Berta Sándor

Kínából Brazíliába helyez át gyártást a Foxconn

A vállalat befejezte a dél-amerikai államban az első gyártósorok telepítését, így gyakorlatilag bármikor megkezdheti az okostelefonok és a táblagépek sorozatgyártását.

A Foxconn már régóta jelen van Brazíliában, a társaság 2002-ben vásárolta meg az Eimo Oyj finn cég üzemeit. Miután Kínában az elmúlt években folyamatosan emelkedtek a dolgozók bérei, így a bérgyártó pórbált új telephelyeket nézni magának és így talált rá Dél-Amerikára, ahol meglehetősen nagy a munkanélküliség. Ugyanakkor a kínaiakhoz képest a brazil munkahelyi körülmények meglehetősen jónak számítanak. Egy átlagos Foxconn-dolgozó évente 6000 dollárt kereshet Brazíliában, míg Kínában ez az összeg 4500 dollár. Azonban az is igaz, hogy az elmúlt években az ázsiai ország ezen a területen kezd felzárkózni, évente nettó 14 százalékkal emelték a béreket.


A Foxconn döntésének természetesen a brazil kormány is örült. A helyi kabinet igyekezett megkönnyíteni a vállalat döntését azzal, hogy 2014-ig 95 százalékos adókedvezményt nyújt a gyártónak. A Foxconn viszont cserébe vállalta, hogy a helyi nettó nyeresége 4 százalékát kutatás-fejlesztési célokra fordítja. Az okostelefonok és táblagépek gyártásának áttelepítése mellett felbukkantak olyan hírek is, hogy a Foxconn az LCD-panelek gyártását és összeszerelését is Brazíliába helyezi át. Ebben a kérdésben ugyanakkor a cég menedzsmentje még nem döntött és a vezetők a brazíliai beruházással kapcsolatban sem adtak ki hivatalos közleményt.

Eközben Kínában rendkívül sok ember számára még mindig a Foxconn a legvonzóbb munkáltató. Bár azzal a jelentkezők tisztában vannak, hogy a munkakörülmények finoman szólva sem nevezhetők megfelelőnek, azonban még így is jobbak a más üzemekben uralkodó állapotoknál. Ennek tudható be, hogy Shenzhenben, Zhengzhouban és Wuhanban a Foxconn gyárainak személyzeti irodái előtt hatalmas tömeg gyűlt össze. A követelmények szigorúak: az alkalmazottak nem beszélhetnek a csarnokokban egymással, 12 órás műszakokban kell dolgozniuk, miközben szigorú felügyelők tartják őket szemmel és gyakoriak a munkahelyi balesetek. Ennek ellenére sokan mégis úgy érzik: egy ottani állással megüthetik a főnyereményt.


Már tavaly áprilisban volt róla szó, hogy Kína után Brazília lehet a tábla PC-k hazája és arról is, hogy a Foxconn 12 milliárd dollárt akar befektetni a dél-amerikai országban. Azonban a gyártó pár hónappal később meggondolta magát. Viszont most úgy tűnik, hogy a tárgyalófeleknek mégis sikerült megállapodniuk egymással. Idén januárban vált ismertté, hogy a Foxconn gyárthatja a következő generációs iPhone készülékeket. Majd kiderült, hogy a rossz munkakörülmények miatt tömeges öngyilkosság elkövetésével fenyegetőztek a Foxconn Xbox-gyártó üzemének dolgozói. Néhány nappal ezelőtt pedig a társaság egyik volt menedzsere robbantott ki botrányt azzal, hogy azt állította: az embertelen munkakörülményekért és a sorozatos halálos kimenetelű munkahelyi balesetekért az Apple és a partnerei, köztük a Foxconn egyaránt felelősek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden #25
    Én is látok egy hátra arcot, eddig egészen jól fejlődtek a munkások jogai ugye 1892 óta van az ipari munkásoknak TB-je, és 100 év alatt sokat elértünk , ami most mintha szétfolyna.
  • totya4 #24
    Ezt nagyon rosszul tudod, Magyarországon is van olyan elektronikai cég, ahol kötelezően kell használni.
  • COOLancs #23
    Sajnos egyre inkább dolgoznak ezen törvények átalakításán, lásd munkaidőkeret, próba idő stb ...
  • finizlik #22
    Sehol sem használnak teljes gumikesztyűt vagy 10 éve.
  • Merces #21
    braziliában még inkább szarnak a munkásokra mint kinában , ott lehet szellénes élesztőt csinálni, uránium kalapot próbálni, és pofozni az alkalmazottakat.....
  • mad mind #20
    Az ujjukra gumi van húzva.
  • who am I 7 #19
    már várom a címet :

    "Brazíliából Madagaszkárra helyezi át gyártást a Foxconn"

    A foxconn rengeteget spórolhat, hogy majmokkal és leguánokkal végezteti el, az alapvető műveleteket.A tulajdonosok nagyon boldogok, hogy ilyen kiválló munkatársakat találtak a Föld nevü bolygón.
  • sly007 #18
    Első kép hibája: Nem esküdnék rá hogy az esd papucs. Megvilágítás elégé LOL kategória. Fény fele elveszik a tartókon és a dolgozók fején. Ha jól látom azokon a székeken állni kényelmesebb mint ülni. :S
    Második kép. Na nee, nincs pénz rendes kesztyűre? "Zsíros" kézzel úgy is hozzá fog érni. Belekerül hámlott bőr, szőr .... én itt nem gyártatnék.
  • dzsagon #17
    rabszolgák
  • caius marius #16
    Hülye vagy .