteni a szegmensben. Mivel a gyártó továbbra is komoly licencháttérrel büszkélkedhet (ennek nagy részét az ezredforduló táján alakították ki), már csak emiatt is megmarad a bevételek egy jelentős része, de azért készülnek egy biztonsági tervvel is, amennyiben a WP8 mégsem debütálna sikeresen.


Arról sajnos az elnök nem beszélt, hogy ez a terv pontosan mit is tartalmaz, de az elmondottak alapján sejthető, hogy a Symbian továbbra sem játszik majd szerepet a vállalat jövőjének alakulásában. Kérdés viszont, hogy miért beszélnek ezen másodlagos útiterv (egy esetleges mentőöv) létezéséről, amikor olyannyira biztosra veszik a sikert - valószínűleg vannak fenntartásaik az eddig nem túl sok sikert arató platform bemutatkozásával és jövőbeni szereplésével kapcsolatban.

A Microsoft persze még ezt sem engedheti meg magának, ők is gőzerővel készülnek a rajtra. A TechEd Europe 2012 alatt egy kérdésre válaszolva a fejlesztői csapat egy tagja elmondta, hogy további újítások jelenhetnek meg a most kapható készülékekre szánt WP7.8-ban, ám ezekről még nem beszélnek - a megújuló kezdőképernyő mellett tehát egyéb változtatásokra is számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #51
    Azért mókás egy N8 (/Symbian) fansite-tól a "Limited to 800x480 resolution", mint hiányosság
  • DjDano #50
    Abszolút nem rosszak, sőt... Sajnos az emberek nehezen fogadják a merőben új felhasználói felületet, ezt nyögi a Nokia. Talán a WP8 és a megfelelő marketing fordulatot hoz.
  • kakamatyi123 #49
    >Egyébként ki nem szarja le mid van?
    Most mar egy regi Desirere is irigykedsz?:)

    Amugy meg mit zavar, hogy ki mire csapol?

    Inkabb hateljen mindenki, csak mert neked szar es gyulokodsz miatta?:)
    Ha a szanalmas kis gyulokodesed kielegulest okoz, hat felolem csak folytasd, legyen mar vegre egy jo napod egyszer az eletben, a kutyauristenit!!!:)

  • sanyicks #48
    És ki mondta hogy a desiren wp van, te jóképességű? Egyébként ki nem szarja le mid van?
    Nem kell feltétlenül lennie abból amire csápolsz, főleg akkor ha márkára csápolsz :)
  • kakamatyi123 #47
    >Nincs, osregi Desirem van Sense-el es elegedett vagyok vele...
    Lol, ez valoban egy hatalmas WP csapolas volt, zsenikem:)

    Ha legalabb egy minimalis lovesed lenne a temahoz, tudnad, hogy a Desiren Android fut es nem WP, ugyhogy szokas szerint mar megint csak durvan beegtel...:)

    De ne aggodj, senki nem lepodott meg:)
  • sanyicks #46
    ja bizony, az sokkal hitelesebb amikor az ilyen idióta m$ fanboyok mint te csápolnak a wp-re :D
  • woar #45
    Gusztus dolga. Félre ne érts nem állítom, hogy a wp7 tökéletes, még csak azt sem, hogy bárkinek, mi'több mindenkinek megfelelő. A csúsztatás, ami kiveri a biztosítékot nálam.
  • kakamatyi123 #44
    >Ezzel a buzis analogiaddal vegkepp meggyoztel...
    Orulok, hogy tetszett, en a punci mellet erveltem:)

    >nincs esetleg egy elado WP7.x telefonod? :)
    Nincs, osregi Desirem van Sense-el es elegedett vagyok vele...
  • Papichulo #43
    Persze, szinte mindenrol lehet ilyen listat gyartani, ha mar mas miatt nem, akkor a koncepciok kulonbozosege okan. Ennek ellenere rengeteg olyan dolog volt, amin elkerekedett a szemem... eszre kell, hogy vegyem, hogy jelenlegi formajaban nem szivesen ruhaznek be ra...

    Mar eleve a background task-kent futo IM hianya dealbreaker szamomra.
  • Papichulo #42
    Ezzel a buzis analogiaddal vegkepp meggyoztel... eros asszociacios kepessegre vall, hogy egybol ok jutottak eszedbe... nem keresem az okat... nincs esetleg egy elado WP7.x telefonod? :)

    ps: BS volt az ervelesed, de nem kivanom folytatni ;)
    pps: Szivesen kiprobalnam a WP-t, de nekem se erom, se kedvem telefonokat adas-venni. Amugy sem bizom mar a Microsoft-ban...