Napi Online

Többezres elbocsátás a Nokia komáromi üzemében

A finn Nokia Ázsiába telepíti a gyártást, ezért összesen 4 ezer embert bocsát el finn, magyar, mexikói gyáraiban.

A finn Nokia 4 ezer főt bocsát el finnországi, magyarországi és mexikói üzemeiből a gyártás Ázsiába történő áttelepítése miatt. Ez a 4400 főt foglalkoztató komáromi üzemben 2300 főt érint, vagyis több mint 50 százalékos a leépítés. A Nokia tavaly szeptemberben jelentette be romániai üzemének bezárását. Az említett három a gyár a tervek szerint az okostelefonok testre szabására fog fókuszálni, hogy kiszolgálják a vevőket elsősorban Európában és Amerikában. A készülék-összeszerelést várhatóan a Nokia ázsiai gyáraiba helyezik át, ahol a legtöbb részegység beszállító is megtalálható.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a leépítések a tervek szerint 2012 végéig, fokozatosan mennek végbe. A Nokia ígérete szerint mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot fog kínálni, amely magában foglalja az anyagi támogatást valamint segítséget a munkatársak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak. Az intézkedések a tavaly szeptemberben bejelentett, az okostelefonok gyártási tevékenységét felülvizsgáló lépéseket követik, és céljuk, hogy a sokrétű globális mobilkészülék piacon a cég versenyképességet növeljék.

A tervezett változásokkal a komáromi, reynosai és saloi gyáraink továbbra is fontos szerepet játszanak majd az okostelefon vevőink kiszolgálásában. Segítségükkel meglesz az az egyedülálló képességünk, hogy egy időben testre szabást kínáljunk, ugyanakkor még gyorsabban megfeleljünk a vevőink igényeinek - fogalmazott Niklas Savander, ügyvezető alelnök.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Meridian #5
    Nem vagyok egyik pártnak sem a tagja.
    egyébként meg leszarom, de az gáz, hogy itt a multik felveszik az adókedvezményeket, majd elhúznak a picsába, de aztán jönnek azzal, hogy vedd meg a termékeiket. Mivel munkalehetőség nincs, hitelből... mert bankok azok vannak dögivel. Na persze ez most sarkítva van, de csak sarkított példákból lehet megérteni egy-egy probléma lényegét.
  • Narxis #4
    Linkeld már azokat az adatokat amik alapján elvégezted ezt a "számítást". Mert becsülni én is tudok csak se neked se nekem nem lesz igazam. Eleve kihagytad a járulékokat amit fizetni kell egy dolgozó után. Kínában egy gyári munkás mondjuk a Foxconn-nál kb. 30 ezer Ft-ot kap ha átszámítjuk és ez az emelés utáni pénz. Az adatokért keress rá itt sg-n a Foxconn-os hírekre. A másik ami itt sg-n is megjelent az a gyári munkások szorgalma/rugalmassága. Pl. az iPhone-nál Steve Jobs-nak nem tetszett a karcolódó kijelző és azonnal napok alatt újragyártották, egy csésze teát és kekszet kaptak a jó munkáért a dolgozók. Amíg Kínában nem változik semmi addig itt hiába erőlködünk, nem tudunk versenyezni.
  • atomkrumpli #3
    megbízott a párt hogy ezt minél több hírbe kommenteld ?
    piros fehér csíkos bögre jár érte ?
  • gombabácsi #2
    a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, a szegények pedig egyre szegényebbek, és az ún. civilizált világ diplomás, értelmiségi fiataljai nem értik hogy miért dől össze alattuk a gazdaság és a társadalom...

    viszont van egy jó hír nekik! jön az új COD, az új trónok harca évad és az új barátok közt!
  • Meridian #1
    Az index-es cikk szerint:
    "...A 2010-es árbevételük azt jelenti, hogy a 4400 dolgozóra fejenként 231 milliós árbevétel jutott."

    A fizikai dolgozók mennyit kaptak? 100ezer Ft /hó? Éves szinten ~1.6millió Ft/év?
    Ez azt jelenti, hogy 231 vs 1.6 millió Ft/év - bevétel/bérkiadás.
    A management fizetése nem változik.
    Vajon mennyi adókedvezményt kaptak a Magyar Államtól?

    A Kínában való termeléssel megspórólnak mondjuk 800ezerFt/év/fizikai dolgozó..
    Az %-os arányban a teljes árbevételhez képest ez mennyi is? 0,33% ??
    Megéri ezért?

    Na de akkor most már érthető miért ugat a Jobbik az ilyen multikra?