Gyurkity Péter

Napelemes Nokia helyett négymagos HTC

Nem hozott sikert a Nokia részletes tesztje, így egyelőre nem várhatunk napelemes megoldásokat a gyártótól, jön viszont a HTC négymagos fejlesztése, amely jól mutatja, hogy mire van - egyelőre - lehetőség.

A finn gyártó közzétette hosszabb tesztjének eredményeit, mégpedig saját blogjában. Ebből megtudhatjuk, hogy egyelőre nem látszik életképesnek a napelemre támaszkodó mobiltelefon gyakorlati alkalmazása, mivel a legtöbb esetben az így módosított megoldások nem tudnának eleget tenni a saját étvágyuk által támasztott követelményeknek.


A cég szakemberei egészen pontosan öt darab C1-02 telefont módosítottak, a készülék méreteihez képest meglehetősen nagy modult erőszakolva annak hátoldalára, amely egyben burkolatként is funkcionált. A megoldást ezt követően több, egymástól igencsak eltérő feltételeket kínáló helyszínen is hetekig tesztelték (tavaly nyáron), ezen tesztek eredményeinek összesítéséből próbáltak levonni hosszabb távú következtetéseket. Kiderült, hogy bár Kenyában a klíma és a napsütéses órák magas száma miatt ugyan elegendő áram állna a készülék rendelkezésére, ez leginkább akkor valósulna meg, ha azt egy helyben, megfelelő pozícióban hagynánk, és még így is alig jutna kakaó a hosszabb beszélgetésekre. Svédországban és a sarkkörön értelemszerűen még ennél is rosszabb a helyzet, a mindennapi használat itt nemigen jöhet szóba.

A napelemes mobil tehát egyelőre még marad a jövő terméke, addig azonban érkeznek az újabb és újabb, hagyományos megoldással hajtott okostelefonok, amelyekből egyre nagyobb a kínálat. A HTC - elemzői várakozások szerint - az ilyenkor szokásos éves MWC találkozó alatt mutathatja be saját négymagos megoldásait, amelyek ezúttal az nVidia Tegra 3 chipekre épülnének. Ezt LTE-támogatással illene kiegészíteni, hogy versenyben maradjanak a riválisokkal, legkésőbb áprilisi debütálással.

Bár egyes vélemények szerint a cég az idei évben nem tudja majd növelni korábbi forgalmát (sőt valószínűleg visszaesésre kerül majd sor), a JPMorgan Chase még akár 15 százalékos növekedést is el tud képzelni, amelyet újabb 29 százalékos bővülés követne 2013-ban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #16
    Télen, tavasszal, ősszel ritkán van 40 fok. A napelemek meg ilyenkor működnek nagyobb hatásfokkal a melegedés ugyanis csökkenti a hatásfokukat.
  • sanyicks #15
    E(l)lop azért van ott hogy az m$ kívánságait próbálja teljesíteni. Úgyhogy eladó lesz :)
  • mtxaudio #14
    Először is,ki az a hülye,aki majd a telefont kint hagyja a napon,hogy töltődjön 40 fokban! Másodszor,ha a Nokiánál lenne egy épkézláb,normális ember,akkor telefont gyártanának,nem 100 ból 98 hibás gagyi sz@rokat "t-mobile info"! 15 évig nokiás voltam,de most....még jó hogy megvan a 6310i-m még mindíg! Mai napig nyereséges lehetne a nokia,ha.... mondjuk felvennék velem a kapcsolatot! :)))
  • Ferrer #13
    Természetesen csak kiegészítésképp az akksi mellé, hogy napközben tudja tölteni. A többi gyártó túl pussy a változtatásokhoz, de ezt már megszokhattuk.
  • Ferrer #12
    Vicc nélkül mondom, szerintem az első napelemes telefont az Epl fogja kiadni.
  • DjDano #11
    Akarja vagy sem, a Nokia nem eladó!
  • a_n_d_r_e_w #10
    Oszinten meg lennek lepve, ha a HTC az nVidiaval kezdene, mikor a Qualcommnak is van versenykepes ajanlata, es regota egymas fo partnerei.
  • MR007 #9
    Akkor már régen leváltották volna. Miért van az, hogy ő bénázhat akármennyit és akármekkorát akármeddig más meg nem? Beton biztos állása van. Annyira irigylem.
  • finizlik #8
    hatalmas nagy baromság.
  • sanyicks #7
    Valszeg most egy ideig semmi sem fog működni a nokiánál, ugyanis az m$ meg akarja venni az okostelefongyártó részlegét, gondolom el(l)op megkapta a parancsot hogy nyomassa lefelé a részvényárakat, hogy ócsó legyen.