Berta Sándor

Apple: Rossz a Windows 8 stratégiája

Tim Cook, az Apple első embere a legújabb üzleti eredmények ismertetése mellett kitért a Microsoft új operációs rendszerére is és közölte: nem ért egyet a vetélytárs által választott úttal.

Cookot az aktuális negyedév üzleti eredményeinek ismertetése közben kérdezte meg néhány újságíró arról, hogy mit gondol a Windows 8-ról és a redmondi cég stratégiájáról. Az üzletember elhibázottnak nevezte azt a koncepciót, amit a Microsoft vezetői választottak a Windows 8 kapcsán, vagyis, hogy az operációs rendszer egyaránt támogatni fogja az asztali számítógépeket, a notebookokat és a tábla PC-ket. Az Apple vezetője szerint bármely eszköz összeolvasztható, de a termékeknél kompromisszumot kell kötni. Aki viszont elkezd kompromisszumokat kötni, az előbb vagy utóbb eljut arra a pontra, amikor a végeredmény már senkinek sem fog tetszeni. Lehet egyesíteni például egy kenyérpirítót és egy hűtőszekrényt, de egy ilyen termék semmiképpen sem fogja kielégíteni a felhasználókat - vélte.

Cook leszögezte, hogy az Apple pontosan ezért ragaszkodik a jelenlegi termékstratégiájához, amelynek lényege, hogy a táblagépeket és a laptopokat szétválasztja. Az Apple ugyanis nem akar kompromisszumot kötni csak azért, hogy konvergenciát érjen el. Más gyártók - a defenzív piaci pozíciók miatt - talán hajlandók lennének erre, de az Apple mind a két területet ki akarja szolgálni.

A konszern egyébként nem tervezi az iPad-eladások korlátozását, mivel továbbra is nagyszerű termékeket akar kínálni. A MacBook Airben is hatalmas lehetőségek rejlenek még. Mind a két termék más célközönségnek szól és ennek a két csoportnak eltérőek az igényei, éppen ezért nem lennének elégedettek az emberek a kompromisszumokkal. A táblagépek piacán szerinte nagy lehetőségek vannak, már csak azért is, mert néhány éven belül lehagyhatja a PC-üzletet.

A Microsoft új operációs rendszere nyárra készülhet el és négy változatban érkezik: az x86/x64 PC-kre és notebookokra a Windows 8 és a Windows 8 Pro kiadást lehet majd telepíteni, ezenkívül lesz egy Windows RT nevű verzió is, amit az ARM processzorokkal ellátott készülékekhez adnak ki. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban Windows 8 Enterprise néven érkezik a kifejezetten cégeknek szánt változat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vers #10
    a microsoft nagyon is jo uton jar, a cooknak mar remeg a szaja szele tole, az apple megtanulhatta volna az elmult 30 evben hogy mindig a microsoft nyer

    mert mindig osszezarnak az intellel , ahogy most is, es szepen kivegzik az armot, a win8-as tablagepek elterjedese meg atombiztos, 13,15,18 colos tablak jonnek , amelyekre lehet irni ceruzaval, vagy rajzolni, es meg nem is csak fingo appok lesznek ra mint ahogy az apple szanalmas ipadjara

    ponto az apple van bajban , mert a gyerekeknek szant ios nem alkalmas komolyabb programok kiszolgalasara , az arm processzor meg amugyis csak egy vicc
  • G_ArchAngel #91
    Ezert kell olyanokat hasznalni, mint pl Sugarsync.
    Lejatsza, tarolja a zeneidet a felhoben. 2012-ben pendrive, USB... pfff... petroleum nem kell?
    Ki az az idiota neandervolgyi, aki USB-t meg kartyakat dugdos akarmilyen eszkozbe?
    Nyamvadt halasto mellett, a pusztaban is van 3G net.

    Otthon bevagom a szinkronizalt mappakba, amit akarok, aztan okostelon, tablan, laptopon, haverom gepen vagy netkavezoban megnezem a doksikat, hallgatom sajat zeneimet.
    Persze inkabb Spotify Pro account es akkor meg fizikailag sem kell tarolnom semmit, mert az egesz vilagon, minden eszkozon hozzaferek egy kifogyhatatlan zenetarhoz. Havi 10GBP es ha nagyon kell, akkor 3333 dalt letolthetek a hardverre.

    Meg a Wacom tablet is wireless, hihetetlen ez az USB-re valo hivatkozas 2012-ben:D
  • Papichulo #27
    "Apple nem azért termel annyi zsét mert qurva jó, hanem azért mert olyan rohadt drága"

    Hihetetlen, hogy ez a sztereotipia meg mindig el. Egy iPhone akar mar $0-ert elhozhato. $1000-nel nincs olcsobban Air analogia, mely hasonlo tulajdonsagokkal rendelkezne. Szintugy nem nagyon talalsz $400 alatt minosegi tablet-et.

    Van amit dragan mer az Apple, de altalanossagban, a tobbi brand termekhez viszonyitva nem kiemelkedoen draga.
  • Vers #22
    hogy lenne mar bukas, a win8 negy masodperc alatt bootol be, es 8 masodperc alatt restartol, egy fos applenak betart percekig ez a muvelet
    mar onmagaban ezert erdemes win8-ra valtani, aztan akkor meg nem is beszeltunk mennyire gyorsabb es biztonsagosabb a win8
  • MacropusRufus #21
    meglepett volna, ha a konkurencia dícséri az ellenfele lépéseit :o
    továbbá: míg Wndows rendszereket a PC-s tábor több mint 87%-a használ addíg iOS és Mac-et a felhasználók 8.61%-al. (forrás: sg.hu 2011.augusztus 2.) Ami soknak egyáltalán nem mondható, viszont azt tükrözi, hogy az Apple-nek foggalma sincs, hogy hogyan és mivel lehet piacot szerezni, a számítógépek terén.
    Tehát ennek fényében röhelyes, hogy egy ilyen picike részesedéssel bíró cég, véleményt fejt ki a nála közel 10x nagyobb falatott birtokló cégről. :D

    Temrészetesen lehet jönni, hogy igen, de ők inkább a telóban. Hát ez sem igaz. A mobil piac közel 43%-át az Android rendszer utalja, és csupán 18%-át az Apple rendszere. Itt jegyzem meg, hogy a Symbiant 2011-ben még mindíg 22%-ban használták, szemben az istenített iPhone saját rendszerével ami ugye csak 18%...

    Szóval a helyzet az, hogy egy jelneleg még a második helyezet (aki a PC op. rendszerek terén 10ed akkora résszel bír, mint az akit bírál!), fikázza a piac vezető, nála 10x nagyobb részt bírtolkó cég döntéseit. :D

    források:
    Mobil op.rendszerek piaci részesedése

    op. rendszerek eloszlása 2011 második felében:


    a fenti képhet tartozó link
  • Vers #12
    nem tud telitodni a tablet piac, mert a jelenlegi tablak kvarcjatekok, nem tudod bevinni oket egy egyetemi eloadasra jegyzetelni , az 5 eves kolkoknek jelent csak szorakozast jelenleg , masra nem igazan jo, plane hogy meg internetezni sem , a flash, silverlight hianya miatt
    a win8-as tablak teljesen mas eszkozok lesznek , professzionalis eszkozok
  • Griphons #7
    Elég sokan vannak, akiknek kínszenvedést okoz a pc, mert nem tudják használni. (kb az emberek 80%-a) Ezek ahelyett, hogy kicsit elmélyednének a használatban, inkább felidegelik magukat, és dühből kimondják, hogy a pc az egy szar... Ezek az emberek semmi másra nem akarják használni a számítógépet (sőt nem is értik, hogy mások mi másra szeretnék használni), mint képnézegetésre, internetezésre - fércbúk, és a zynga fejlettségű játékokra -, a kisebb hányada esetleg videónézegetésre. Az igényük maximum arra terjed ki technikailag, hogy a telefonjukról/fényképezőgépükről le tudják szedni a képeiket, hogy felrakhassák a zinternetre, a faxbúkjukra. Ezeknek az embereknek a kiszolgálására találták ki, az intelligensebb és hozzáértőbb emberek által "semmirenemjóhülyeség"-nek titulált táblagépeket.
    Egyik oldalt sem akarom ezzel bántani, szerintem sem jó semmire egy táblagép, de pl technikai analfabéta keresztapám teljesen odáig meg vissza van tőle. Igaz még most sem tudja, h mi az a fájl, meg internet-protokoll, de tud internetezni :)
  • DjDano #171
    Azért valljuk be Tim Cook erősen ferdít, na meg őket inkább a pénz motiválja, amikor nem akarnak platformokat egyesíti. Hiszen miért is ne fizessen az Apple fan minimum 2 kütyüért :))
  • MacropusRufus #109
    miért is? Az Apple csak a 3. legnagyobb pc gyártó.
    Az op. rendszerek terén messze le van maradva a riválisa (jelen esetben az MS) mögött. Az okos telók piacán tavaly 15%-os csökkenést élt át
    (15%-os csökkenés)
    és lehetne még sorolni.
    Aztán itt van az a hír is, hogy most ott jár az Apple a biztonság terén ahhol az MS cuccok jártak 10 éve! Lásd #108-as hsz.
    Az bevétele tény, hogy magas, de csak az irreálisan drága cuccai miatt. Nem azért mert olyan népszerű.
  • culas25hc #99
    Te tényleg csak viccből tárolsz adatokat... Nekem van 50 Gb-os box tárhelyem, de gyakorlatban a közelébe sem ér egy pendrive-nak (vagy egy azzal egyenértékű telefonnal, amit minden PC felismer mint háttértároló) Bár mivel a telefon lemerülhet,egy napnál hosszabb adattárolásra még mindig csak a pendrive a jó.

    Pl egy prezentációt kell tartani egy ismeretlen PC-ről, akkor valószínű majd rábízom magam a véletlenre, hogy van -e net rajta vagy nincs. Vagy pl fénymásolóban ha nincs önkiszolgáló nyomtatás, akkor mondjam, hogy "nincs pendrive-om, de majd bemászok én is a pult mögé" ???? Jaaaa és ha te 3G-s mobilnettel hallgatsz zenét akkor ritka nagy újgazdag pöcs lehetsz, mert az kb olyan mint ha 100 Ft-os okkal etetnéd a galambokat a Blahán :S