Berta Sándor

Olcsóbb lesz az új MacBook Air

Az Apple alacsonyabb bevezető áron akarja kínálni a MacBook Air következő generációját. A döntésben komoly szerepük van az Intel által erőltetett ultrabookoknak.

A Digitimes tajvani IT-portál tudósítása szerint az idei esztendő harmadik negyedévében a boltok polcaira kerülő új MacBook Air legegyszerűbb változata 799 dollárért lesz kapható. Jelenleg a legolcsóbb, 11 collos kijelzővel és kétmagos Intel Sandy Bridge processzorral, valamint 64 gigabájtos SSD-meghajtóval ellátott MacBook Air 999, míg a 128 gigabájtos SSD-vel szerelt 1199 dollárért vásárolható meg. A 13 collos kijelzővel és 128 gigabájtos SSD-meghajtóval szerelt változat ára jelenleg 1299 dollár, míg a 256 gigabájtos SSD-vel piacra kerülő modellé 1599 dollár.

Az Apple a közeljövőben nem árulhatja majd ennyiért a MacBook Air készülékeit. Ez részben annak köszönhető, hogy az Intel tavaly júniusban létrehozta az ultrabook kategóriát. Egy külsőre elegáns, szép, ugyanakkor a jelenlegi notebookoknál kisebb méretű, vékonyabb, könnyebb készülékeket akartak létrehozni, amely termékek mégis nagy teljesítményűek. Az első hónapokban az ultrabookok nagyon drágák voltak, azonban jövőre már megjelenhetnek az 500 dollárnál olcsóbb modellek.


Az Intel már az Ivy Bridge processzorok piacra dobása előtt bejelentette, hogy számos olyan ultrabook készül, amelyek végső ára 699 dollárnál fog kezdődni. S a Windows 8 megjelenése tovább erősítheti az árversenyt. Az ultrabookok térhódítása emellett az egyre olcsóbbá váló SSD-meghajtóknak is köszönhető. A legtöbb felhasználónak elegendő 128 gigabájtos SSD-meghajtók már 100 euró alatti áron megvásárolhatók.

Egyelőre azt még nem lehet tudni, hogy milyen alkatrészek kerülnek majd a legolcsóbb új generációs MacBook Airbe. A készülék minden bizonnyal 11 collos kijelzőt kap majd és az Ivy Bridge CPU-k egyik ULV változatára fog épülni. A 64 gigabájtosnál nagyobb SSD-meghajtókért viszont alighanem legalább 100 dolláros felárat kell majd fizetniük a vásárlóknak. Kérdéses viszont, hogy az új generációs MacBook Airekből lesz-e 15 collos változat.

Már 2010 októberében felbukkant olyan hír, hogy az Apple elhatározta a 13 collos MacBook Air kivezetését a piacról. Ezután kiderült, hogy a konszern az idén a teljes termékpalettáját, így a MacBook Air családot is megújítja. Tim Cook vezérigazgató pedig két héttel ezelőtt azt mondta, hogy a MacBook Airben hatalmas lehetőségek rejlenek még.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #8
    Ott a magyar ar is, ha rakattintasz a buy now-ra..
    Indulo ar 304999 ft....Ebbol nagyjabol ki lehet szamolni mennyivel lesz olcsobb majd a kovetkezo generacio ($1000-305k huf, $800-244k huf, persze sac/kb)
  • MacropusRufus #7
    ja az árakat is megnéztem... Nem 799 dodó hanem 999dodó...

    a szöveg egészen pontosan "Starting just $999" tehát minimum 200k lesz... Lenne akkor ha nem lenne rajta vám/szálítási költség/szomszéd rezsije stb...
    Ez olyan 250-300k körűl lesz mire ideér. És ez az olcsó...

    Apple.com
  • kisedi #6
    Kizárt a notebookcsere. 799$ +ÁFA az 228 e Forint. Erre jön még a forgalmazói árrés+szállítási díj. Nem tudom van ezeken pluszban import-vám?
  • Ferrer #5
    Ebből még netbookcsere lesz!
  • tomboy013 #4
    Zsíír. Már régóta be akartam ruházni egy Air-re, csak az ára nagyon brutál volt.
  • passatgt #3
    a képen egy régi air van
  • lordsithlord #2
    Az, hogy olcsóbb lesz, nem hír. Az, hogy olcsó lesz, na az hír lenne...

    Egyébként meg minden relatív, van, aki szerint az Apple termékei most sem drágák (én nem tartozom közéjük).
  • szabads #1
    Na meglátjuk, milyen specifikációkkal érkezik... Ha jókkal, lehet, hogy én is veszek majd egyet :)