Berta Sándor

A DARPA vezetője a Google munkatársa lesz

Regina Dugan, a DARPA katonai kutatóügynökség első embere a jövőben a webes cégnél fog dolgozni, ugyanakkor az egyelőre még tisztázatlan, hogy pontosan milyen pozícióban.

Regina Dugan 2009 óta volt a DARPA igazgatója és a terrorizmus elleni harc, illetve a kiberbiztonság elismert szakértőjének számít. A Google és a katonai ügynökség egyaránt megerősítette az információt a Wired és az All Things Digital IT-oldalaknak. A Defense Advanced Research Projects Agency-t (DARPA) az 1950-es évek végén alapította az Egyesült Államok kormánya, méghozzá közvetlenül az első szovjet műholdak felbocsátása után. Akkor a hivatalt még ARPA-nak hívták, a Defense előtagra utaló D betű 1972-ben került a mozaikszó elejére. A DARPA feladata a kezdetektől olyan technológiák kifejlesztése, amelyek hasznosak lehetnek az amerikai fegyveres erők számára. Ugyanakkor ez az ügynökség volt az ARPANET bölcsője is.

Egyelőre csak annyi került nyilvánosságra, hogy Regina Dugan a következő hetekben foglalja el az új pozícióját, azt viszont még nem lehet tudni, hogy pontosan milyen beosztásban fog dolgozni. Vezető munkatárs lesz, az All Things Digital azt valószínűsíti, hogy ő lehet a Google X nevű laboratórium egyik vezető szakértője. Dugan fő területe a DARPA-nál a kiberbiztonság volt, emellett kiemelten kezelte az Egyesült Államokban zajló különböző termelési és gyártási folyamatok erősítését. Többször is aggodalmát fejezte ki amiatt, mert az USA gyakorlatilag már minden terméket külföldről szerez be és ezzel a jövőt illetően fontos képességekről mond le. Eric Mazzacone, Dugan szóvivője azt mondta a Wired szerkesztőinek, hogy a szakember nem utasíthatta el egy ennyire innovatív cég, mint a Google ajánlatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sad1976 #5
    "egyelőre még tisztázatlan, hogy pontosan milyen pozícióban" nem ez itt a fő kérdés! hanem :milyen célból?
  • NEXUS6 #4
    Egész jól sikerült android!


    A cím amúgy úgy is értelmezhető, hogy a gúgli"volt" munkatársa "lesz" a DARPA "új" vezetője.
    Ez van amikor egy cikket gúgli fordítóval csinálnak.
  • opeca #3
    Az tényleg érdekes, hogy egy volt hírszerző-igazgató lesz ott, gondolom nem rendszer-adminisztrátori munkakörben.
  • zord01 #2
    Folt a zsákját. A két legnagyobb kémszervezet egymásra talál. 1984 hurrá...
  • asgh #1
    Na itt a fejtörő a konteósoknak: most akkor a Google kebelezi be az államot, vagy az állam a Google-t?