Napi Online

Megállapodott a Nokia a leépítésekről

A törvényben előírt összegen túl háromhavi átlagkeresetnek megfelelő juttatást és legalább két hónapig a keresetnek megfelelő álláskeresési támogatást fizet a Nokia a komáromi gyárból elbocsátani kívánt 2300 dolgozónak.

A Nokia a szakszervezettel közösen kialakította azokat a szempontokat, melyekre tekintettel lesznek az elbocsátások során - mondta László Zoltán, a munkavállalói érdekképviselet vezetője. Figyelembe veszik többek közt az egy keresős családokban élő munkavállalók, a több gyermekesek, az idősek és azok érdekeit, akiknek családjából mindkét felnőtt a Nokiánál dolgozik. A Nokia Komárom Kft. és az üzemi tanácsa aláírta a csoportos létszámcsökkentésről szóló megállapodást - jelentette be a Nokia. A megállapodás alapján 2012-ben a komáromi gyárában mintegy 2300 munkatársát küldenek el, várhatóan három ütemben. Az áprilisban tervezett első kör mintegy 1200 munkatársat érint. Az érintettek számára a cég a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál.

A támogatási program részét képezik még különféle szakképzést nyújtó fejlesztő programok, valamint egyéni vállalkozásokat segítő felkészítés is. A létszámcsökkentésben érintett munkatársak számára a Nokia a kötelező felmondási időn túl, önkéntesen 2 havi felmentési, azaz fizetett álláskeresési időt kínál - áll a társaság közleményében. A megegyezés szerint a törvényben foglalt kötelező végkielégítésen túl a Nokia további 3 havi átlagkeresetet biztosít minden érintett munkatársnak.

Az elbocsátandók körét hétfőn kezdik összeállítani, ezért nem lehet tudni, a létszámból hány fő magyar vagy szlovák állampolgár, illetve Komárom-Esztergom megyei lakos. László Zoltán hozzátette: számításaik szerint a munkavállalók ledolgozott éveik után átlagosan 8-10 havi fizetésnek megfelelő végkielégítést kapnak. Álláskeresésükhöz Győrben, Komáromban és Tatabányán nyit pályaorientációs pontokat a Vasas Szakszervezet helyi alapszervezete és az MSZOSZ megyei képviseletei. Komáromban az önkormányzat biztosított helyiséget az pályaorientációs ponthoz. A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban bejelentette, hogy a Nokia komáromi gyárának igazgatójával közös munkacsoport felállításáról állapodtak meg, amely igyekszik feltárni a tömeges létszámleépítés következményeit enyhítő lehetőségeket.

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal munkaügyi központja tárgyalásokat kezdett a régió vállalkozóival, hogy a Nokiától elküldött dolgozókkal bővítsék vállalkozásuk létszámát, akár foglalkoztatási támogatások biztosításával, munkahelyteremtő beruházás, bértámogatás, képzési támogatás, utazási költségtérítés nyújtásával.

"Örömmel vettem, hogy a tárgyalások mindvégig rendkívül korrekt módon zajlottak. Az üzemi tanács úgy véli, hogy a megállapodás egy konszenzus eredménye, amely részleteiben és egészében mindkét fél számára vállalható" - mondta László Zoltán. A helyi támogatási programmal a Nokia mindent megtesz azért, hogy az érintett munkatársakat megsegítse - mondta Yrjö Eskola, a Nokia komáromi gyárának ügyvezető igazgatója. - Együttműködünk a partnereinkkel helyi és regionális szinten egyaránt, hogy az érintetteknek megtaláljuk a munka és egyéb lehetőségeket, ezért már számos vállalattal fel is vettük a kapcsolatot - közölte az ügyvezető.

A Nokia február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2300 főt bocsát el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)