Berta Sándor

Az eladó helyett az eBaynek kell majd fizetni a termékek árát

Az aukciós platform Németországban tesztelné a radikálisan átalakított pénzügyi-fizetési rendszerét, azonban komoly problémákkal kell szembenéznie. Ezek után kérdéses, hogy a projekt sikeres lesz-e.

Az eredeti tervek alapján június 12-ig kell minden regisztrált kereskedőnek elfogadnia az aukciós oldal új pénzügyi-fizetési feltételeit, időközben azonban számos probléma merült fel, amelyek hátráltatják az átalakítást. Az eBay azt tervezi, hogy a jövőben a portálon termékeket megrendelő felhasználók nem az eladónak vagy a kereskedőnek utalják majd át a vételárat, hanem a cégnek, amely később továbbítja a pénzt. Az átállás akár több hetet is igénybe vehet és csak lépésenként valósítható meg. Ugyanakkor sok a tisztázatlan részlet, emiatt komoly kavarodások várhatók.

A legnagyobb probléma az, hogy a hirdetők, illetve a kereskedők egy jelentős része egyáltalán nem rajong az új rendszerért, ami érthető, hiszen csak késéssel jutnának hozzá az eladott termékek vételárához. A felháborodást jól jelzi, hogy Johannes Richard rostocki ügyvéd jelenleg több mint 1000 eBay-kereskedőnek próbál segíteni. "Jogilag nem profi módon csinálták ezt az átalakítást, számos dolog nincs összhangban a német jogrendszerrel" - jelentette ki Johannes Richard.

Az amerikai online cég választása az új rendszer bevezetése és tesztelése kapcsán egyébként nem véletlenül esett Németországra, mivel az amerikai és a brit után ez a legjelentősebb piac, de mégsem fő területükön borzolják vele a kedélyeket. A további célok között szerepel a fordítószoftver használata, hogy így segítsék elő a határokon átnyúló üzletkötéseket. "Amennyiben egy német eladó felsorolja a kínálatát, akkor a jövőben globális viszonylatban teheti ezt meg. Az ajánlatát automatikusan le fogja fordítani a rendszer más nyelvekre, például oroszra."

"Sajnos Németországban még mindig nem igazán értik az emberek, hogy az eBay már régóta nem csak egy online aukciósház. Azok az idők, amikor az üzleteink 70 százalékát az aukciók és 30 százalékát a klasszikus kereskedés tették ki, már elmúltak. A kínálatunk 70 százaléka vadonatúj termék. Az Egyesült Államokban számos olyan offline-kereskedő van, aki az előző szezonból visszamaradt raktárkészletet az oldalon értékesíti. A legfontosabb piacokon, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Ausztráliában már sikerült megvalósítani az imázsváltást. Csak Németországban akadozik ez a dolog" - jelentette ki John Donahoe, az eBay vezetője.

Donahoe és kollégái már 2010 áprilisában célul tűzték ki egy olyan online kereskedelmi platform kialakítását, amely sikerrel vehet majd részt az iPhone-alkalmazások és - a Paypal segítségével - a digitális tartalmak értékesítésében. Emellett az eBay India meghódítására is készül. Az üzletembernek volt egy olyan kijelentése, ami komoly vitát váltott ki. Idén januárban közölte, hogy a következő 2-3 évben döntően megváltoznak az emberek vásárlási szokásai. A készpénzfizetést hamarosan felválthatják a mobil rendszerek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #6
    Szerintem baromi nagy bevételhez jut az ebay, ha egy-két napig nála parkol a pénz.
  • johnsmitheger #5
    Nézzetek rá, ha van időtök, ezzel szívtam én is 2 hétig :)

    http://paypalcomplaints.org/
  • Madve #4
    Gyakorlatilag nem igazán látok változást. Paypal már jó ideje az ebay tulajdona, és eddig is néhány nap késéssel történtek meg a tranzakciók. Ez a változtatás max azokat érinti, akik elfogadtak kártyát is fizetőeszközként, nem csak paypalt...
  • kvp #3
    Ebbol az atlag magyar vasarlo max. annyit for latni, hogy az eladok nem limitalhatjak az eladast csak 1 orszagra, hanem a kulfoldieket is ki kell szolgalniuk es mindenkinel lehet paypal-lal fizetni. Jelenleg sok elado a nemet ebay-en csak nemetorszagon belulre szallit, mig joparan csak maganszemelynek torteno utalassal fogadnak el penzt, amire persze nincs penzvisszafizetesi granacia ha nem erkezne meg az aru. Szerintem ez a modositas nem akkora gaz, mivel en pl. eddig is csak paypal-lal fizettem online, tehat az ebay-en keresztul ment az osszes vasarlasom. Karta adatot ugyanis nem szivesen adok ki, mig a banki utalas kulfoldre jopar ezer forint extra koltseg es meg csak nem is garantalt, hogy kapok erte valamit. Persze a nemet eladoknak, akiknek no a kockazatuk (kulfoldi posta) es csokken a beveteluk (paypal), tovabba nem tudnak adozatlanul jovedelemhez jutni (magan utalasok) ez nem tetszik, de jelen esetben ez a vasarlokat nem igazan erinti.
  • MsUser #2
    Bocs inkább ezt linkelem: sarc!
  • MsUser #1
    És nyitnak majd az eBay Bank-ok :( De ami még szomorúbb a dél-afrikai székhelyű Naspers médiavállalat online divíziója, a MIH Internet Europe is ezt fogja utánozni biztos, aki nem tudná a Tesz-Vesz és Vatera 1tulajdonosa!