Berta Sándor

3D-s televízió a Toshibától

A Toshiba World rendezvényen volt látható először a japán cég első 3D-s televíziója, amit a társaság kifejezetten az európai piacra szánt. Használatához nincs szükség különleges szemüvegre.

A Toshiba 55ZL2G a cég által fejlesztett technológiákon alapul, a felbontása 3840 x 2160 képpont. A vállalat 2003 óta foglalkozik olyan technológiákkal, amelyek lehetővé teszik a különleges szemüvegek nélküli 3D-s televíziózást. Az első prototípust 2005-ben mutatták be, majd ezt követte 2010-ben a 10 collos 12GL1 és a 20 collos 20GL1.

A Toshiba által kifejlesztett megoldás a CEVO-ENGINE processzorplatformra épül, amely öt megtekintési zónát és kilenc különböző perspektívát kínál a nézőknek. Lehetővé teszi, hogy a felhasználók a tartalmak megtekintése közben is szabadon mozgathassák a fejüket, a 3D-s élmény végig megmarad. A Face-Tracking funkció segítségével a készülék képes elemezni a néző pontos pozícióját és a 3D-s hatást ennek megfelelően optimalizálja.


A CEVO-ENGINE emellett az összes 2D-s tartalmat átkonvertálja 3D-ssé. A televízió képernyőjén természetesen megjeleníthetők digitális fényképek, és DVD-, illetve Blu-ray filmek is. A felhasználók hozzáférhetnek a Toshiba Places nevű platformhoz és a webes tartalmakhoz, illetve szolgáltatásokhoz. A termék HbbTV-képes és lehetővé teszi a műsorok rögzítését egy USB-s külső merevlemezre. A személyes beállítások, például a kedvenc csatornák, a hangerő, a képi paraméterek a PERSONAL-TV menüpontban adhatók meg, így akár egy család minden tagja rögzítheti a saját beállításait.

A Toshiba 55ZL2G négy HDMI-csatlakozóval és egy beépített DVB-T/DVB-T2/DVB-C/DVB-S/S2 tunerrel rendelkezik. A készülék bevezető ára 7999 euró.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • willcox #14
    A képen nincs is tévé, csak egy fekete keret. Kiválóan kiemeli a fali tapéta egy részletét :)
  • passatgt #13
    én nem látom a képen, hogy 3d-s lenne
  • Szefmester #12
    Ezzel a felbontással egyszerre 4 fullHD csatornát nézhetnél, hiszen függőlegesen és vízszintesen is dupla a méret, ami összesen 4 képet jelent. csak egy bluetooth-os headset széria kellene amin lehetne váltani a 4 sávot plusz egy spéci távirányító amivel a 4 adást külön tudod váltani, és nincs gond. Én nézem ezt, asszony nézi azt, fater amazt, öcsike meg emezt.. de ha nekem megtetszik az amit az öcsi néz akkor csak a hangot kell váltanom a fülessel és nem a képet. :D
  • philcsy #11
    "Bal oldalról mondjuk Forma-1, jobb oldalról nézve, meg szappanopera menne az asszonynak. :)"
    Ez tetszik.
    Ha Amerikában élnél már milliomos lennél(, vagy egy balek akit becsaptak).
  • zola2000 #10
    Zalaegerszegen pont megszűnt a mediamarkt, lehet hogy itt az emberek mégsem olyan hülyék? (egyszer voltam ott, ki is mentem üresen, mert k. drága).

    minden elektronikai cikket ha kicsi és nem érdekes a gari külföldről ha érdekes (nagy/drága) belföldről rendelek ... mondjuk a netes rendelés mellett nézve minden üzlet drága.
  • TheCunami #9
    Majd megvehetjük magas kamatú áruhitelbe
    média markt mert mégis csak hülye vagyok
  • Suffering #8
    remélem majd kirakják a media marktba, hogy kiprobálhassam :D
  • kjhun #7
    Ennyi: DVB-T/DVB-T2/DVB-C/DVB-S/S2 tuner, mikor kerül bele egy átlagos tv-be?? Nagy tv-antennát rákötni, meg parabolát, alájuk motoros forgatót, így DX-re kiváló lenne. Ezzel a 3840 x 2160 felbontással, egyszerre 2 FullHD-s adás is megjeleníthető lenne. Képes erre?? Bal oldalról mondjuk Forma-1, jobb oldalról nézve, meg szappanopera menne az asszonynak. :) Meg két különálló fülhallgató csatlakozóval, és fülessel, meg külön lenne a hang is.
  • MacropusRufus #6
    Amin csodálkozom, hogy a szemüveg nélküli techonlógiát olyan csodaként kezelik.
    14 évvel ezelött vettem egy VR kesztyűt + 3D szemüveget. Már akkor lehetett venni 840ezer+ÁFA+szálítási díj un. Auto3D-s TFT-et. Ezek olyan monitorok voltak amik egy gombnyomásra 3D képek megjelenítésére volak alkalmasak szemüveg nélkűl.
    Igaz, még kicsik voltak, a fenti ár egy 17"-os 4:3-as monitoré.

    De ha pénzed van minden van. Ami nekünk most új, az nagyon sok kőgazdag technikai fanatistának már 10 éve létezik, és használja. Neki csak az az új, hogy már nem 17", hanem nagyobb. Ennyi.

  • MacropusRufus #5
    na ez a rákfenéje az egész 3d tévének. Azt még el tudom képzelni, hogy 2 különböző szökből (persze a szögeket a tévé gyártóje előlre megadja, nem csak úgy leülünk valahová) megy a dolog. A Lexus LS600h long műszerfalának is van olyan opciója, hogy az anyós meg a sofőr ugyan azon a kijelzőn 2 különböző dolgot lát. Prizmák kérdése. De, hogy rövid távon belűl nem lesz olyan, hogy az egész család ugyan azt az élmnyt kapja az fix.