Napi Online

A Nokia kivonult Kolozs megyéből

Az olasz elektromos háztartási gépeket gyártó DeLonghi előrehaladott tárgyalásokat folytat a Kolozs megyei tanáccsal a Nokia gyártócsarnokainak átvételéről - állítják helyi piaci források.

Jelen pillanatban öt potenciális befektetővel tárgyal a helyi tanács, köztük egy háztartási kisgépeket gyártó vállalattal, amelynek két gyára van Kínában egy Oroszországban és egy Olaszországban - jelentette ki Alin Tise, a megyei tanács elnöke egy hétvégi televíziós interjúban. Hozzátette: a befektetés értéke meghaladja a 30 millió eurót, a szerződést tíz napon belül aláírhatják a felek. A tárgyalásról szóló hírt a Nokia dolgozók érdekképviseletének volt vezetője Valentin Icas is megerősítette, aki úgy tudja, hogy a Bosch és a DeLonghi mellett egy finn, telefontartozékokat gyártó és tesztelő vállalat is érdeklődik a Nokia csarnokai iránt.

A finn telekommunikációs cég távozásával üresen maradt Tetarom III ipari parkba a megyei elöljárók kétségbeesetten keresnek befektetőt, Tise szerint folyamatosan tárgyalnak több nemzetközi céggel, köztük Boschsal. A németek 70−90 millió euróból egy autóalkatrész-gyártó üzemet építenének a Kolozs megyei településen, hosszútávon mintegy ezer személynek biztosítanának munkát - állítja Tise. A szerződés aláírása már csak azon múlik, hogy a Buschnak sikerül-e megállapodni a kormánnyal az állami támogatás mértékéről.

A Nokia 2011 szeptemberében jelentette be, hogy az év végén bezárja az összesen 2200 embernek munkát biztosító, nemeszsuki gyárát és kivonul Romániából. A Nokia- falu 36 ezer négyzetméteren terül el, ahol a gyártócsarnokok és irodaépületek mellett, futballpálya, sportcsarnok, étkezde és szauna is található.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #2
    Az a csoda hogy még mi itt vagyunk =D
  • uniu #1
    "Buschnak sikerül-e megállapodni a kormánnyal " már az amerikaiak is itt vannak ?:)