Berta Sándor

Nagy-Britanniában vizsgálják az eBay részlegének eladását

A szigetországban komoly aggályok fogalmazódtak meg az üzlettel szemben.

Tavaly júliusban az eBay közölte, hogy 9,2 milliárd amerikai dollárért megvált az apróhirdetés-részlegétől, amelynek az Adevinta ASA nevű norvég marketingcsoport szerzett meg. Az online aukciósház cserébe 2,5 milliárd dollárt és 540 millió részvényt kapott. Így az eBay tulajdonába került az Adevinta-részvények 44 százaléka, míg a szavazati jog 33,3 százaléka, s ezzel a norvég csoport legnagyobb részvényesévé vált. Akkor úgy tűnt, hogy a tranzakció várhatóan 2021 első negyedévében zárul le.

A koncepciót most bírálta a Competition and Markets Authority (CMA) nevű brit fogyasztóvédelmi hivatal. A CMA azután kezdte el vizsgálni a tranzakciót, hogy azzal kapcsolatban észrevételeket kapott a cég egyik vetélytársától, amely attól tartott, hogy a felvásárlás miatt nőhetnek a piacon az árak és kisebb lesz a termékkínálat a felhasználók számára.

Könnyen elképzelhető, hogy a piaci verseny az eBay apróhirdetés-részlege, a brit Gumtree és az Adevinta tulajdonában lévő Shpock között zajlik majd, ezáltal nem alakul majd ki igazi küzdelem a vásárlókért. Amennyiben ez valóban így lesz, akkor gyakorlatilag csak a Facebook piactere lesz az egyetlen független piaci szereplő. Ez a helyzet nem csupán Nagy-Britanniában valósulhat meg, hanem bármelyik európai országban. A CMA azt kifogásolja, hogy az eBay bármely másik ajánlattevőnek is eladhatta volna az apróhirdetés-részlegét, így nem alakulhatott volna ki ez a helyzet, s a Gumtree és a meghirdetett részleg is független piaci szereplőként működhetett volna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!