Gyurkity Péter

Az iPhone sikere miatt halasztanak a riválisok

Az Apple sorozatának legújabb tagja annyira népszerű, hogy a konkurens gyártók csak a második negyedévben hajlandóak piacra dobni saját megoldásaikat. Az LG belépő szintű változattal jelentkezik.

A szegmensben érdekelt tajvani források számoltak be arról, hogy több fontos gyártó is a második negyedévre halasztotta saját kiemelt készülékeinek megjelenését, amelyet az Apple sikerével indokolnak. Az iPhone 4S ugyanis olyan hisztériát idézett elő a vásárlók körében, amit egyhamar nem tudnak feledtetni, így nem is érné meg piacra dobni a konkurens zászlóshajókat.


LG Optimus L3
Példaként említik az olyan nagy cégeket, mint a Samsung, a HTC, a Nokia, valamint az LG. Bár hivatalos bejelentésekre ettől függetlenül még számíthatunk (különös tekintettel arra, hogy a Mobile World Conference hagyományosan februárban rajtol el, márpedig itt nagy hiba lenne hallgatásba burkolózni), ám az üzletekben és a különböző szolgáltatók kínálatában csak a második negyedben bukkannak majd fel az új megoldások. A korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az ünnepi szezonban kiugróan sikeres készülékek (az iPhone 4S enyhén szólva ilyen példány) lendülete az első negyedévben is kitart, ez pedig csak a tavasz beköszöntével, a nyár közeledtével enyhül.

Az LG eközben egy belépő szintű példánnyal örvendezteti meg az érdeklődőket, igaz egyelőre kizárólag Svédországban. A CDON internetes oldalán bukkantak rá szemfüles internetezők az Optimus L3 elnevezésű változatra, amelynek pontos típusa E400. Ez Android 2.3 szoftverrel érkezik, amelyet egy 3,2 hüvelykes QVGA kapacitív érintőképernyő, 3 megapixeles kamera, dual-band HSDPA 3,6 Mbps, WiFi, Bluetooth, GPS és FM rádió támogatás, valamint microSD egészít ki, egyelőre ismeretlen processzorral.

A készülék közvetlenül az Optimus Hub alatt helyezkedik el, amely az Optimus One utódjaként jelent meg. Az elérhetőség további részleteit az elkövetkező hetekben tudhatjuk majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fgyorgy #22
    Amíg home gombbal bezárt mindent addig az volt a baj. Most hogy nem zárja be az a baj. Nem olyan nagy kaland odabiggyeszteni a sarokba egy ixet ami bezárná. De az iPhone megálmodójának a minél egyszerűbb kinézet és kezelhetőség volt a lényeg, és ehhez a mai napig ragaszkodnak. Tessék észrevenni, hogy egy iPhone-t nem tudunk agyonhangolni, mint egy Nokiát pld, de ez nem véletlen. Cserébe kapod a stabilitást. Az hogy megjelenése óta ugyanúgy néz ki, azon gondolkozzon el mindenki hogy miért lehet. Meg azon is, hogy miért van neki így is akkora sikere, hogy ehhez tart minden komolyabb cég. A bevált szép dolgokon nem kell változtatni. A kezed sem változik, meg a füled sem, meg a szád is ugyanannyira van tőle. A motorháztető alá benézel, és ott minden új. Pld. ezért van az, hogy ha benézel egy t-mobilba, odalépsz az iPhone 4s-hez és jól megterheled egy játékkal és nem akad. És ha ezután eszedbe jut hogy vajon mik vannak nyitva jelenleg, akkor döbbensz hogy 2 percig a futó alkalmazásokat zárod be.
    Savanyú a szőlő pajtások az van. Az ilyen tudású készülékről véleményt alkotni az alapján, hogy a haveromnak is az van és volt már a kezemben, kicsit alultáplált delikvensre utal. Nyilván ebből adódik a füllel vezérelt agymenés is!
  • gergod #21
    Na most akkor ki lehet lepni az alkalmazasokbol, vagy nem? Mert hogy 3 mondat utan cafolod magad az szanalmas.
  • donceleger #20
    Látom a szívedre vetted! Ám nem szoktam a levegő beszélni, természetesen próbáltam. Sőt, havernak szifonja van és többször volt már a kezemben! Alapvető probléma ami az androidnál is jelen van, hogy nem tudsz kilépni az alkalmazásokból! Nincs bezár opció, benne marad a memóriában. Na mármost egyszer nézegettem a telóját, és akadt mint a rohadás. Menübe 5 mp után volt hajlandó bemenni. Kérdeztem tőle, hogy wtf? Elkérte, megnyitotta a futó programokat és kb 40 alkalmazás bezárása utána vissza adta, akkor már megfelelő sebességű volt. Szóval vicc a rendszer az adnroiddal egyetemben! De ezenkívül semmivel sem nyújt többet, sem stabilitásban, sem teljesítményben mint egy fele annyiba kerülő más gyártó okostelefonja! Innentől kezdve pedig óriási parasztvakítás a kétszeres ár, max e-pénisz növelésére jó! És mindezeken kívül még ronda is szegénykém. Remélem nem leszel ideges, de nekem ez a véleményem róla! A külcsín egyéni megítélés, de hogy ennyi pénzért semmi extrát nem kapunk, az biztos, pedig elvárnánk! Ha lenne rá pénzem se kellene, sajnos nagyon kötött rendszer és JB nélkül pedig szinte minden pénzért kapható az alkalmazásboltban. No nem az a pár száz forint baszna földhöz, hanem az, hogy lehet csak egyszer használnám, vagy mondjuk nem is tetszene, akkor minek adjak ki érte pénzt? Na meg az önmagában hülyeség, hogy 2012-ben egy okostelefon ne tudjon kékfoggal kapcsolatot teremteni más márkájú telefonokkal!
    Hirtelen ennyi jut eszembe! De nyugi, az android is egy fos, optimalizálatlan rendszer, bár ott legalább van egy-két szép telefon is! Pl új SE telefonok. Ott van kreativitás! A szifon gyakorlatilag a megjelenése óta ugyanúgy néz ki! Rókabőr effektus!
  • tucky1 #19
    :) Tipikus kuka hozzáállás. Ki sem próbáltad, talán csak láttad, de azt már tudod hogy:
    "Amit meg tud, az is hagy némi kívánnivalót, a konkurencia csöppet jobb ebben!"
    Melyik fórumon olvastad? Vagy talán vérpistikétől hallottad?
  • donceleger #18
    Köszi de nem kell sajnálni! Inkább örülök, hogy kimaradtam ebből az apple fosból, az óriási parasztvakításból! Amerikában mindenki ilyenekkel rohangál, igaz, ott baráti az ára! Mert fele annyit ér a cuccos. Amit meg tud, az is hagy némi kívánnivalót, a konkurencia csöppet jobb ebben!
    Inkább én sajnállak téged, hogy meg lettél etetve!
  • Doktor Kotász #17
    Ha belegondolsz, teremtik az igényt a marketinggel. Az elején lehetett telefonálni, meg sms-t küldeni. Az lett a trend, hogy egyre kissebb legyen a telefon. Uténa bejött, hogy legyen szines, meg fényképező benne. Majd, a fényképező legyen kamera, és kiváltsa a walkmant. Utána legyen benne e-mail, meg böngésző, de azt nem használta senki, mert ahhoz kicsi a telefon. Ekkor elkezdett hízni, és lett benne GPS. Ge akkor már legyen érintőképernyős.

    És ez kifulladt. Most nincs új trendi dolog. Programokat fejlesztenek hozzájuk, mert ez is üzlet. De jelenleh nem tudnak mit kitalálni. Tökmindegy melyiket veszed. Én egy iphone előtti érintőképernyőst nyúzok qwerty billentyűzettel, ami méretében még kicsi. Ha bedöglik veszek újat, de az ájfonszerű újak nekem nagyok. Zavar, hogy nem lehet csak úgy zsebre vágni őket kényelmesen, mert nyomják a zsebem, és sérülékenyek.
  • tucky1 #16
    Pedig sajnos előfordulhat, olcsóbb kisebb kategóriásnál láttam ilyet. Elveszed megnézni tényleg hívod-e az illetőt, visszarakod és mire érez a szenzor, már lehet ki is nyomtad a hívást :D

    Na de hogy a cikkhez is hozzá szóljak. Azért az idei évre nagy újítást nem tartogatnak az új telefonok. Amik most kaphatóak, azok már kellően gyorsak, okosak, egyesek minőségiek. Szerintem most nincs igazán nagy motiváció annak aki 100k körül vett telefont, hogy leváltsa. Így érthető lenne, hogy várnak a gyártók, ha tényleg így van, hisz még csak most kezdődött az év.
  • narumon #15
    No látod akkor mégsem mindegy hogy mennyire veszel gagyit. Nem is tudtam, hogy létezik még olyan telefon amit füllel lehet nyomkodni, de ezek szerint igen...
  • a_n_d_r_e_w #14
    Bocs ha kicsit zavaros lett, csak szokom a swypeot, és nem néztem át rendesen :D:D
  • a_n_d_r_e_w #13
    Jobb telefonokon közelség érzékelő, pályadíjakon olcsóbbakon meg kapcsold ki a képernyőt vagy használj valamilyen telefonálás közbeni billentyűzár progit. Okostelefonokon ez nem okozhat gondot.