A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetése gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2012. május 26-án 5 óra 50 perc körüli időben a Budapest V., Ferenciek tere metró aluljárójában egy férfit ismeretlen támadó hátulról megrúgott, melynek következtében a sértett a földre került. A földön fekvő férfit a támadó egyik társa több alaklommal megütötte, majd elvették Ipod-ját és elmenekültek a helyszínről. A bűncselekmény elkövetését kamera rögzítette.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken látható férfiakat felismeri, jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán.
Nem unod még az "integrálni" szót? Rongyosra használod. Hogy kellenek õket integrálni szerinted? Az 5-10%-os sulis izén kívül. Próbáltam elfogadni, vagy inkább csak megérteni az álláspontod, de úgy tûnik, tökéletesen megalapozatlan, felszínes, divathippi véleményed van. Az elmúlt több mint fél évszázad alatt miért nem sikerült integrálódniuk Európában? A többi népcsoport hogy integrálódott? Nekik se volt külön állatkert. Idejöttek, vagy odamentünk, alkalmazkodtak, és heló.
Szó nincs 1 millióról, szerencsére.
Pontosabb információk az érvelésed újragondolásához:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_nemzetis%C3%A9gei
A fenti videóa jéghegy csúcsa. Az integrálódni kívánt emberek már ezt rég megtették. Volt olyan aki a nevét is megváltoztatta, csak hogy ne keverjék õket a többséget alkotó bûnözõkhöz.
Ez nem csak Magyarországon probléma hanem a világ más országaiban is.
Nézd meg hogy pl. Svájcban, Finnországban hogyan integrálják õket! Vagy pl. Kanada miért mondta hogy elég a bevándorló cigányokból ? A franciák szintén próbálják hazaküldeni õket. Mindenki ennyire rosszul csinálja az integrálást ? Ugyan már...
Erre a videóra 1 millió roma embert húzol rá 😞 a többi nemzetiség akiket említettél számban elenyészõ és integrálva vannak, ha integrálnánk a roma lakosságot, akkor odakerülhetnének õk is a sor végére.
"( ha sikerül áttörni az õ fruszráltásgukat is )"
Már ne haragudj, de ki fogja megvereti magát a Te kedvedért ? Vagy mocsokban dagonyászni ? Soha nincsenek egyedül és kés az mindig akad náluk. És mint az állatoknál a szembe nézést agressziónak veszik.
A fenti videó látható megnyilvánulást nem lehet frusztráltsággal elkenni, mert nem az hanem szervezett bûnözés. Nem több, de nem is kevesebb.
Alig láttam még olyan cigányt akinek ne lógott volna ki cigi a szájából (beleértve a terhes/kisgyermekes anyákat is).
Próbáld elmagyarázni, hogy mennyi pénzébe kerül és az egészségébe...
Nincs mit még jobban integrálni mert nincs közös nevezõ.
Az egész integrálás egy nagy átverés. Pl. a magyarokat miért nem kell integrálni, Kanadában, USA-ban, Angliában, No.-ban stb ? Ugyan olyan kisebbség azokban az országokban is.
Vagy a kínaiakat/svábokat/szlovéneket/szlovákokat/románokat/horvátokat/lengyeleket/ruszinokat/görögöket/örmény/szerbeket miért nem kell még jobban integráli idehaza ?
No ja. Amúgy én is ha eltekintek az adott iskolától, nem beszélgetek/nék nagyon velük. A frusztráltságot meg nem is értem. Az kultúrált megnyilvánulás hiányát nem nevezném annak. Ha nincs ész, marad az erõ, agresszió. Aztán erre rá lehet húzni a "frusztráltság" pizsit is^^
..ha odamegyek egy khm...szóval roma kisgyerekhez rögtön három „ bátyja ” fog rám nagyon csunyán nézni, nyilván mert nincs bennük elõitélet a fehérekkel szemben
Az az igazság hogy azt a szellemi posványt amiben a ci....romaság*(milyen hülyén hangzik)leledzik csak radikális eszközökkel lehetne megszüntetni..
Azzal még esetleg egyet is értenék, hogy meglepõdnék, ha egyenként beszélgetnék velük. Megesik az ilyen. Nem túl mélyenszántó többnyire, de lehet velük beszélgetni, ez természetes. Amíg egyedül vannak. Aztán a hozzájuk csapódó arcokkal általában hatványozódik a raj életérzés.
A zárójeles rész viszont nem kellett volna már a frusztráltságról. Nekem ezekbõl az jön le, hogy talán azért te is kicsit érdekesen kezeled õket😉 Mint a zöldek a megvédeni kívánt, fogságba esett, saját sorsáról dönteni képtelen állatot.
Az elõítélet az egyfajta golkodási lustaság, elzárkózni az új tapasztalatok elõl és bezárni a világot magad körül, inkább keress pozitív példákat. Az elfogadás az kétirányú dolog, ha a tanárniéni a rendõr az egyszeri fóruózú azt gondolja hogy barbárok és úgy is viselkednek velük akkor barábor is lesznek, ez egy tapasztalat, viszont menj oda egy ilyen barbár cigánygerekhez és kezeld õt úgy mint egy okos fehér aranyos gyermek szerintem meglepõdnél ( ha sikerül áttörni az õ fruszráltásgukat is )
Vagy jó lenne az arányosítás, vagy nem. Emlékeim szerint ilyen arányok mellett sem lettek jobbak. A szemléletváltásnak megint csak nem egyoldalúnak kéne lenni. Azon kívül, hogy megpróbálják annyira egyformán kezelni õket, amennyire csak hajlandóak együttmûködni, nem tudom mit kéne még tenni. De te sem tudod, ismételgeted az integrálás szót, ami jelen formájában tökéletesen üres frázisnak hat.
Nekik kéne a legtöbbet tenni azért, hogy elfogadják õket. Az elõítélet meg egy tanulási folyamat eredménye, ami a tapasztalatokon alapul. Az említett suliba is jár olyan srác, akinek a színén kívül semmi köze nincs a digókhoz. Nem keveset dolgozik, és jól tanul. Nem is értem, hogy bírja. Vele szívesen beszélek, szimpatikus figura. Érdekesmód neki nem kellett külön állatkertet létrehozni, hogy integrálódni tudjon?
És igen, van egy kialakult képem a cigány gyerekekrõl (is), ami az említett tapasztalatok alapján alakult ki bennem, és sokakban. Azt várnám el, hogy ha elvileg valóban nem különböznek másoktól, akkor viselkedjenek is hasonlóan. Nem kívánok önigazolni.
A kiemelt, kirakat példákkal meg nem tudok mit kezdeni. Gratula nekik, hajrá, meg ilyenek, de akárhogy is nézzük, általában eddig sem az volt a jellemzõ, hogy ki akarnának törni az ösztönlény mivoltukból.