Berta Sándor

Az idén még a Windows 7 fog hódítani

Bármennyire is gőzerővel készül a Windows 8 piacra dobására a Microsoft, azonban jelenleg még a Windows 7 van előtérben. Idén 350 millió erre az operációs rendszerre épülő eszközt dobnak piacra a gyártók.

Steve Ballmer, a konszern vezetője kijelentette, hogy idei év végéig 350 millió olyan eszközt dobnak piacra a gyártók, amelyre Windows 7 kerül. Mindez az üzletember szerint azt bizonyítja, hogy a Windows 7 jelenleg a világ legnépszerűbb operációs rendszere. A Bloomberg gazdasági hírügynökség szerint Ballmer ezeket az adatokat egy szöuli rendezvényen mondta el, ugyanakkor nem mondta meg, hogy honnan származnak és nem nevezett meg további forrásokat, illetve részleteket sem.

A Microsoft szerint tehát a Windows 8 őszi megjelenése ellenére a Windows 7 továbbra is népszerű marad. Elsősorban a cégeknél lehet arra számítani, hogy a meglévő Windows XP operációs rendszereiket nem az új operációs rendszerre cserélik majd le, hanem a kiforrott Windows 7-re, emiatt is hosszabbították meg az operációs rendszer támogatását egészen 2020 januárjáig.

Jóslata szerint a felhőszolgáltatások piacán csupán néhány nagy játékos marad meg: a Windows, a Linux néhány formája és az Apple rendszere. Szerinte három-öt év múlva csak néhány nagy rendszer fogja tudni elérni a szükséges kritikus tömeget. A Windows 8 kapcsán Ballmer kiemelte, hogy ez lehet a Windows újjászületése és úgy számolnak, hogy 2013 végére már 500 millióan fogják használni az idén ősszel négy változatban érkező operációs rendszert. Ezen embertömeg kiszolgálása mind az eszközgyártóknak, mind a szoftverfejlesztőknek a legmagasabb gazdasági hasznot hozhatja. Nemsokára bejelentik a Skype Windows 8-as verzióját is.

A redmondi óriáscég vezérigazgatója tavaly júliusban azt nyilatkozta, hogy a Windows 7 bevezetése óta eltelt 20 hónapban eddig világszerte 400 millió licencet sikerült értékesíteniük. Tami Reller, a Microsoft Windows üzletágáért felelős vezetője szerint a vállalati PC-k két harmadán még mindig az XP fut. Mivel a Windows XP hivatalos terméktámogatása 2014 áprilisában lejár, ezért egyre fontosabbá válik a társaság számára, hogy a felhasználókat frissítésre bírja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    "Ez pontosan így van, mert szar rajtuk lövöldözős játékokat játszani."

    Viszont egy 3d-s mmorpg-t semmivel nem rosszabb tablet-en jatszani, mint pc-n, csak kenyelmesebb, mert nem kell a gepnel ulni. Az fps-eknel pedig a virtualis analog kar az elterjedt, tehat a kepernyo ket szelen mozgatott ket huvejkujjat nezi a szoftver. Igy a konzolokhoz hasonlo vezerlest kapunk. Akinek meg ez nem tetszik meg mindig hasznalhat fizikai dpad-et, billentyuzetet, touchpad-et vagy trackball-t. En pl. wasd-ot es dpad-et szoktam hasznalni, mert ezek vannak az aktualis telefonomon. Ceges telefonon meg wasd es touchpad, egy kollegaen meg trackball. Mindegyik mukodik, bar a kepernyos dpad-ek nagy hibaja, hogy az ember ujjai takarjak a kepernyo also sarkait, ami kisebb kepernyos keszulekeken nem nyero. Tablet-ek eseten viszont nem zavaro, legfoljebb hogy erintes szintu visszajelzes nelkul konnyen elcsuszik az ember keze a kozeppontbol, tehat ugyanolyan nehez vakon celozni, mint kepernyobillentyuzet eseten gepelni.
  • Narxis #5
    "Erdekes, de a forumba beiro emberek jo resze minta soha nem jatszott volna rendes 3d-s jatekokkal telefonon vagy tablet-en."

    Ez pontosan így van, mert szar rajtuk lövöldözős játékokat játszani. Én pasziánszozok, mahjongozok vagy egy autóversenyzőst még elviselek rajta. Ja persze bökjünk oda ahova lőni kell. Az már nem fps hanem bökdösős játék droidoknak. Már a konzolnál is égő a célzásrásegítés nem kell ezt tovább fokozni.
  • kvp #4
    Az erintokepernyos feluleteket lehet mashogy is hasznalni desktop kornyezetben. Pl. egy multitouch-os touchpad-del. Nem azzal a relativ mozgasos vacakkal amit a laptopok altalban kapnak, hanem egy rendes abszolut koordinatas digitalizalo tablaval. Tehat van a billentyuzet, van mellette egy szep nagy egerpad meretu touchpad, ami a kepernyot szibolizalja. Az ember az eger helyett az ujjait vagy egy digitalizalo tollat mozgat a feluleten. Elonye, hogy kenyelmesen lehet vele tobbujjas muveleteket vegezni es nem kell felelemelni a kezet az asztalrol. (persze ettol meg szerintem gyorsabb egy 3 gombos trackpoint hasznalata, de az sok embernek bonyolult)

    "Ja erdekes lenne egy forszt perszon suuter jatekot erintokepernyon jatszani."

    Jo sok ember teszi ezt minden nap tablet-en vagy telefonon jelenleg is, mivel rengeteg jo fps van ezekre a keszulekekre. Mondjuk en jobban szeretem a fizikai gombokat (altalaban wasd-al nyomulok telefonon is), de egy 45 fokban fektetett erintokepernyon digitalizalo tablaval fps-ezni kb. 100%-os talalati aranyt jelent. (csak ra kell bokni ujjal a celra es pontosan oda megy a loves) Rendes monitorral es kulon asztali digitalizalo tablaval hasonloan jo eredmenyeket lehet elerni. (aztan persze az egeresek csalonak nezik az embert az online jatekokban)

    ps: Erdekes, de a forumba beiro emberek jo resze minta soha nem jatszott volna rendes 3d-s jatekokkal telefonon vagy tablet-en. Vagy nincs nekik, vagy nem jutottak tovabb a duhos madaraknal, esetleg csak nem eleg eros a gepuk a jobb jatekokhoz. A lenyeg, hogy vannak es egy mai telefonos jatek siman hozza egy atlag konzol (mondjuk xbox) szintjet. Ha van hd kimenet is a keszuleken, akkor a nagykepernyos tv-n meg jobban latszik mire is kepes egy mai telefon vagy tablet. (tobbnyire lehet rajuk egeret es billentyuzetet is kotni, ezekbol a radios azert jo mert a kanaperol is megy)
  • duke #3
    Ja erdekes lenne egy forszt perszon suuter jatekot erintokepernyon jatszani.
    Az emberek hamar rajonnek majd hogy a win8 szar, es mindenki visszater XP-re. Amugy sem ertem mi bajuk az XP-vel, jo az meg.
  • sola #2
    @chucky123
    Teljesen egyetértek, desktop gépekre egy totális agyatlanság a Metro-s csempék erőltetése. Bukni fog egy akkorát mint egy ház.

    Az érintőfelületekhez jó a Metro, de ez desktop gépeknél teljesen értelmetlen még akkor is ha a monitor egyébként érintőképernyős lenne. Ha a 24"-os monitoron érintős módon akarnál dolgozni, akkor már 1-2 óra munka is felérne egy rendes kis tornával a karjaid számára. Az egér és a billentyűzet kábé 10x hatékonyabb amikor ténylegesen dolgozni kell.
  • chuky123 #1
    Szerintem a win8 is vista sorsára fog jutni egy mellékvágány amit hamar el fognak felejteni. Ez a csempe rendszer nagyon bugyuta szerintem de majd userek milliói eldöntik. Pcékre felejtős a win8