SG.hu·
Az MI azt ígéri, hogy megszünteti az unalmas munkát, de vigyázzunk, mit kívánunk
Az MI sokak szerint megszabadítja az embereket az unalmas ismétlődő feladatoktól, de a robotmunka teljes eltűnése váratlan problémákat is okozhat.
A mesterséges intelligencia lehetséges áldozatainak listája hosszú. Ide tartozik minden vállalkozás, az összes szoftvermérnök, a magánélet védelme és maga az emberiség is. De a várható hatások közül egyesek népszerűbbek, mint mások. A legtöbben például egyetértenek abban, hogy az MI óriási szívességet tesz a dolgozóknak, ha megszabadítja őket az aprómunkától, vagyis azoktól a fárasztóan ismétlődő feladatoktól, amelyek túl sok időt vesznek el mindenki napjából. Költségtérítési elszámolások kitöltése, adatok másolása és beillesztése táblázatokba, vagy annak a buta doboznak az átméretezése a PowerPointban - ha az emberek ezt a robotmunkát gépekre bízhatnák, akkor több figyelmet fordíthatnának a nagyobb értéket teremtő feladatokra.
Az aprómunka elleni érvek nyilvánvalók. Az egészségügyi dolgozók aránytalanul sok időt töltenek adatok kézi bevitelével, pedig ezt az időt a betegek tényleges ellátására is fordíthatnák. Az automatikus anonimizáló technológiák megkímélhetik a rendőröket attól a sok órától, amelyet jelenleg azzal töltenek, hogy személyes adatokat töröljenek dokumentumokból és videókból. Irodák sorában a hétköznapi és rutinszerű feladatok akadályozzák az embereket abban, hogy értékesebb munkát végezzenek.
A magasabb termelékenység nem az egyetlen jutalma lenne a robotmunka csökkenésének. Az emberek nem szeretik, ha halálosan unatkoznak, és bármit megtesznek azért, hogy feldobják a helyzetet. Egy kutatásban azok az emberek, akik egy unalmas filmet néztek, nagyobb valószínűséggel tettek kukacokat egy olyan készülékbe, amelyről azt hitték, hogy kávédaráló, mint azok, akik egy érdekes filmet néztek. "Vessünk véget az unalomnak, a kukacok számítanak!" - ez bizonyára egy olyan jelszó, amely mögé mindenki felsorakozhat. Mégis minden mérlegnek van másik oldala is. A robotmunka csökkentése valóban nemes cél. Teljes megszüntetése azonban már sokkal kevésbé ésszerű.
Az aprómunka mellett szóló egyik érv az, hogy központi szerepet játszik a pályakezdő állásokban. Azok az emberek, akik újonnan lépnek be a munkaerőpiacra, nagyon keveset tudnak azokról a dolgokról, amelyeket el kellene végezniük. (Ugyanez egyébként sok olyan emberre is igaz, akik karrierjük végén járnak, de ez már egy másik írás témája.) Az aprómunka régóta arra szolgál, hogy kitöltse a fiatalabb alkalmazottak idejét, miközben lehetőséget ad nekik az irodai élet alapjainak elsajátítására. A fénymásolótól a csillagokig vezet az út. Ha az MI minden olyan aprómunkát átvesz, amely hagyományosan az újoncokra hárult, a munkaadók egyszerűen felhagyhatnak azzal, hogy felvegyék őket.
Erre az aggodalomra az a kézenfekvő válasz, hogy a fiatalabb alkalmazottakat hamarabb kell bevonni a nagyobb értékű feladatokba. Az ügyvédi irodák például arról beszélnek, hogy a junior munkatársakat pályájuk korábbi szakaszában állítják az ügyfelek elé. Az a cél azonban, hogy a munkanapokat kizárólag magasabb rendű feladatok töltsék ki, félreértésen alapul. Még a tapasztalt dolgozóknak is szükségük van arra, hogy feljebb és lejjebb kapcsoljanak a terhelésben.
Ennek egyik oka a kognitív kapacitás. Nehéz elképzelni sok olyan foglalkozást, ahol az optimális teljesítmény fontosabb lenne, mint a légiforgalmi irányítók munkájában. Náluk az alulstimuláltság valós kockázat, például előfordul, hogy az irányítók több légteret egyetlen nagyobb blokkba vonnak össze, ha túl alacsony a forgalom. Ugyanakkor annak is van határa, hogy az emberek mennyi ideig képesek mélyen koncentrálni anélkül, hogy kifáradnának. Ez az oka annak, hogy a légiforgalmi irányítók általában legfeljebb kilencven percet vagy két órát dolgoznak megszakítás nélkül, mielőtt szünetet tartanának. Más szóval a túl sok unalom rossz dolog, de a túl kevés is az.
Azok a feladatok, amelyek nem igényelnek komoly összpontosítást, lehetőséget adhatnak a kreatív ötletek érlelődésére is. Benjamin Baird, a Texasi Egyetem austini kutatója és munkatársai egy tanulmányban arra kérték a résztvevőket, hogy vegyenek részt egy szokásos kreativitási teszten, amelyben egy hétköznapi tárgy minél több új felhasználási módját kellett kitalálniuk. A csoport egy részének ezután egy könnyű, kevéssé megterhelő feladatot adtak, mielőtt újra elvégezték volna a tesztet. Más csoportok tagjai nehéz feladatot kaptak, pihenőidőt kaptak, vagy egyáltalán nem tartottak szünetet. Azok az emberek, akik olyan feladatot végeztek, amely közben elkalandozhattak a gondolataik, messze felülmúlták a többi csoport teljesítményét a következő teszten.
Ellentmondásosnak tűnhet, de az aprómunka még az önrendelkezés érzésének kialakításában is hasznos lehet. Az emberek szeretik befejezni a feladatokat. Egy amerikai kórház sürgősségi osztályán dolgozó orvosok körében végzett kutatásban Diwas KC, az Emory Egyetem kutatója és munkatársai azt találták, hogy az orvosok a növekvő munkaterhelés idején szándékosan előnyben részesítik a könnyebben befejezhető feladatokat. Bár senki sem lelkesedik különösebben a költségelszámolások kitöltéséért, legalább el lehet őket végezni. Meg lehet nyomni a beküldés gombot, és egy pillanatra elégedettséget lehet érezni - egészen addig, amíg valaki nem közli, hogy rossz kódot adtunk meg.
Az a munka, amely túl sok robotmunkából áll, elzsibbasztja az elmét. Ha az MI képes izgalmasabbá és termelékenyebbé tenni a munkát, akkor a technológia megérdemli az elismerést. A vezetőknek és az alkalmazottaknak azonban nem szabad túl gyorsan minden apró erőfeszítést száműzniük. Az apró babrálásnak is megvan a maga helye.
A mesterséges intelligencia lehetséges áldozatainak listája hosszú. Ide tartozik minden vállalkozás, az összes szoftvermérnök, a magánélet védelme és maga az emberiség is. De a várható hatások közül egyesek népszerűbbek, mint mások. A legtöbben például egyetértenek abban, hogy az MI óriási szívességet tesz a dolgozóknak, ha megszabadítja őket az aprómunkától, vagyis azoktól a fárasztóan ismétlődő feladatoktól, amelyek túl sok időt vesznek el mindenki napjából. Költségtérítési elszámolások kitöltése, adatok másolása és beillesztése táblázatokba, vagy annak a buta doboznak az átméretezése a PowerPointban - ha az emberek ezt a robotmunkát gépekre bízhatnák, akkor több figyelmet fordíthatnának a nagyobb értéket teremtő feladatokra.
Az aprómunka elleni érvek nyilvánvalók. Az egészségügyi dolgozók aránytalanul sok időt töltenek adatok kézi bevitelével, pedig ezt az időt a betegek tényleges ellátására is fordíthatnák. Az automatikus anonimizáló technológiák megkímélhetik a rendőröket attól a sok órától, amelyet jelenleg azzal töltenek, hogy személyes adatokat töröljenek dokumentumokból és videókból. Irodák sorában a hétköznapi és rutinszerű feladatok akadályozzák az embereket abban, hogy értékesebb munkát végezzenek.
A magasabb termelékenység nem az egyetlen jutalma lenne a robotmunka csökkenésének. Az emberek nem szeretik, ha halálosan unatkoznak, és bármit megtesznek azért, hogy feldobják a helyzetet. Egy kutatásban azok az emberek, akik egy unalmas filmet néztek, nagyobb valószínűséggel tettek kukacokat egy olyan készülékbe, amelyről azt hitték, hogy kávédaráló, mint azok, akik egy érdekes filmet néztek. "Vessünk véget az unalomnak, a kukacok számítanak!" - ez bizonyára egy olyan jelszó, amely mögé mindenki felsorakozhat. Mégis minden mérlegnek van másik oldala is. A robotmunka csökkentése valóban nemes cél. Teljes megszüntetése azonban már sokkal kevésbé ésszerű.
Az aprómunka mellett szóló egyik érv az, hogy központi szerepet játszik a pályakezdő állásokban. Azok az emberek, akik újonnan lépnek be a munkaerőpiacra, nagyon keveset tudnak azokról a dolgokról, amelyeket el kellene végezniük. (Ugyanez egyébként sok olyan emberre is igaz, akik karrierjük végén járnak, de ez már egy másik írás témája.) Az aprómunka régóta arra szolgál, hogy kitöltse a fiatalabb alkalmazottak idejét, miközben lehetőséget ad nekik az irodai élet alapjainak elsajátítására. A fénymásolótól a csillagokig vezet az út. Ha az MI minden olyan aprómunkát átvesz, amely hagyományosan az újoncokra hárult, a munkaadók egyszerűen felhagyhatnak azzal, hogy felvegyék őket.
Erre az aggodalomra az a kézenfekvő válasz, hogy a fiatalabb alkalmazottakat hamarabb kell bevonni a nagyobb értékű feladatokba. Az ügyvédi irodák például arról beszélnek, hogy a junior munkatársakat pályájuk korábbi szakaszában állítják az ügyfelek elé. Az a cél azonban, hogy a munkanapokat kizárólag magasabb rendű feladatok töltsék ki, félreértésen alapul. Még a tapasztalt dolgozóknak is szükségük van arra, hogy feljebb és lejjebb kapcsoljanak a terhelésben.
Ennek egyik oka a kognitív kapacitás. Nehéz elképzelni sok olyan foglalkozást, ahol az optimális teljesítmény fontosabb lenne, mint a légiforgalmi irányítók munkájában. Náluk az alulstimuláltság valós kockázat, például előfordul, hogy az irányítók több légteret egyetlen nagyobb blokkba vonnak össze, ha túl alacsony a forgalom. Ugyanakkor annak is van határa, hogy az emberek mennyi ideig képesek mélyen koncentrálni anélkül, hogy kifáradnának. Ez az oka annak, hogy a légiforgalmi irányítók általában legfeljebb kilencven percet vagy két órát dolgoznak megszakítás nélkül, mielőtt szünetet tartanának. Más szóval a túl sok unalom rossz dolog, de a túl kevés is az.
Azok a feladatok, amelyek nem igényelnek komoly összpontosítást, lehetőséget adhatnak a kreatív ötletek érlelődésére is. Benjamin Baird, a Texasi Egyetem austini kutatója és munkatársai egy tanulmányban arra kérték a résztvevőket, hogy vegyenek részt egy szokásos kreativitási teszten, amelyben egy hétköznapi tárgy minél több új felhasználási módját kellett kitalálniuk. A csoport egy részének ezután egy könnyű, kevéssé megterhelő feladatot adtak, mielőtt újra elvégezték volna a tesztet. Más csoportok tagjai nehéz feladatot kaptak, pihenőidőt kaptak, vagy egyáltalán nem tartottak szünetet. Azok az emberek, akik olyan feladatot végeztek, amely közben elkalandozhattak a gondolataik, messze felülmúlták a többi csoport teljesítményét a következő teszten.
Ellentmondásosnak tűnhet, de az aprómunka még az önrendelkezés érzésének kialakításában is hasznos lehet. Az emberek szeretik befejezni a feladatokat. Egy amerikai kórház sürgősségi osztályán dolgozó orvosok körében végzett kutatásban Diwas KC, az Emory Egyetem kutatója és munkatársai azt találták, hogy az orvosok a növekvő munkaterhelés idején szándékosan előnyben részesítik a könnyebben befejezhető feladatokat. Bár senki sem lelkesedik különösebben a költségelszámolások kitöltéséért, legalább el lehet őket végezni. Meg lehet nyomni a beküldés gombot, és egy pillanatra elégedettséget lehet érezni - egészen addig, amíg valaki nem közli, hogy rossz kódot adtunk meg.
Az a munka, amely túl sok robotmunkából áll, elzsibbasztja az elmét. Ha az MI képes izgalmasabbá és termelékenyebbé tenni a munkát, akkor a technológia megérdemli az elismerést. A vezetőknek és az alkalmazottaknak azonban nem szabad túl gyorsan minden apró erőfeszítést száműzniük. Az apró babrálásnak is megvan a maga helye.