Gyurkity Péter

A Windows Phone megelőzheti az iOS-t

Ezt jósolja legalábbis az egyik nagy piackutató cég, amely szerint az évtized közepére helycsere következik be a második helyen, az Android mögé pedig az eddig nem túl sok sikert arató Windows Phone zárkózhat fel.

Az IDC a napokban tette közzé részletes előrejelzését, amelyben a nagyobb mobil operációs rendszerek helyzetének alakulását rögzítik, illetve vetítik előre az elkövetkező néhány évre. Ahhoz nem kell különösebb jóstehetség, hogy az okostelefonok folyamatos előretöréséről beszéljünk a hagyományos mobiltelefonokkal szemben, az már viszont sokkal érdekesebb, hogy ezen okostelefonok szegmensén belül miként alakulnak majd az erőviszonyok.

Az IDC elemzői úgy vélik, hogy az első helyen nem következik be változás, vagyis az Android megőrzi vezető pozícióját a jelentősebb szoftverek között. Előnye azonban némileg olvad majd, a jelenlegi 61 százalékos piaci részesedés helyett ugyanis a keresőcég 2016-ra kénytelen lesz beérni 53 százalékkal, ami azért még mindig nagyon szép eredmény. Érdekes módon azonban szerintük ebből nem a nagy rivális Apple profitál majd, hanem az eddig inkább kínlódó Windows Phone, amely - nyilván a Windows 8 és a Windows Phone 8 megjelenésével, majd pedig az esetleges utódokkal - mindenkinél gyorsabban erősíti majd saját helyzetét.


Amíg ugyanis az iOS részesedése négy év alatt a jelenlegi 20,5 százalékról 19 százalékra mérséklődik, a Windows Phone a ma mért alig 5 százalékról egészen 19,2 százalékra tornászhatja fel magát, amely szinte példa nélküli növekedést vetít előre. Éves szinten csaknem felével kellene ehhez bővülnie a forgalomnak, amit a jelentősebb riválisok biztosan nem tudnak majd követni, bár az még erősen kérdéses, hogy a felhasználók valóban tömegével fordulnak majd a Microsoft szoftvere felé, legyen bármilyen sikeres is a hamarosan bemutatkozó következő generáció.

Ahhoz nem fér kétség, hogy a szegmenst a fenti hármas, vagyis az Android, az iOS, valamint a WP uralja majd - meglátjuk, hogy a WP valóban képes lesz-e ilyen előretörésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • birdo #68
    Lassan második éve van symbian nokiám.... ezt mailos- képküldésest nem használtam eddig...most kipróbáltam.... szinte semmi idő alatt küldte a megadott mailcímre a csatolt képet.
    Az a dropbox gondolom nálam nincs...de van hasonló lehetőségem ??
  • narumon #67
    Nem tudom mit bénázott barátod, mert fénykép elkészítése, majd tap a kép alján a küldés gombra, tap az emailre, email cim beírása, küldés gomb megnyomása, kész. Szerintem egy ötévesnek is menne.
    Dropboxnál kb annyi változok, hogy dropbox alkalmazásból kell indulni. Gyanítom egy újabb mesét hallottunk vagy egy olyan szerencsétlen usert aki a tévét is a használati utasítás elolvasása után tudja csak bekapcsolni. Csak hát ez nem telefon függő....
  • GerY5 #66
    Sajnos nagyon is valós volt, ráadásul ismerősöm "született" mac-júzer. Legfeljebb a "tap"-ok száma nem stimmel, vonj ki fejben tetszőleges számút...
  • M2 #65
    "Lefotózta, tap-tap-tap, imél, címzett, tap-tap, hoppá, nem tudja csatolni a képet."

    Ez jó nagy baromság, már a második tapnál csatolva van a kép emailben. :-)
    Nekem amúgy pont ez a bajom, ha egy Androidos készüléket kell használni iOS után: mindenhez több 'tap-tap' kell, úgy érzem hátráltat.
  • GerY5 #64
    Múltkorában ismerősömnél voltam segíteni egy céges projekt kapcsán.

    Le kellett fotózni a munkához egy képet. Ó, majd ő mindjárt az ájfónjával lefotózza, és akkor imélben elküldi... Lefotózta, tap-tap-tap, imél, címzett, tap-tap, hoppá, nem tudja csatolni a képet. Mondom neki, dobd fel dropboxba. Az nem megy, mert az ájfón olyan szuperbiztonságos, hogy a szoftverek közötti átjárás......

    Ok, akkor mondom megoldjuk így, várj. Elővettem a kis "gagyi" WP7-es HTC 7 Mozartomat, lefotóztam a képet, share on skydrive, és 5 mp múlva már a monitoron láttuk, amit kell. A munka ment tovább...

    Egyébként általános észrevétel, nem tudom más is tapasztalta-e, de akinek ájfónja van, mindenáron próbálja az arcodba tolni, hogy majd ő azzal megoldja, meg az milyen jól tudja, aztán az esetek egy jó részében az illető besül.
  • kakamatyi123 #63
    >Az MS az IBM hülyeségének köszönhette a sikerét

    Valoban, csak es kizarolag:)
    Az Apple meg a Nokia-enak:)
  • asgh #62
    "komolyabb alkalmazásokkal már gond van akár csak a linux esetén. (pl. SolidWorks2012, 3DMaya, 3DStudioMAX2011/12 MolFlow, stb...)"

    Szerintem szólj a Pixarnak, a Weta Digitalnak meg az ILM-nek, hogy a Maya-val gondok vannak, mert a szerencsétlen noobok ezrével használják linux alatt.

    "Tehát összegezve: egy piaci verseny keretén belűl az MS olyat tudott mutatni amit senki nem (még az Apple sem hibáa ővé volt az első komolyabb ablakos rendszer). Ezért kerűlt oda az MS ahhol most van."

    Az MS bőven a konkurencia után kullogva mutatta be a windowst. Az MS az IBM hülyeségének köszönhette a sikerét, nem pedig a windows minőségének. Az IBM nem értette meg, hogy az IBM PC valójában Intel-Microsoft PC (amit nem az MS, hanem az IBM hozott össze), ami a klónok elterjedésével új fejlesztési paradigmát indított el az iparágban. Kialakult egy szoftver-hardver ökoszisztéma, ami felett az IBM elvesztette az ellenőrzést és mire észbe kaptak, az MS már exkluziv szerződéseket tudott ráerőltetni a PC gyártókra. Innentől pedig bezárult a kör: a piaci erőfölénnyel az MS megoldásokat minőségi verseny nélkül lehetett bevezetni, amik tovább növelték az MS piaci erőfölényét és így tovább. Ehhez a minőségnek semmi köze.
    Ezért mondtam, hogy az MS azokon a területeken, ahol nincs zsaroló pozícióban, az esetek nagy részében pofára esik (a kis részt hívják XBoxnak), mert egyszerűen nem szokták meg, hogyan kell minőségi termékekkel versenyezni.
    Az okostelefon piac pedig bizony elhúzott az MS mellett és most megy a görcsölés, hogy utolérjék. Ehhez viszont eredeti, vonzó termékeket kellene felmutatni. Na ez az, ami ilyen vezetéssel igen nehéz lesz: http://www.youtube.com/watch?v=eywi0h_Y5_U
  • Papichulo #61
    "Az Apple egy jól eladható név lett és ha szart gyártana Apple logóval azt is el lehetne adni."

    10 Apple Products That Failed

    "Az ára túl van értékelve, ui. a benne lévő vas ára nem ér többet a felénél."

    Ez nem a legtobb brand gepnel igy van? Peldaul egy Sony/HP/IBM desktop/notebook eseteben milyen ugyanez az arany?

    "de komolyabb alkalmazásokkal már gond van akár csak a linux esetén. (pl. SolidWorks2012, 3DMaya, 3DStudioMAX2011/12 MolFlow, stb...)"

    Ezek mondjuk eleg specialis programok, de meg itt sem annyira szornyu a helyzet: http://usa.autodesk.com/products/mac-compatible-products

    "akkor a linux egy igazán frankó stabil, és jól működő rendszer lenne"

    Szerintem mar ma is az.

    "ennek ellenére a közeledben 100%-k, hogy hamarább lesz linux cucc mint Apple... v. Windows"

    Mivel mar a router-ektol kezdve, a TV-kig szinte mindenben "linux" van, ez nem tul rizikos kijelentes... :)
  • kakamatyi123 #60
    Az .doc is egy szabvany volt, csak nem publikus:)
  • Major #59
    Szabványosítást monopólium letöréséhez szoktak használni. Sokan használják a doc-ot? Jó, akkor legyen a szabvány egy tök más dolog pl. odf.