Napi Online

Olcsó mobilokkal javított a Nokia

Minimálisra csökkent és az elemzői várakozásoknál is jobban alakult a finn Nokia Oyj vesztesége a harmadik negyedévben, elsősorban a legolcsóbb telefonjaik eladásainak köszönhetően.

A második negyedéves 368 millió eurós mínusz után 68 millió euróra mérséklődött a veszteség, miközben a piacok újabb 300 millió euró feletti veszteségre számítottak. A helsinki tőzsdén 9 százalékos emelkedéssel reagáltak a finn mobilcég részvényei az eredményre, vannak azonban meglehetősen gyenge pontok is: az árbevétel éves összevetésben 13 százalékkal, 8,9 milliárd euróra csökkent, ráadásul a leginkább jövedelmező okostelefon-értékesítések 38 százalékkal zuhantak.

Az eladott mobilkészülékek átlagára ezzel az egy negyedévvel korábbi 62 dollár után 51 dollárra esett, és az Apple és a Samsung mögött immár csak a harmadik a Nokia az okostelefon-eladások terén. Váratlanul érte viszont az elemzőket, hogy az olcsó telefonok értékesítése 8 százalékkal, 89,8 millió darabra nőtt − korábban úgy látták, hogy a még olcsóbb kínai gyártók végleg kiszorítják a világ egykor legnagyobb mobilgyártóját ebben a szegmensben. Különösen a két különböző sim-kártyával működő − és két telefonszám használatát lehetővé tevő − telefonok voltak népszerűek a feltörekvő piacokon; ebből 18 milliót sikerült eladni.

A Nokia 40 százalékot vesztett értékéből azóta, hogy Stephen Elop − aki korábban a Microsoft egyik vezetője volt − februárban hozzálátott a vállalat agresszív átalakításához, és bejelentette, hogy félredobják a Symbian operációs rendszert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M0RN1NGST4R #2
    soha nem értettem a nokia árpolitikáját, de régebben az volt náluk a tendencia, hogy vagy vettél náluk egy olcsóbb készüléket, aminek az árán más gyártótól tudtál volna venni egy közepeset, vagy tényleg nagyon olcsót vettél ami árban ugyan versenyképes volt de funkciókban semmit sem nyújtott.

    Ebből nekem az jött le, hogy rettentően túl voltak árazva a nokia telefonok, úgyhogy nem is csodálom, hogy itt tartanak. meg is érdemlik.
  • farrvince #1
    LOL:))Ez igen,a javulás hejett mégjobban lesüjednek a szégyen irányába,a mégolcsobb telefon egyenlő a mégszarabb minösséggel!